Václav Havel búcsúja: Utód nélkül

  • Schillinger Andrea
  • 2003. február 6.

Külpol

Vasárnap este 8-kor a cseh közszolgálati televízió leadta (a már pénteken felvett) utolsó nyilvános beszédét, mely rövid volt (alig 5 perc) és visszafogott, aztán már csak pár órát kellett várni, hogy éjfélkor lejárjon a mandátuma Kelet-Közép-Európa hazájában és világszerte leginkább elismert rendszerváltó államférfijának. Václav Havel távozása méltóságteljes volt, ám távolról sem eseménytelen. Az elmúlt egy hét sűrű programja ráadásul pont olyan volt, mint amit a cseh filmművészet fénykorának, az új hullámnak valamelyik groteszk iránt elkötelezett fenoménja is mozira álmodhatott volna: szeretetteljes és szórakoztató.

Vasárnap este 8-kor a cseh közszolgálati televízió leadta (a már pénteken felvett) utolsó nyilvános beszédét, mely rövid volt (alig 5 perc) és visszafogott, aztán már csak pár órát kellett várni, hogy éjfélkor lejárjon a mandátuma Kelet-Közép-Európa hazájában és világszerte leginkább elismert rendszerváltó államférfijának. Václav Havel távozása méltóságteljes volt, ám távolról sem eseménytelen. Az elmúlt egy hét sűrű programja ráadásul pont olyan volt, mint amit a cseh filmművészet fénykorának, az új hullámnak valamelyik groteszk iránt elkötelezett fenoménja is mozira álmodhatott volna: szeretetteljes és szórakoztató.Akalandos búcsú felidézését kezdjük ott, ahol kiborult a bili. A hálás állam január 30-án, csütörtök este 7 órára a prágai Nemzeti Színházba szervezett a legteljesebb titoktartás mellett egy roppant nagyszabású, fényes külsőségek közt lebonyolítandó ünnepséget

Tiszteletadás Václav Havelnek

címmel. Csak annyit lehetett tudni, hogy a gigantikus esztrád fő szervezője, vezető dramaturgja maga a první dáma, Dagmar Havlová, az elnök felesége. A nagy titoktartáson egy hetilap (!), a Tyden ütött csinos léket, amikor hétfőn megjelenő számában lehozta az úgyszólván teljes programot, az összes szereplő nevével. Magyarán már az azt megelőző héten tudtak mindent. Partizánkodásuk a szervezők hangos rosszallását váltotta ki, akik odáig ragadtatták magukat, hogy visszavonták a Tyden akkreditációját a nevezetes eseményre. Ezt a gesztust viszont a közvélemény ítélte annak, ami: durva támadásnak a sajtószabadság ellen, egy olyan alkalommal, amikor a távozó elnök személyén át éppen azt is (ti. a sajtószabadságot) ünnepelték.

A színházban aztán valóban ott volt mindenki, aki számított az elmúlt évtizedek cseh és szlovák társadalmi életében (ők a nézőtéren) és kultúrájában (ők a színpadon). Illetve majdnem mindenki. A gondos Dása asszony meghívta Jaroslav Hutkát és Vlasta Tresnákot, Havel személyes jó barátait a daliás, elnyomás alatt töltött évtizedekből. A két legendás költő-énekes, a kommunizmus Havelhez fogható üldözöttei, az elnök vidám cimborái viszont, amint hírét vették, hogy Karel Gott és Helena Vondrácková is a fellépők között van, azonmód nyilvánosan beintettek az egésznek. Természetesen nem valami hochkulturális sznobériáról van szó, de maga Havel volt az, aki a harcostársaiban és - amennyire bírta - a polgárokban is ébren tartott bizonyos engesztelhetetlenséget az őskomcsikkal szemben, és tény, ami tény: a nemzet Kájája az elsők között írta alá annak idején a szégyenletes anticharta nyilatkozatot, a jól konzervált Helén pedig máig hiperaktív fundamentalista. (Mellesleg ugyanezen okokból hiányzott a Plastic People of the Universe is, amely minden durva tiltást megszenvedett zenekar főteoretikusa maga Havel volt. ´ket fel sem merték kérni.)

