Párizs és Koppenhága után idén ez már a harmadik alkalom, hogy iszlamisták terrorakciót hajtanak végre „külföldön”, vagyis olyan országban, amely nem tartozik a közvetlen hatókörükbe, ahol nincs számottevő bázisuk. Habár ez a legkevésbé éppen Tunéziára igaz, ahol egyrészt ezrek élnek, akiket mint önkénteseket dzsihadista csoportok táboraiban képeztek ki, és akik jelenleg hasonló nagyságrendben harcolnak az Iszlám Állam soraiban. Vagyis belső merénylők is felbukkanhatnak – ki tudja, talán most is, de ez nem fog könnyen kiderülni, hiszen a támadók halottak, egy pedig elmenekült. Fontos mozzanata Tunézia veszélyeztetettségének, hogy a szomszédos Líbiában immár totális zűrzavar uralkodik, és a dzsihadista csoportok viszonylag zavartalanul mozognak a nehezen ellenőrizhető hegyes-völgyes határvidéken. Ez az, ami a leginkább aggasztotta a tunéziaiakat, és emiatt nem lepte meg őket különösebben a támadás.
A terroristák ezúttal nem „büntetni” akartak, mint Párizsban, hanem kifejezetten ártani, kárt okozni – és fenyegetni is persze. Azzal, hogy turistákat lőttek le, a tunéziai gazdaság egyik alapját, az idegenforgalmat akarták tönkretenni. (A nemzeti össztermék közel 10 százaléka a turizmusból származik.) Azzal pedig, hogy pont ennek a múzeumnak a látogatóit vették célba, a parlamenttől egy ugrásnyira, talán azt jelezhették, hogy bármikor szíven szúrhatják az országot. Az biztos, hogy ez nem a téren posztoló néhány, éppen kávézgató rendőrön múlna. Maga az akció órákon át zajlott a múzeum épületében, mire a rendőrök le tudták lőni a támadókat. Az utóbbiak állítólag öngyilkos merényletre is fel voltak készülve: robbanóanyaggal felszerelt mellényt viseltek.
Bonyolultabb kérdés, hogy mennyiben tudja megőrizni Tunézia a politikai stabilitását, ha netán további támadások teszik próbára a rendszer szilárdságát. Márpedig ezt nem lehet kizárni, hiszen a 2011-es arab tavasz kiinduló és egyetlenként talpon maradt országa szálka a dzsihadisták szemében: azt jelképezi, hogy az iszlám kultúra és a demokrácia összeegyeztethető, hogy muszlim országnak is lehet felvilágosult, a nők egyenjogúságát is tiszteletben tartó alkotmánya, a kulturális sokféleség pedig nem akadálya az iszlám szabad gyakorlásának. Márpedig Tunézia tudatosan óvja ezeket az évtizedek során kialakított értékeit – az eközben felmerült nehézségeket januári cikkünkben soroltuk föl (Régi-új győztesek, Magyar Narancs, 2015. január 8.).
Ugyanakkor túldicsérni sem kell az észak-afrikai országban kialakult viszonyokat. A politikai élet legnagyobb értékének jelenleg a kompromisszumkérdés tűnik, hiszen ideológiai szempontból alighanem egy kanál vízben megfojtanák egymást a keleti partvidéken élő, franciául beszélő szekuláris értelmiségiek és az ország belsejében, illetve déli részében élő konzervatívabb, vallásos emberek. Szerencsére február elején nagy nehezen sikerült létrehozni egy koalíciós kormányt, amelyben mindkét ideológiai irányzat képviselteti magát. A különféle párthívek közül sokan ellenezték, sőt hitszegésnek minősítették a kampányígéretekkel szembemenő összefogást, amely egyes vélemények szerint ráadásul elfed bizonyos kötődéseket a régi rendszerhez, és megnehezítheti az újabb keletű korrupciós vádak kivizsgálását. A mostani merénylet ügyét azonban igen bölcsen nem terelték politikai síkra. A vezető politikusok határozott, nyugodt hangú üzenetekkel álltak ki a nemzeti egység mellett – nyilván az iszlamisták nem kis bosszúságára.
A lakosság a jelek szerint elfogadta és támogatja ezt a magatartást, holott történhetne éppenséggel másként is. Azok a szociális problémák ugyanis – a munkanélküliségtől az egyenlőtlenségekig –, amelyek előidézték az elégedetlenségnek azt a mértékét, amely négy éve a diktátor, Ben Ali bukásához vezetett, változatlanul fennállnak. A tunéziai kormányzat újra és újra a külföld felé fordul segítségért, és valóban fontos volna, hogy az ország kellő önvédelmi potenciállal rendelkezzen a külső támadásokkal szemben, ugyanakkor előreléphessen gazdasági téren is.
Egyelőre azonban a terrorakció közvetlen következményeinél tartunk. Volt már néhány letartóztatás, amely a tettesek környezetére terjedt ki. Elbocsátottak fél tucat rendőrtisztet. Bejelentették, hogy az áldozatok tiszteletére emlékművet állítanak a helyszínen. Mindemellett nemzetközi tiltakozó menetet is szerveznek, amellyel a terrorizmust ítélik el, és a szervezők szándéka szerint a Tunézia melletti nemzetközi szolidaritást fejezik ki.
