Tömegesen tartóztattak le tüntetőket Navalnij tárgyalása után

  • narancs.hu
  • 2021. február 3.

Külpol

Úgy tudni, Moszkvában 1145, Szentpéterváron pedig 246 embert vettek őrizetbe.

Az orosz rendőrség 1408 embert vett őrizetbe Alekszej Navalnij ellenzéki politikus perének keddi tárgyalása és az ítélet kihirdetését követő spontán tüntetések alatt – közölte az OVD-Info jogvédő szervezet szerdán a honlapján. Moszkvában 1145, Szentpéterváron pedig 246 embert vettek őrizetbe. A rendőrség a fellépés során az ellenzéki média helyszíni jelentései és a részvevők felvételei szerint gyakran erőt és kényszerítő eszközöket – gumibotot és elektromos sokkolót – alkalmazott. 

Az illetékes moszkvai bíróság kedden letöltendőre változtatta a Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést, a büntetés feltételeinek szisztematikus megszegése miatt. A szabadságvesztésbe beszámít majd az az idő, amelyet a politikus házi őrizetben töltött, így a ténylege büntetés két év 8 hónap. A politikus a tárgyaláson a felmentését kérte, a védői bejelentették, hogy fellebbezni fognak.

A bíróság elvetette Navalnij védőinek azt az érvét, hogy nem lehet letöltendőre változtatni egy olyan felfüggesztett szabadságvesztést, amelynek a hatálya tavaly év végén lejárt. A testület rámutatott, hogy az elítélt még annak érvényessége alatt megtagadta, hogy ellenőrzésre jelentkezzen.

A bíróság kifogásolta, hogy Navalnij csak két hónappal a berlini Charité klinikáról való kiírását követően jelentkezett be az FSZIN-nél, amivel szintén megsértette a feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit. A politikusnak az Emberi Jogok Európai Bíróságára (EJEB) történő hivatkozása az ítélet szerint nem állja meg a helyét, mert Strasbourg nem ítélte törvénytelennek az Yves Rocher-ügyben kimondott ítéletet, az orosz legfelsőbb bíróság elnöksége pedig úgy ítélte meg, hogy nem indokolt megsemmisíteni a verdiktet.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.