Több ezer orosz vonult utcára, mert Putyinék felemelnék a nyugdíjkorhatárt

  • narancs.hu
  • 2018. július 1.

Külpol

Továbbra is 55 évesen szeretnének nyugdíjba menni.

Többtucatnyi orosz városban megmozdulást tartottak vasárnap a nyugdíjkorhatár várható emelése ellen. A tiltakozásokat olyan településeken tartották, ahol nem rendeznek mérkőzéseket a labdarúgó-világbajnokság alkalmából, így emiatt nem korlátozták a politikai tömegrendezvényeket. A szakszervezetek által is támogatott demonstrációk szervezői között többen Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői, de a parlamenti pártok közül a kommunisták, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tagjai is felléptek a tervezett reformmal szemben.

A legnagyobb, mintegy 3 ezer fős megmozdulást Omszkból jelentette az orosz média, néhány másik városban több százan gyűltek össze. Moszkvában, mint világbajnokságot rendező városban a helyi hatóságok nem tartottak egyeztetést lehetséges megmozdulásokról, vagyis itt nem volt megmozdulás.

A nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kormányzati terveket Dmitrij Medvegyev miniszterelnök június 14-én, a vb nyitónapján terjesztette elő. Az elképzelés szerint a korhatárt a nőknél 2034-ig 55-ről fokozatosan 63 évre, a férfiakét pedig 2028-ig 60-ról 65 évre emelnék fel.

false

 

Fotó: Twitter/Alekszej Navalnij

Oroszországban 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak. A reformmal szemben sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenleg várható élettartam határát.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.