USA: 2002 óta ez volt az első március iskolai lövöldözés nélkül
K_EPA20180520065_top_story_lead.jpg
Félárbócra eresztették az amerikai zászlót a texasi Santa Fé városban 2018. május 19-én. Előző nap egy 17 éves diák 10 embert agyonlőtt és tíz másikat pedig megsebesített az iskolában. A gyanúsított robbanószerkezeteket is elhelyezett a létesítményben és környékén.

USA: 2002 óta ez volt az első március iskolai lövöldözés nélkül

  • narancs.hu
  • 2020. április 17.

Külpol

A járvány egyik ritka, pozitív hozadéka.

Március eleje óta az Egyesült Államokban is zárva tartanak az iskolák a koronavírus miatt - a járványügyi mellett azonban mindennek egyéb következményei is vannak: közel két évtizede ez az első március, amikor nem történt iskolai lövöldözés vagy ahhoz köthető bűncselekmény az országban. 2002 márciusában egy 13 éves diák fegyverrel, valamint kivégzési listával érkezett az iskolába - szerencsére sikerült még azelőtt megállítani, hogy lövöldözni kezdett volna.

Ez nem jelenti azt, hogy idén márciusban minden fegyver a fiókban maradt volna Amerikában - volt rá példa, hogy véletlen sült el egy puska az egyik kampusz területén, sőt, egy középiskola focipályáján is történt lövöldözés. Mindezek azonban a hivatalos szervek adatai szerint nem tartoznak az iskolai lövöldözések közé, például mert nem diákok, hanem felnőttek követték el őket.

Egy 2018-as tanulmány szerint at autóbalesetek mellett a fegyverek felelősek a legtöbb fiatalkorú haláláért Amerikában. Habár a lövöldözések száma csökkent a járványhelyzet alatt,a  fegyvereladások az egekbe szöktek: az egész országban fegyverkezni kezdtek az emberek a karantén miatt.

Via CBS

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.