Ukrajnában létesít gyárat a Rheinmetall

  • narancs.hu
  • 2023. július 10.

Külpol

Harckocsikat fognak majd itt gyártani. 

A Rheinmetall a következő 12 héten belül páncélozott járműveket gyártó üzemet nyit Ukrajnában – írja a CNN

Németország legnagyobb fegyvergyártója ukránokat is ki fog képezni az ország nyugati részén található gyárban gyártott harckocsik és más páncélozott járművek karbantartására – mondta Armin Papperger vezérigazgató a lapnak adott interjújában. „[Az ukránoknak] segíteniük kell magukon – ha mindig az európaiakra vagy az amerikaiakra [kell várniuk], hogy a következő 10 vagy 20 évben segítsenek nekik... az nem lehetséges” – mondta.

A vállalat az év elején a Rheinische Post című lapnak azt közölte, hogy reményei szerint 200 millió eurós (218 millió dolláros) harckocsigyárat szeretne nyitni Ukrajnában, amely évente mintegy 400 harckocsi gyártására lenne képes. Papperger közölte azt is, hogy a gyár dolgozói a Rheinmetall Fuchs páncélozott harckocsiját licenc alapján építik és javítják majd a létesítményben.

A Rheinmetall a gyárat az Ukroboronprom ukrán állami védelmi konszernnel partnerségben fogja üzemeltetni, amely egyben a létesítmény tulajdonosa is lesz. A vállalatok májusban jelentették be, hogy megállapodást kötöttek Ukrajna „védelmi technológiai kapacitásainak” fellendítéséről.

 
Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója megrázza a kereskedés kezdetét jelző kisharangot a Frankfurti Értéktőzsdén 2023. március 20-án.
Fotó: Ronald Wittek / MTI/EPA/Ronald Wittek
 

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli szövetségese azt mondta, hogy Oroszország megtorlásként csapást mérne a Rheinmetall Ukrajnában létesített létesítményeire. Papperger szerint viszont a gyárat meg lehetne védeni egy orosz támadástól.„Jelenleg sok olyan gyár van, amely katonai termékeket gyárt [Ukrajnában]. Ez csak egy újabb – és azt is meg tudjuk védeni” – mondta.

2022 októberében részletesen foglalkozotunk a Rheinmetallal: Magyarország kiemelt német hadiipari partnere 2014-ben hivatalosan berekesztett orosz katonai beruházásból is kivette a részét, és közvetve segíthette az orosz agressziót.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.