Gyanendra király kétségkívül széles érdeklõdésû ember. A természetvédelem ügye mellett régóta és közismerten elkötelezett, vállalkozói ambícióit szálloda és dohánygyár üzemeltetésében éli ki, miközben teaültetvénye is van, mindemellett pedig még nagy versbarát hírében is áll. Most pedig úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, kézbe veszi országának az irányítását is.
Merész, mondhatni, aggasztó gondolat - hallatszanak máris a berezeltség apoteózisát pihegõ szirénhangok, mintha léteznének megnyugtató opciók Nepál közeli jövõjét illetõen. A hegyormok közt, a szurdokokban maoista felkelõk fenekednek ugyanis, idestova tizedik éve már, és - nem zavartatva magukat az ideológiai világtrendektõl - nemzeti parasztkommunizmusban gondolkoznak. Azt viszont a világtrendek ismerete teszi lehetõvé a számukra, hogy õk maguk a perui Fénylõ Ösvény - idõközben lényegében felmorzsolódott - radikális parasztmozgalomhoz hasonlítják magukat. Alig tudunk valamit a céljaikról - ütközik bele a tájékozódni vágyó az oknyomozói közönybe. Vagy inkább a felkelés máris magába fordult, kegyetlen öncélúságába? Nem éppen eredeti módszerek billentik el a mérleget: elrabolt gyerekek, megzsarolt, átnevelés alá kényszerített, a megingás legkisebb gyanúja esetén gyilkos bosszúnak kiszolgáltatott falusiak. Turizmus ide vagy oda, a világ egyik legszegényebb országáról van szó, a társadalmi egyenlõség fájó és brutális hiányával színezve - ez húzza le a másik serpenyõt.
A jelenlegi politikai osztály nem egy tagjának vannak személyes emlékei a maoisták egy-egy vezetõjérõl azokból az egyetem körüli idõkbõl, amikor még vitapartnerekként álltak szemben egymással. Vagy még csak nem is szemben: inkább a szükséges változások mibenléte, radikalizmusa tekintetében különvéleményen. A felkelés társadalmi bázisát is nehéz felmérni. A fegyveresek létszámát tíz-tizenötezerre becsülik, a rokonszenvezõk a sajátjukét ennek a sokszorosára. Ennek azonban látványosan ellentmond a tény, hogy utolsó, várakozásaikat alulmúló választási eredményeiket követõen vonultak illegalitásba.
Mindez azonban immár kevéssé érdekes, miután az elmúlt tíz év folyamán egyre dühödtebbé vált a polgárháború. A halottak száma több mint tízezer, ami a jogtiprás kifejezést már messze értelmetlenné teszi. Az e szóval illetett gyilkosságokban pedig mindkét fél bõven vétkes.
A nepáli helyzet további nehézsége abban áll, hogy az ország politikai pártjai közül mások is szemben állnak a monarchiával, sõt kifejezetten a parlamentáris demokrácia bevezetésében látják a megoldás egyetlen lehetõségét. A maoisták pedig idõrõl idõre olyan jelzéseket adnak, mintha ebben az esetben akár radikális társadalomformáló elképzeléseikbõl is készek volnának engedni.
Csakhogy az elmúlt évek kicsinyes parlamenti huzavonái, amelyeket a nagy pártok belviszályai is színeztek, egyfajta parlamenti állóháborút eredményeztek, 1991 és 2000 között összesen tíz kormánnyal, gyenge és esetleges koalíciókkal, ami nem erõsítette meg a lakosság hitét a demokrácia felsõbbrendûségében. 2001-ben aztán súlyosan megrendült a monarchia alkotmányosság mellett némi vallásos miszticizmussal is övezett tekintélye. Dipendra koronaherceg, afeletti elkeseredésében, hogy a királyi család nem fogadta be szíve választottját, politoxikomán bódulatban szitává lõtte felmenõit és az egész elérhetõ rokonságot - kivéve az épp másutt tartózkodó Gyanendrát. (A köznép így vagy úgy az ily módon a trónt megöröklõ nagybácsi kezét gyanítja azóta is az események mögött, ami eleve hendikep, ráadásul a népszerûségükre kényes pártokat is óvatos távolságtartásra inti.) Az új uralkdónak sem sikerült kirángatnia az országot a növekvõ káoszból, és január végére elfogyott a türelme a miniszterelnöki tisztségben már többször próbálkozó Sher Bahadur Deubával szemben. A politikus kétségkívül túlvállalta magát. Széles alapú koalíciós kormány, sikeres béketárgyalások a felkelõkkel és még a tavasz folyamán új választások - ezeket várta el tõle Gyanendra király. A maoisták azonban nem voltak hajlandóak szóba állni vele, az ebbõl következõ biztonsági feltételek mellett pedig a választási elõkészületeket egyik párt sem vette komolyan - igaz, Deuba elejtett megjegyzései szerint maga a király sem.
A kérdés mármost az, mi jöhet ezután. A felkelõk eddig azt mondták, hogy közvetlenül a királlyal hajlandóak csak tárgyalni. A kérdés csak az, hogy mirõl. Gyanendra a jelek szerint nem kíván lemondani a trónról. Parancsot ad a hadseregnek a felkelõk elleni totális háború megkezdésére? A segélyekbõl élõ ország hadserege létszámfölényben volna ugyan, de már csak a domborzati viszonyok - mégiscsak a Himalája ormairól van szó - sem kecsegtetnek sok jóval az egyre erõsödõ, egyre korszerûbb fegyverzetet használó gerillákkal szemben.
Tény, hogy a királyi puccsot követõ kommunikációs zárlat máris oldódott. Figyelemre méltó friss hír, hogy egy hadbíróság éppen most ítélt kétévi börtönre egy tisztet, akinek a katonái két éve rajtaütöttek egy lakodalmon, és a részt vevõ felkelõket - 19 embert -szabályosan kivégezték. Ezzel egy idõben máris szabadon engedtek több, a hónap elején õrizetbe vett ellenzéki politikust. Mindez akár arra is utalhat, hogy Gyanendra maga próbálja meg elvégezni azt, amivel tavaly a félretett kormányfõt bízta meg.
A nepáli események a másik hegyi király-ságot, Bhutánt is aggasztják, de jóval inkább a nagy déli szomszédot, Indiát, ahol többtucatnyi kisebb-nagyobb felkelõcsoport tevékenykedik, és ezek közül több is kapcsolatban áll a nepáli maoistákkal. Az esetleges regionális következményekrõl nincs értelme spekulálnunk - meg-teszik ezt helyettünk az utóbbiak, akik máris a majdani indiai támadások rémével riogatják honfitársaikat.
- kovácsy -
