Kivonul a politikából a pártja korrupciós botrányába belebukott spanyol miniszterelnök

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. június 6.

Külpol

"Van más dolgom is" – mondta Mariano Rajoy.

Mariano Rajoy leváltott spanyol miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy végleg visszavonul a politikától. Rajoy kedden lemondott a konzervatív Néppárt elnöki tisztségéről, miután a spanyol parlament előző héten megvonta a bizalmat kormányától.

"Az a szándékom, hogy végérvényesen visszavonulok a politizálástól; van más dolog is, amit csinálhatok az életben" - mondta a 63 éves Rajoy egy privát rádióadónak "Hihetetlenül mozgalmas politikai életem volt, és úgy gondolom, hogy nincs értelme tovább maradni" - tette hozzá.

Rajoy 15 évig volt a spanyol belpolitikai élet meghatározó alakja. Politikai karrierje 1981-ben kezdődött Galiciában. 2004 óta állt a Néppárt élén, az országot pedig 2011 decembere óta vezette. Kormányfőként több politikai és gazdasági válságot megélt, köztük a recessziót követő megszorításokat és a katalán függetlenedési kísérletet.

A spanyol demokrácia négy évtizedes történetében először váltott le kormányt bizalmi szavazással a parlament múlt pénteken. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott. Az ügy előzménye az volt, hogy egy spanyol bíróság 245 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki a Néppártra egy korrupciós ügyben. Rajoy utódjává a szocialista Pedro Sánchezt választották meg.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.