A ceremónia persze lezajlott, az utcán kivetítőkkel, a Nemzeti előtt hóesésben éljenző tömeggel, részlettel Havel talán legismertebb drámájából, az Audienciából, melyben a sörmester feszt a nagy színésznőről, Bohdalováról faggatja magát a Havelt takaró hőst, és egy ilyen résznél megjelent a deszkákon a nagyon idős Jirina Bohdalová - szem szárazon nem maradt, érthető okokból.

Természetesen felcsendült a nagy nemzeti opera, Smetana Libuséja, mely 1990-ben Havel beiktatását is oly emlékezetessé tette.

Az elnök persze az előző napon,

szerdán is színházban volt,

utolsó hivatalos látogatásán, Pozsonyban, Rudolf Schusterrel nagy barátságban. Az előadás szünetében lépett hozzá Alexandr Vondra cseh külügyminiszter-helyettes futára, hogy lenne itt még egy kis adminisztráció...

Havel tudta, miről van szó, és mint egy napi praxisa során elétolt iratot, szemrebbenés nélkül aláírta azt a nyilatkozatot, amit előtte már hét európai miniszterelnök, és aminek tartalma ma már világhírű. Itt jegyezzük meg, hogy az elnöknek 1999-ben, amikor a NATO Jugoszlávia bombázásáról döntött, ugyancsak nagyon helyén volt az esze.

Eközben odakünn a derék pozsonyi polgárok nagy tömegben és MÁLO BOLO HAVLA táblákat magasra tartva éltették Havelt. A szöveg: kevés volt Havelből, egyfajta bocsánatkérésnek tekinthető mindenképpen, hisz arra utal, hogy amikor Havel 1991 végén Pozsonyban próbált ünnepi beszédet tartani, ugyanezen derék szlovák atyafiak DOST BOLO HAVLA (Elég volt Havelből) táblák tövéből hajigálták tojásokkal az ország egységéért síkraszálló államfőt.

Ez van,

Szlovákia népe megkövette

Havelt. Aki örömét fejezte ki, hogy csehek és szlovákok még soha ilyen jóban nem voltak egymással, mint most. S tény, hogy ezt egyik fél se vitatja.

Schuster elnök e búcsúlátogatás alkalmával az életét köszönte Havelnak, hiszen amikor a szlovák egészségügy csak rontani bírt halálosnak tűnő betegségén, a cseh elnök személyes közbenjárása irányította Bodner professzor világhírű lépteit sebesen Schuster műtőasztalához. És sikeres beavatkozásának hála, azóta a szlovák elnök egészsége prímán szuperál. Mindketten diszkréten hallgattak viszont a ma már a történelem homályába vesző afférról, amikor 1992-ben az átvilágításon fennakadt Schustert Havel úgy hívta vissza kanadai nagykövetségéből, mint a pinty.

Hazatérve Szlovákiából Havel túlesett a nemzeti színházbeli ünneplésen, fogadta a világ összes nagy politikusának gratuláló telefonjait, és az utolsó hivatalban töltött napján megkoszorúzta Tomás Garrigue Masaryk- emlékművét, a kommunizmus áldozataiét és a Vencel-szobrot, aztán hazament.

Hétfő óta civil, egy hónapra Portugáliába készül a feleségével, pihenni.

A várban, a Szent György- templom tetején kialudt a november közepe óta világító neonszív, mely Havel névaláírásának elmaradhatatlan kísérő logója volt (a szemfüles Greenpeace azonnal a helyére szerelt egy WAR? feliratú transzparenst, de ezt hamar leverték).

