Választás volt Moldovában

De most jön csak a neheze

  • Parászka Boróka
  • 2015. január 4.

Külpol

A tét nagy volt: továbbgyűrűzik-e az ukrán válság? A hétvégén Európa felé billent Kelet-Európa „hintaországa”. De a játszma épp csak elkezdődött.

A parlamenti választásokon – heves, sok esetben jogszerűtlen kampányt folytató – ­Európa-barát és oroszbarát pártok küzdöttek a szavazatokért, az előbbiek viszonylag sikeres kormányzást, az utóbbiak bőkezű orosz támogatást tudván maguk mögött.

Ugyanakkor e nagyon is világosnak látszó képlet korántsem ennyire tiszta. Már eleve azt is nehéz megmondani, kik léptek fel „oroszbarát” erőkként, hisz egyes pártokat nyíltan támogatott Moszkva, másokat csak a háttérből. Ami egyértelmű, az a moldovai orosz médiafölény: a három és fél milliós országban fogható 17 televíziós csatorna közül 12 Oroszországból, 2 Romániából sugároz, csupán 3 adó helyi. Bár a romániai befolyás kisebb arányú volt, a román kormánypártok és az ellenzék egyaránt erősen dolgozott azon, hogy az európai szárny erősödjön. Traian Băsescu államelnöki mandátumának utolsó hónapjaiban kifejezetten radikális, „revizionista” Moldova-üzeneteket fogalmazott meg. Az őt váltó Klaus Johannis programjában külön fejezetet szentelt annak, hogyan lehet Moldovát „Európán keresztül visszavezetni” Romániához.

Míg Románia az EU-csatlakozást lebegtette, addig az ukrajnai események ezzel jócskán ellentétes reményekkel kecsegtettek. A krími elszakadást úgy értelmezték a moldovai orosz-pártiak, hogy az a szovjet restauráció előjátéka. Amivel szemben a leköszönő kormány két nagy politikai eredményt tudott felmutatni: a vízumliberalizációt és az európai társulási
és szabad kereskedelmi egyezmény aláírását. Iurie Leancă moldovai miniszterelnök júniusban, az egyezmény ratifikálásakor jelezte, hogy nincs kétkulacsos politika: Moldávia előtt az uniós csatlakozás az egyetlen járható út. Az orosz befolyással, így Transznisztriával kapcsolatban is a feszültségmentesítésre, a tárgyalásos politika fenntartására törekedtek, minél kisebb esélyt adva az újabb konfliktusokra. A biztonságpolitikai elköteleződésnek voltak hatá­rai, bár Romániából ösztönözték, Leancă elhatárolódott a NATO-ba lépés lehetőségétől.

A hétvégi döntés végül nagymértékben múlt a moldovai diaszpóra választásán – hasonlóan a romániai választásokhoz. De míg a román diaszpóra egységesen Nyugaton él, a moldovai közösségek fele-fele arányban oszlanak meg a Nyugat és Oroszország között. Ráadásul a gazdasági befolyást tekintve kétségkívül az Oroszországban élők állnak jobban: a hazaküldött valuta értékének 37 százalékát a rubel adja (az euró 32, a dollár 30). A hivatalos adatok szerint 520 ezer moldáv állampolgár él külföldön, a szavazókörzetek elosztását azonban nem sikerült arányosítani. Oroszországban, ahol a legtöbb moldáviai állampolgár él, csupán 5 szavazókörzetet hoztak létre, míg Olaszországban – ahol viszonylag kicsi a moldáv közösség – 25 körzetben várták a voksolókat. Romániában 11 körzetben adhatták le szavazatai­kat a moldovaiak. A dologban az volt ugyebár a malom, hogy ilyeténképpen a Nyugaton élő és várhatóan az Európa-barát pártokat támogató választóknak bőven megadták a lehetőséget a szavazásra, míg az Oroszországban élőket akadályozni igyekeztek, nehogy valamelyik orosz ügynökpártra szavazzanak.

 

Győztesek és vesztesek

A Nyugat-pártiak mellett szólt még az is, hogy az utóbbi években fellendült a gazdasági beruházások, támogatások rendszere: a távozó kormány hivatali ideje alatt 5,4 milliárd moldáv lej hitel érkezett az országba. Ez persze még mindig nem elég a felzárkóztatáshoz, az életszínvonal, a gazda­sági növekedés messze elmarad az európai átlagtól. A legutóbbi felmérés szerint, ha most lenne szavazás az ­uniós csatlakozásról, akkor a megkérdezettek 44 százaléka támogatná, míg a válaszolók 35 százaléka elutasítaná. Az oroszok befolyási övezetéhez ugyanakkor a felmérésben részt vevők 47 százaléka tartozna szívesen.

A pártok közül csak a 19 százalékot szerző Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) folytatott nyíltan és egyértelműen uniópárti kampányt. A 9 százalékos Liberális Párt (PL) – amelyet „románbarát pártként” is emlegetnek – a NATO-csatlakozás támogatását is vállalta. A Moldovai Demokrata Párt (PDM) lavírozni próbálva egyrészt oroszbarát politikát ígért, másrészt hangsúlyozta, hogy az uniós integráció nem Oroszország-ellenes, viszont Moldávia érdekeit szolgálja. A szavazatok 15 százalékát megszerző demokraták közül nagyon sokan az egykori moldáv kommunista párt tagjai voltak, és őket támogatta a híres-hírhedt oligarcha, Vlagyimir Plahotniuc is. Plahotniuc román–moldáv kettős állampolgár, romániai személyi igazolványában a Vlad Ulinic név szerepel – épp a kampányban kapott nyilvánosságot a román miniszterelnökhöz fűződő kapcsolata. Mellesleg persze ő a tulajdonosa a három román nyelvű televíziós csatornának is.

Velük szemben a szavazatok több mint 21 százalékát megszerző Moldova Köztársasági Szocialisták Pártja (PSRM) lépett fel, képviselvén leginkább az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez esedékes mihamarabbi csatlakozást. A Vladimir Voronin volt államfő vezette, szintén oroszbarát kommunisták (PCRM) 18 százalékot értek el (támogatottságukat az elmúlt négy évben majdnem a felére apasztva).

Bár most úgy tűnik, a liberális, illetve demokrata pártok alakíthatnak kormányt, a választással kapcsolatos viták valószínűleg so­káig tartanak még. Igor Dodon, az oroszbarát Szocialista Párt (PSRM) vezetője máris választási csalásról beszél, leginkább azért, mert leállt az információs rendszer, így egy szavazó akár többször is voksolhatott. A szocialisták emellett szavazatvásárlásról is tudnak. Többen tiltakoztak az oroszországi körzetek csekély száma és szervezetlensége miatt is.

Ha tehát fel is áll most az Európa-párti moldovai kormány, nyugodt kormányzásra egészen biztosan nem számíthat. Erős, Oroszországból támogatott ellenzékkel kell szembenéznie. Nagyon sok múlik azon, hogyan zajlik a felzárkóztatás, az integráció, és azon is, hogy Brüsszel – Ukrajna árnyékában – mennyire tudja-akarja pozícióit erősíteni a térségben.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.