Szabad, szuverén és független - így jellemzi magát Honduras bohókásan színes állami címerének körfeliratában. Még pár hete is kevesen hitték volna a Magyarországnál alig nagyobb közép-amerikai köztársaságban, hogy a példátlanul egységes külső nyomás következtében mindez megkérdőjeleződhet. Márpedig ez történt: egyszer csak az egész kontinenssel szembekerült az ország, ahol a nagyrészt mesztic lakosság fele a szegénységi küszöb közelében tengődik, miközben virágzik a korrupció és az átmenő kábítószer-kereskedelem, a fiatalok pedig tömegesen próbálnak három határon és rengeteg életveszélyen át eljutni az ígéret földjére, az Egyesült Államokba.
A hadsereg ugyanis június 28-ára virradó éjjel elfogta, csak úgy, pizsamában repülőgépre tette és Costa Ricába deponálta az utolsó hivatali évét töltő Manuel Zelaya államfőt, a parlament elnöke pedig az alkotmányos előírások szerint azon nyomban a helyére lépett. Latin-Amerikában a puccsok és a katonai uralom korszaka már a nyolcvanas években lezárult, talán ezért is volt olyan határozott az Amerikai Államok Szervezete, amely a múlt hét közepéig szabott határidőt Hondurasnak Zelaya visszafogadására és elnöki hatalmának helyreállítására. Miután ez nem teljesült, a szervezet egyhangú szavazással felfüggesztette az ország tagságát - utoljára Kubával szemben született hasonló döntés, 1962-ben. Az ENSZ is elítélte a történteket. Washington, bár egyetértett, tartózkodik a "katonai puccs" kifejezés használatától, mert különben le kellene állítania a térség egyik legszegényebb országának a segélyezését. Zelaya vasárnap megpróbált hazatérni, de a repülőgépét nem engedték leszállni, miközben támogatói megpróbáltak behatolni a katonaság által elfoglalt kifutópályára. Az összetűzésnek halálos áldozata is volt.
De valóban puccs volt-e,
ami június 28-án történt Hondurasban? 2005-ben a mezőgazdaságból és fakitermelésből meggazdagodott Zelaya konzervatív, rendteremtő és költségvetés-szűkítő programmal nyerte meg az elnökválasztást. A következő évek folyamán, miközben ígéreteitől eltérően többek között köztisztviselői fizetésemeléssel próbálta megteremteni a társadalmi békét, és a korábbi hurrikánok által erősen sújtott ország még inkább eladósodott, Hugo Chávezhez fordult segítségért. Venezuela populista elnöke, aki országa olajjövedelmeiből finanszírozza és az egész kontinensre igyekszik kiterjeszteni népbarát, ennélfogva népszerű, a tapasztalatok szerint viszont hazájában erősen kérdéses hatékonyságú politikáját, nyújtott is támogatást Hondurasnak. Ez sem bizonyult azonban elegendőnek, úgyhogy az államfő az idei költségvetést alá sem írta, amiben sokan már a novemberben esedékes elnökválasztás megfúrásának az előjelét látták.
A jelek szerint Zelaya - egyre inkább elidegenítve magától országa egész politikai elitjét - magáévá tette a Chávez által meghirdetett szocialisztikus "bolívári forradalom" eszméjét, csatlakozott is az "Amerikánk Népének Bolívári Szövetsége - ALBA" nevű szervezethez, amely egyfajta ellenpólus a Washington által javallt, de megfeneklett szabad kereskedelmi egyesüléssel szemben. Az elmúlt hónapokban népszavazást kezdeményezett egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása érdekében, ahogy ez korábban Venezuelában, majd Bolíviában és Ecuadorban is történt, és minden esetben - egyebek mellett - az érintett elnök hivatali idejének meghoszszabbítását eredményezte. A hondurasi parlament nem járult hozzá a "népi konzultációhoz" (az alkotmány nem ismer ilyet), Zelaya viszont kitartott a terve mellett, amit az ország legfelső bírósága alkotmányellenesnek minősített. Az elnök utasította a hadsereget, hogy a szokásoknak megfelelően kezdje meg a szavazás előkészületeit, majd menesztette a felszólításnak nem engedelmeskedő főparancsnokot, amit ismét csak elmarasztaltak a főbírók.
Az Egyesült Államokban már hetek óta érzékelték az alkotmányos válság mélyülését, Washington helytelenítette is Zelaya akcióit, de megnyugtatta, hogy beavatkozni nem kíván, és békés belső tárgyalásokat sürgetett, amit Zelaya elmozdítása előtt egy nappal egy interjúban hálásan szóvá is tett. De a hondurasi vezérkart az Egyesült Államokban képezték ki, ami megkönnyíti Chávez számára, hogy az amerikai imperializmust láttassa a háttérből áskálódni, és máris katonai invázióval fenyegetőzik.
Az egységes Amerika-közi fellépést Hondurasban keserű értetlenséggel fogadják, legalábbis a véleményük artikulálására képes körökben. A hadsereg az alkotmány további sérelmének elkerülése érdekében az igazságszolgáltatás döntését hajtotta végre - mondják -, habár az elnököt ebben az esetben sem mondathatja le a parlament, miként ez egy utólagos, szinte egyhangú szavazás során történt. És habár a hadsereg nem kért részt az események további irányításából, a jogi helyzet nem éppen kristálytiszta. A fővárosban, Tegucigalpában és másutt is tüntetnek civil és szakszervezetek, valamint a szegényebb rétegek, Zelaya visszatérését követelve. Ugyanakkor a létrejött helyzettel egyetértő - nem feltétlenül spontán - megmozdulások is voltak. A venezuelai érdekeltségű latin-amerikai TeleSUR tévécsatorna szerint az előbbiekben óriási tömegek vesznek részt, más források kiegyenlítettebb erőviszonyokat jeleznek.
Az elmúlt napokban Zelaya azt nyilatkozta, hogy hazatérése esetén már nem erőltetné a népszavazást, és egyáltalán nem szeretne újból elnök lenni, csak hivatali idejének hátralévő hónapjait töltené ki - és szuverenitás ide vagy oda, kétségkívül ez volna a legjobb megoldás. Az új államfő, a hagyományos politikai osztályhoz tartozó Roberto Micheletti (egyébként Zelaya párttársa) kezdetben hallani sem akart ezzel kapcsolatos tárgyalásokról, amíg meg nem nyugszanak a kedélyek. Ezt nem feltétlenül segíti elő, hogy a Zelayához hű médiát elhallgattatták. Újabban, a körülmények nyomására már ő is hajlana az egyezkedésre. Zelaya lapzártánkkor mindenesetre Washingtonban tárgyal, és közben újabb kísérletet tervez, hogy hazatérjen - nem tudni, hogy venezuelai gépen-e, mint az előző alkalommal.