Az elnöki palotáról pedig bevonták a nemzeti lobogót, melyre Havel ifjú kora óta hangoztatott jelszava, "Győz az igazság" volt hímezve. És véget ért valóban egy korszak, mely után pillanatnyilag

nem látszik más, csak a hiány

Az ismert parlamenti cirkuszok miatt momentán a Cseh Köztársaságnak nincsen elnöke, jogköreit hétfő óta a miniszterelnök és a házelnök gyakorolja. Noha ígérik erősen, hogy hamarosan harmadszor is nekifut a parlament az elnökválasztásnak, ami az eddigiekhez hasonlóan ígérkezik csak reménytelennek, az alkotmánymódosítás lehetősége is a küszöbönáll, mely szerint Havel utódját majd Havel népe választja. Erre az esetre már bebiztosította magát, kijelentve, hogy fáradt nagyon, s egy ilyen felhatalmazásra is nemet fog mondani. A közhangulatot ez ugyan nem befolyásolja, az ország örökké akarná elnöknek, ez nyilvánvaló.

Mostantól a távozása okozta lehetséges károk megsaccolása is folyik, e téren két dolog tűnik nagyon fontosnak. Az egyik nemzetközi jelentőségű: Amerika legfőbb és legtekintélyesebb támogatója távozott Közép-Európából. A másik cseh belügy: a cseh demokrácia biztosítékait jelentő kis pártok potens mentor nélkül maradtak, illetve a húsz százalékot a parlamentben magukénak tudó fundamentalista kommunisták hétfő óta a cseh politika összes meghatározója számára szalonképesek.

Végül, de nem utolsósorban a Magyar Narancs kedvenc külföldi politikusától búcsúzik immár, hisz, ha emlékeznek évenkénti népszerűségi listáinkra önök is, kedves olvasók, mindig a spiccre helyezték Václav Havelt, korántsem érdemtelenül.

Viszlát, Elnök Úr!

Schillinger Andrea

(Brno)

A forradalmár útja

Václav Havel

1936. október 5-én Prágában született nagypolgári családban, apja (Václav) neves építész, nagybátyja (Milos) a húszas-harmincas évek cseh filmművészetének és kibontakozó filmgyártásának talán legmeghatározóbb alakja. (A kilencvenes években lezajlott csehországi reprivatizáció során a család birtokába visszakerült híres Barrandov filmstúdió körüli marakodás volt az első folt az elnök népszerűségén.)

1951 és 1955 között laboránsként dolgozva vegyésztechnikusi végzettséget szerez.

1955-ben a Kveten (Május) című irodalmi folyóiratban publikál először, kritikákat.

1955 és 1957 között több sikertelen egyetemi felvételi vizsgát tesz (egyebek mellett a híres prágai filmakadémiára, a FAMU-ra). Végül bekerül a műszaki egyetem gazdaságtudományi karára, ám tanulmányait hamar megszakítja, hogy fölkészülhessen a DAMU-ra (színházi akadémia), ahova persze nem jut be, aztán már a műszakira sem engedik vissza. Az elutasítások kimondott-kimondatlan oka valahányszor: a származása. "Megbízhatatlan"

1956 őszén egy fiatal művészek találkozóján elmondott "rebellis" beszéde tovább ront a helyzetén.

1957-től 1959-ig katonai szolgálatát tölti, nagyjából olyan körülmények között, mint amilyeneket Milan Kundera munkásságából ismerhetünk.

1959-ben Jan Werich (a huszadik század közepének vitathatatlan tekintélyű színész-, rendezőóriása, a cseh művészeti és társadalmi élet máig nagy becsben tartott hérosza) nem kis nehézségek árán végre álmai közelébe juttatja: az ABC Színház díszletmunkása lesz.

1960-ban e támogatás a DAMU dramaturg szakára is bevezeti, ekkor színházat vált, a már akkor is világhírű Divadlo Na Zábradlíhoz kerül ugyancsak díszletezőnek, ám hamar dramaturggá lép elő.1963. december 3-án itt kerül színpadra első drámája, a Kerti ünnepség.

