Több mint 6,5 millió szíriai gyermek szorul humanitárius segítségre

Külpol

Az UNICEF szerint a polgárháború kitörése óta ez a legmagasabb szám.

Az ENSZ Gyermekalapjának közleménye szerint a szíriai válságnak még koránt sincs vége, s a helyzet jelenleg Idlíb és Aleppó tartományban a legsúlyosabb.

Idén március végéig 213 gyerek vesztette életét vagy sebesült meg, a polgárháború kitörése óta pedig már több mint 13 ezer gyerekáldozatról tudni.

A szervezet emellett kiemelte, hogy drasztikusan nőtt az alapvető élelmiszerek ára is, részben az ukrajnai háború miatt, és emlékeztettek arra, hogy az UNICEF idén a szokásos pénzügyi támogatásnak mind ez idáig csak a felét kapta meg, és sürgősen szüksége van mintegy 20 millió dollárra.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk