Uniós vezetők közül először Macronnal egyeztetett Biden

  • narancs.hu
  • 2021. január 25.

Külpol

"Nagy a véleményegyezés" volt közöttük.

Az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon beiktatása óta Joe Biden amerikai elnök – derül ki a francia elnöki hivatal által vasárnap éjjel kiadott közleményből. Az Élysée-palota hangsúlyozza, hogy a két államfő között "nagy a véleményegyezés" sok jelentős kérdésben, így a klímaváltozás elleni harcban és az koronavírus-járvány elleni együttműködésben az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) keresztül.

A francia elnöki hivatal kitért arra, hogy Biden és Macron kész együttműködni a közel-keleti béke és az iráni atomprogram ügyében is. Macron környezetéből úgy nyilatkoztak, hogy a két elnök mintegy egy órát beszélt egymással angol nyelven.

A Fehér Ház arról számolt be, hogy Biden biztosította Macront, hogy Washington szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait "legrégibb szövetségesével", Franciaországgal, és meg szeretné erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat a NATO-n keresztül, valamint az Egyesült Államok partnerségét az Európai Unióval.

Biden és Macron abban is egyetértett, hogy együtt kell működni a Covid-19 és a klímaváltozás elleni harcban, valamint a világgazdaság talpra állításában – tudatta a Fehér Ház. Az Élysée megjegyezte, hogy a két elnök "nagyon szoros" kapcsolatban lesz a következő hetekben, de a világjárvány miatt személyes találkozó nem megoldható.

Múlt szerdai beiktatása óta Joe Biden Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyalt telefonon.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.