1964. július 9-én feleségül veszi Olgát.

1965-ben a csehszlovák titkosszolgálat, az STB "látókörébe kerül". Kábé fél éven át mérlegelik, hogy beszervezzék-e, aztán letesznek róla.

1966-ban levelezőn befejezi a dramaturg szakot.

1968-ban színháza a harmadik bemutatott drámájánál tart. Május-júniusban hat hetet tölt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.

Az augusztusi események (Csehszlovákia lerohanása) idején a Szabad Csehszlovák Rádió Liberecben működő stúdiójában ad le "napi kommentárokat" (21-től 27-ig).

1969. június 19-én Ostravában, a Klement Gottwald Új Kohója művház kertjében mond beszédet. A találkozót az új hivatalos rend "jobboldali elemek provokációjának" minősíti, minek egyik folyományaként Havel 19 évre elköszönhet a nyilvános megszólalástól.

1969 őszén előbb tanúként, aztán vádlottként hallgatják ki köztársaság elleni felforgató tevékenység miatt.

1970. október 14-én ebben az ügyében meghatározatlan időre elnapolják a tárgyalást.

1974 februárjában a nyugat-németországi Baden-Badenban bemutatják Összeesküvők című színművét.

1974-ben mint sörgyári munkás kilenc hónapot dolgozik Trutnovban.

1975. február 25-én a csehszlovák televízió bemutatja Lepke az antennán című tévéjátékát.

1975. április 8-án kelt, Gustav Husáknak ír tárgyilagos hangvételű levelet. Ez az irás lett a csehszlovák demokratikus ellenzék és a későbbi Charta ´77 eszmei alapvetése.

1975. november 1-jén egy műkedvelő előadáson bemutatják Koldusopera című drámáját. A továbbiakban ez az esemény szolgáltat alapot a szerző, a színészek és a nézők hivatalos üldözéséhez. (A színművet a rendszerváltás után Jirí Menzel viszi filmre.)1976. március 4-én a darabot bemutatják Triesztben.

1976. október 9-én Bécsben a Burgtheater repertoárjára tűzi két egyfelvonásosát, az Audienciát és a Vernisszázst.

1977 januárjában alapítója a Charta ´77 mozgalomnak, Kohouttal és Mlynárzsal a nyilatkozat megfogalmazója, szóvivő.

1977. március 9-én a csehszlovák rádióban "Kicsoda Václav Havel?" címmel beolvasnak egy rágalmazó röpiratot.

1978. április 27-én megalapítja a VONS-t (bizottság az igazságtalanul üdözöttek védelmére).

1979 októberében 4 és fél évre ítélik, és az Ostrava melletti Hermanicébe zárják.

1979 novemberében Bécsben Hegyi Szálloda című darabjának bemutatója nagy nemzetközi protestálás bebörtönzése ellen.

1981-ben átszállítják a plzeni börtönbe.

1982. június 10-én a torontói York Egyetemen megkapja első doktori címét (azóta kábé ötven ilyenje van).

1983 februárjában egészségügyi okokból szabadul.

1983 őszén premierek Bécsben, Stockholmban.

1984. április: Largo Desolato Bécsben.

1988 szeptemberében egy folkfesztiválon, Lipnice nad Sázavouban 19 év után lép újra nyilvánosság elé.

1988. október 21. Premier Brnóban: Holnap elkezdjük.

1989. február 21. Újabb kilenc hónap börtön, az óriási hazai és nemzetközi tiltakozás hatására május 17-én szabadul.

1989. június 29-én a Néhány mondat című híres petíció szövegezője.

1989. november 19-én föllép a Polgári Fórum, ő írja a bevezető nyilatkozatot, 24-én premier Zürichben.

1989. december 29-én a kommunista parlament a Csehszlovák Köztársaság államelnökének választja.

