Újabb terroristavezérrel végeztek az amerikaiak

  • narancs.hu
  • 2020. február 7.

Külpol

Trump ezúttal Kászim al-Rajmi megölését jelentette be.

Az Egyesült Államok egy jemeni terrorelhárító műveletben megölte Kászim al-Rajmit, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) néven ismert terrorszervezet vezérét – jelentette be csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, hozzátéve, hogy a műveletet az ő parancsára hajtották végre.

"Rajmi vezetésével az AQAP lelkiismeretlen erőszakcselekményeket követett el jemeni civilek ellen, és számos támadást próbált meg levezényelni vagy ösztönözni az Egyesült Államok és fegyveres erőink ellen" – mondta Trump egy nyilatkozatban, ám a művelet végrehajtásának részleteiről nem számolt be.

Washington az Oszama bin Laden alapította al-Kaida hálózat legveszélyesebb ágának tartja az AQAP-ot, miután a szervezet több támadást is megpróbált végrehajtani az Egyesült Államok területén.

Az amerikai elnök októberben az Iszlám Állam vezetőjének megölését jelentette be.

Most már hivatalos: az Iszlám Állam vezetője halott

Trump szerint az amerikaiak birtokába kerültek a terroristák további terveiről szóló dokumentumok. Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

Trump pénteki bejelentése megerősítette a Rajmi halálával kapcsolatos korábbi értesüléseket. Jemeni médiumok az elmúlt napokban úgy értesültek, hogy a terrorista vezérrel egy Márib városában végrehajtott dróncsapásban végeztek. Február 1-jén Trump maga is megosztott néhány olyan Twitter-bejegyzést és médiajelentést, amelyek arról szóltak, hogy légicsapásban megölték az Arab-félsziget al-Kaidájának vezérét. Egy jemeni kormányzati tisztségviselő ugyanakkor a Reutersnek azt mondta, hogy történt egy dróncsapás a jemeni fővárostól, Szanaától mintegy 120 kilométerre keletre fekvő Máribban, de a támadásban nem Rajmi vesztette életét.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező húszik és a Szaúd-Arábia, valamint más arab országok által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a jemeni kormányerőket légierővel segítő arab koalíció.

A polgárháborús harcokban is szerepet vállaló AQAP-ot tavaly nyáron az a vád érte, hogy a szaúdi vezetésű katonai koalíció titkos megállapodásokat köt egyes tagjaival, a terrorcsoport azonban tagadta ezt az állítást. Előzőleg, 2019 februárjában a CNN amerikai hírtelevízió arról számolt be, hogy több szélsőséges iszlamista szervezet, köztük az al-Kaida helyi csoportja is hasznot húzhatott azokból az amerikai gyártmányú fegyverekből, amelyeket Washington Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adott el a jemeni polgárháború kitörése óta.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.