Veszélyes szafari: kövekkel és kézigránáttal dobálták meg Macronékat Nyugat-Afrikában

  • narancs.hu
  • 2017. november 28.

Külpol

A francia elnök érzékelve a dühöt, bocsánatot kért az európai gyarmatosítás bűnei miatt.

Emmanuel Marcron francia elnök pár napig Nyugat-Afrikában tartózkodik, ahol több várost is meglátogat. Utazásának célja, hogy erősítsék az együttműködést az oktatás fejlesztése, a digitális gazdaság és a bevándorlás területén. Macron ezen kívül fel szeretné számolni azokat a nemzetközi emberkereskedő bűnszervezeteket, amelyek kihasználják és rabszolgasorban tartják a fekete-afrikai bevándorlókat.

Az elnököt azonban nem fogadták szívesen, hétfő este, Macron érkezése előtt Ouagadougouban kézigránátot dobtak egy francia katonákat szállító buszra, a támadásban csak három civil sérült meg, mert a helyiek nem a buszt találták el. Kedden viszont már célzottan Macron ellen mentek: kövekkel dobálták meg az elnöki konvojt. A francia elnök ezt követően bocsánatot kért az afrikaiaktól az európai gyarmatosítás bűnei miatt:

„Voltak hibák és bűnök, voltak nagy dolgok és szerencsés történetek, de az európai gyarmatosítás bűnei vitathatatlanok. Ez egy olyan múlt, amelynek el kell múlnia.” – írja az Index.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.