Az államfő 13 éve

1990. január 1. A hivatalba lépő Václav Havel általános, széles körű amnesztiát hirdet, mely az elítéltek 75 százalékát érinti. Ezen első döntését a nép és a politikusok is erősen bírálják, mondván: "bűnözőket szabadít az országra". Kétségtelen alapot ad a bírálatoknak a tény, hogy a szabadlábra helyezettek nagy része 2 hónapon belül visszakerül a rács mögé. Mindezzel együtt népszerűsége óriási, tömegek ünneplik az utcán. Az Egyesült Államok külön üdvözli föllépését.

1990. július 5-én a szabad választásokon hatalomra kerülő parlament választja immár a Cseh-Szlovák Köztársaság elnökévé.

1991-ben a cseh és szlovák napi politika csatározásai látványosan elmérgesednek. Az egyensúlyteremtésre törekvő elnök a polgárokhoz fordul, akik tömeges szimpátiatüntetéseket tartanak szavára, ám ezek kevés hatást gyakorolnak a hatalmi lehetőségeiket próbálgató vezető politikusokra (fölüti fejét Klaus és Meciar).

1992-ben gyakorlatilag elbukik a polgári mozgalom, melynek ad acta tételében Csehországban az ODS (Polgári Demokrata Párt, Klaus), Szlovákiában a HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Meciar) a legaktívabb. Ennek hatására

1992. július 20-án Havel lemond, bejelenti visszavonulását.

1992 végére kettészakad az ország, létrejön az önálló Csehország és Szlovákia.

1993. január 26-án a Cseh Köztársaság elnökévé választja a parlament. A cseh politikai életet ekkor (és azóta) Václav Klaus dominálja, illetve a Havel és Klaus közti harc.

1994 januárjában Havel egy újabb kegyelmi húzása borzolja az idegeket, elenged egy Simu¡nek nevű motokrosszbajnokot, aki három ember életét követelő közúti baleset okozásában bűnös.1995-ben nemzetközi díjainak teljes összegét - 4 millió KC-t - jótékony célra fordítja.

1996. január 27-én meghal a felesége, Olga.

1996-ban látnak először napvilágot a súlyos betegségéről szóló aggasztó hírek, januárban rákos daganatot találnak a tüdejében, s egy operáció során eltávolítják jobb tüdejének felét.

1997. január 4-én újra nősül, felesége, Dagmar ismert színésznő.

1997. december 7-én kritikus politikai beszédet mond, a kormány és elsősorban Klaus bukik, ideiglenes kabinet alakul, előre hozott választások következnek.

1998. január 20-án öt évre újraválasztják.

1998 tánc a halál szélén, áprilisban újabb operáció Innsbruckban, Bodner professzor vezetésével.

1999-ben az egyik legaktívabb támogatója a NATO-nak Jugoszlávia bombázása ügyében.

2000-ben a cseh kormány legfőbb ellenzéke, ezt egyebek mellett leginkább akkor fejezi ki, amikor visszautasítja az új - a két nagy párt igényeihez szabott - választási törvény aláírását.

2001-ben a moralizálás és a direkt politizálás eszközeit variálva küzd a szocdem-polgári "ellenzéki szerződés" fogságában vergődő demokratikus jogokért, kockáztatva kívülállásából is fakadó népszerűségét. Például a sztrájkoló tévések pártjára áll a kormánnyal szemben.

2002 őszén nagy álma válik valóra, amikor Prágában tartják az újabb bővítésről határozó (és Szlovákiát is érintő) NATO-csúcsot.

2003-ban, a múlt szerdán egy színházi előadás szünetében, míg a nagyérdemű sonkás molnárkát töm a büfében, aláírja a hét európai miniszterelnök után az Egyesült Államok iraki politikáját támogató, nagy visszhangot keltő nyilatkozatot, majd megnézi a második felvonást és hazamegy, hogy vegye a kalapját.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?