Külpol

„A diktatúra természete”

Az MTA Történettudományi Intézetének 2002 óta Magyarországon élő főmunkatársával A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig című könyve apropóján beszélgettünk Románia, a romániai magyarság közelmúltjáról, a Securitatéról, az állambiztonsági levéltári források feltárásáról, megfigyeltek és megfigyelők történeteiről.
  • Tompa Andrea

A fekete szarany

Oroszország világpolitikai kavarásai mögött sokan egyszerű gengszterizmust sejtenek. Ha valahol baj van, Moszkva oda­siet, és olajat önt a tűzre – hogy aztán valamilyen engedményt csikarjon ki a bajkeverés abbahagyásáért. Ezt a fajta geopolitikai pénzbehajtást most, úgy tűnik, Szaúd-Arábia elégelte meg.
  • Kakuk György
  • 2015. február 8.

Régi-új győztesek

December 17-én múlt négy éve, hogy egy közép-tunéziai kisvárosban, a negyvenezer lakosú Szidi Buzidban lángra lobbantotta magát egy utcai árus, akit előzőleg minden alap nélkül, igazságtalanul zaklattak a hatóságok.
  • - kovácsy -
  • 2015. február 8.

Richard von Weizsäcker emléke és harcai

Törölték-e Richard von Weizsäcker volt államfőt a kereszténydemokrata párt tagjai sorából, vagy nem? -e kérdés ébresztette nemrég a gazdasági reformok körüli huzavonába bódult német közéletet. Az elmaradt tagdíj mögött az államfői szerep értelmezése és a német demokrácia természetének megítélése rejtőzött.
  • Sausic von Berlin
  • 2015. január 31.

Irány Armageddon!

A 2014-es év egyik legrémisztőbb világpolitikai fejleménye az Iszlám Állam, a Da’Is térhódítása volt. Az „államalapító” mozgalom az iraki polgárháború örökségéből és a szunnita– síita vallásháborúból táplálkozik.
  • Kakuk György
  • 2015. január 18.

Képesek, de mire?

Pablo Iglesias Turrión neve ma már alighanem ismertebb Spanyolországban, mint azé a másik, 100-150 évvel ezelőtti Pablo Iglesiasé, aki annak idején a szocialista mozgalom, párt és szakszervezet vezetője volt. Pedig az 1978-ban született, jó vágású, bár kissé riasztóan konok tekintetű politológus az egykori nagyság iránti tiszteletből kapta a nevét.
  • - kovácsy -
  • 2015. január 18.

A fegyverek szava – új orosz katonai doktrína

Az orosz védelmi doktrína 2014-es átírása csupán az egyik állomása egy jelentős folyamatnak, melyben Oroszország önmagát végképp a nyugati demokráciák ellenségeként határozza meg. Éppen úgy, miként 1989 előtt a Szovjetunió.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. január 10.

De most jön csak a neheze

A tét nagy volt: továbbgyűrűzik-e az ukrán válság? A hétvégén Európa felé billent Kelet-Európa „hintaországa”. De a játszma épp csak elkezdődött.
  • Parászka Boróka
  • 2015. január 4.