Késő estig tüntettek Teheránban az Irán által tévedésből lelőtt ukrán gép miatt

  • narancs.hu
  • 2020. január 12.

Külpol

Az iráni hatóságok őrizetbe vették a brit nagykövetet, amiért megjelent a tiltakozáson.

Még szombaton késő este is tartottak Teherán különböző részein azok a tüntetések, amelyek reggel kezdődtek el, miután Irán bejelentette, hogy a Forradalmi Gárda elitalakulata lőtte le tévedésből az ukrán utasszállító repülőgépet 176 emberrel a fedélzetén – írja az MTI.

A tüntetők bírálták az ország legfőbb méltóságait, és szemére vetették vezetésének, hogy napokig tagadta az ukrán repülőgép szerda hajnali lelövését. Voltak tüntetések két kisebb városban is Teherán közelében.

A közösségi médiában több ezer iráni üres fekete hátteret tett fel az oldalára szomorúsága és a kormány elleni tiltakozása jeléül – jelentette az IRNA és az Isna hírügynökség. Az ukrán repülőgépen zömmel irániak és kanadaiak utaztak.

Kártérítést és felelősségre vonást követel az ukrán elnök, alapos vizsgálatot a kanadai miniszterelnök Irántól a lelőtt repülő miatt

176-an veszítették életüket: 2 utas volt ukrán, 82 iráni, 63 kanadai, 10 svéd, 3 brit, 4 afgán és 3 német. Irán ismerje el teljes mértékű felelősségét a Teherán közelében szerda hajnalban lelőtt ukrán utasszállító gép katasztrófájában - követelte szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Donald Trump amerikai elnök napközben a Twitteren támogatásáról biztosította a tüntetőket. "Figyelemmel kísérjük tüntetéseiteket, és lelkesít bennünket a bátorságotok. Az iráni kormánynak engednie kell, hogy a jogvédő szervezetek a helyszínen figyeljék a tüntetéseket, és jelentést tegyenek ezekről. Nem fordulhat elő még egyszer Iránban, hogy tömegesen megöljenek békés tüntetőket, és az sem, hogy Irán elérhetetlenné tegye az internetet. A világ figyel! – írta Trump.

Legutóbb november közepén voltak sokak halálát okozó, nagyszabású tüntetések Iránban – az üzemanyagárak növelése ellen –, és több mint 300 ember meghalt.

A szombati tüntetések egyikén részt vett Robert Macaire, Nagy-Britannia teheráni nagykövete, akit emiatt az iráni hatóságok a jelentések szerint mintegy másfél órára őrizetbe vettek. Dominic Raab brit külügyminiszter Londonban tiltakozott emiatt, a nemzetközi jog durva megsértésével vádolva Teheránt.

Később Macaire tagadta, hogy kiment volna a tüntetésre. "Megerősíthetem, hogy semmilyen tüntetésen sem vettem részt" - írta Macaire a Twitteren. "Egy, a MAU ukrán nemzetközi légitársaság lelőtt gépének áldozatai emlékére tartott virrasztásra mentem, öt perccel azután hagytam el a helyszínt, hogy egyesek elkezdtek jelszavakat skandálni."

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”