A parlamenti választásokon – heves, sok esetben jogszerűtlen kampányt folytató – Európa-barát és oroszbarát pártok küzdöttek a szavazatokért, az előbbiek viszonylag sikeres kormányzást, az utóbbiak bőkezű orosz támogatást tudván maguk mögött.
Ugyanakkor e nagyon is világosnak látszó képlet korántsem ennyire tiszta. Már eleve azt is nehéz megmondani, kik léptek fel „oroszbarát” erőkként, hisz egyes pártokat nyíltan támogatott Moszkva, másokat csak a háttérből. Ami egyértelmű, az a moldovai orosz médiafölény: a három és fél milliós országban fogható 17 televíziós csatorna közül 12 Oroszországból, 2 Romániából sugároz, csupán 3 adó helyi. Bár a romániai befolyás kisebb arányú volt, a román kormánypártok és az ellenzék egyaránt erősen dolgozott azon, hogy az európai szárny erősödjön. Traian Băsescu államelnöki mandátumának utolsó hónapjaiban kifejezetten radikális, „revizionista” Moldova-üzeneteket fogalmazott meg. Az őt váltó Klaus Johannis programjában külön fejezetet szentelt annak, hogyan lehet Moldovát „Európán keresztül visszavezetni” Romániához.
Míg Románia az EU-csatlakozást lebegtette, addig az ukrajnai események ezzel jócskán ellentétes reményekkel kecsegtettek. A krími elszakadást úgy értelmezték a moldovai orosz-pártiak, hogy az a szovjet restauráció előjátéka. Amivel szemben a leköszönő kormány két nagy politikai eredményt tudott felmutatni: a vízumliberalizációt és az európai társulási
és szabad kereskedelmi egyezmény aláírását. Iurie Leancă moldovai miniszterelnök júniusban, az egyezmény ratifikálásakor jelezte, hogy nincs kétkulacsos politika: Moldávia előtt az uniós csatlakozás az egyetlen járható út. Az orosz befolyással, így Transznisztriával kapcsolatban is a feszültségmentesítésre, a tárgyalásos politika fenntartására törekedtek, minél kisebb esélyt adva az újabb konfliktusokra. A biztonságpolitikai elköteleződésnek voltak határai, bár Romániából ösztönözték, Leancă elhatárolódott a NATO-ba lépés lehetőségétől.
A hétvégi döntés végül nagymértékben múlt a moldovai diaszpóra választásán – hasonlóan a romániai választásokhoz. De míg a román diaszpóra egységesen Nyugaton él, a moldovai közösségek fele-fele arányban oszlanak meg a Nyugat és Oroszország között. Ráadásul a gazdasági befolyást tekintve kétségkívül az Oroszországban élők állnak jobban: a hazaküldött valuta értékének 37 százalékát a rubel adja (az euró 32, a dollár 30). A hivatalos adatok szerint 520 ezer moldáv állampolgár él külföldön, a szavazókörzetek elosztását azonban nem sikerült arányosítani. Oroszországban, ahol a legtöbb moldáviai állampolgár él, csupán 5 szavazókörzetet hoztak létre, míg Olaszországban – ahol viszonylag kicsi a moldáv közösség – 25 körzetben várták a voksolókat. Romániában 11 körzetben adhatták le szavazataikat a moldovaiak. A dologban az volt ugyebár a malom, hogy ilyeténképpen a Nyugaton élő és várhatóan az Európa-barát pártokat támogató választóknak bőven megadták a lehetőséget a szavazásra, míg az Oroszországban élőket akadályozni igyekeztek, nehogy valamelyik orosz ügynökpártra szavazzanak.
Győztesek és vesztesek
A Nyugat-pártiak mellett szólt még az is, hogy az utóbbi években fellendült a gazdasági beruházások, támogatások rendszere: a távozó kormány hivatali ideje alatt 5,4 milliárd moldáv lej hitel érkezett az országba. Ez persze még mindig nem elég a felzárkóztatáshoz, az életszínvonal, a gazdasági növekedés messze elmarad az európai átlagtól. A legutóbbi felmérés szerint, ha most lenne szavazás az uniós csatlakozásról, akkor a megkérdezettek 44 százaléka támogatná, míg a válaszolók 35 százaléka elutasítaná. Az oroszok befolyási övezetéhez ugyanakkor a felmérésben részt vevők 47 százaléka tartozna szívesen.
A pártok közül csak a 19 százalékot szerző Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) folytatott nyíltan és egyértelműen uniópárti kampányt. A 9 százalékos Liberális Párt (PL) – amelyet „románbarát pártként” is emlegetnek – a NATO-csatlakozás támogatását is vállalta. A Moldovai Demokrata Párt (PDM) lavírozni próbálva egyrészt oroszbarát politikát ígért, másrészt hangsúlyozta, hogy az uniós integráció nem Oroszország-ellenes, viszont Moldávia érdekeit szolgálja. A szavazatok 15 százalékát megszerző demokraták közül nagyon sokan az egykori moldáv kommunista párt tagjai voltak, és őket támogatta a híres-hírhedt oligarcha, Vlagyimir Plahotniuc is. Plahotniuc román–moldáv kettős állampolgár, romániai személyi igazolványában a Vlad Ulinic név szerepel – épp a kampányban kapott nyilvánosságot a román miniszterelnökhöz fűződő kapcsolata. Mellesleg persze ő a tulajdonosa a három román nyelvű televíziós csatornának is.
Velük szemben a szavazatok több mint 21 százalékát megszerző Moldova Köztársasági Szocialisták Pártja (PSRM) lépett fel, képviselvén leginkább az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez esedékes mihamarabbi csatlakozást. A Vladimir Voronin volt államfő vezette, szintén oroszbarát kommunisták (PCRM) 18 százalékot értek el (támogatottságukat az elmúlt négy évben majdnem a felére apasztva).
Bár most úgy tűnik, a liberális, illetve demokrata pártok alakíthatnak kormányt, a választással kapcsolatos viták valószínűleg sokáig tartanak még. Igor Dodon, az oroszbarát Szocialista Párt (PSRM) vezetője máris választási csalásról beszél, leginkább azért, mert leállt az információs rendszer, így egy szavazó akár többször is voksolhatott. A szocialisták emellett szavazatvásárlásról is tudnak. Többen tiltakoztak az oroszországi körzetek csekély száma és szervezetlensége miatt is.
Ha tehát fel is áll most az Európa-párti moldovai kormány, nyugodt kormányzásra egészen biztosan nem számíthat. Erős, Oroszországból támogatott ellenzékkel kell szembenéznie. Nagyon sok múlik azon, hogyan zajlik a felzárkóztatás, az integráció, és azon is, hogy Brüsszel – Ukrajna árnyékában – mennyire tudja-akarja pozícióit erősíteni a térségben.
