Wisconsinban és Michiganben átvette a vezetést Biden, egyre jobbak az esélyei

  • narancs.hu
  • 2020. november 4.

Külpol

Jó pár függőben lévő államban viszont nem lesz ma eredmény.

Magyar idő szerint délután fél 5-ös állásnál a CNN kalkulációja szerint 224-213-ra vezet az elektori szavazatokban Joe Biden demokrata elnökjelölt Donald Trump előtt. Kilnec államban a szoros állás vagy az alacsony feldolgozottság miatt még nem lehet biztosat mondani, de Biden két olyan csatatérállamban is átvette a vezetést, ahol a szerda reggeli eredmények szerint még Donald Trump állt jobban.

Wisconsinban a szavazatok 97 százalékos feldolgozottságánál valamivel több mint 20 ezer szavazattal vezet a demokrata jelölt. Ez százalékos arányban jelen állás szerint 49,4:48,8 Biden javára. Michiganben 90 százalékos feldolgozottság mellett 0,2 százalékponttal, 10 ezer szavazattal áll most jobban Joe Biden Donald Trumpnál. Itt 49,3:49,1 az állás. Hozzá kell azonban tenni, hogy az államban sokan választották a levélszavazást, ráadásul az így voksolók többsége inkább demokrata érzelmű. E mellett az is számít, hogy Michigannak épp az a megyéje és legnagyobb városa (Detroit) van hátra a szavazatszámlálás szempontjából, ahonnan - elvileg - Biden reménykedhet több voksban, tekintve, hogy a nagyváros és környéke általában a demokratákhoz húz. Persze ebben az esetben sem lehet azt állítani, hogy lefutott lenne a meccs.

Wisconsinnak 10, Michigannek 16 elektori szavazata van, ha Biden mindkettőt behúzza, 250 elektornál tartana.

A demokrata jelölt esélyei Arizonában még jobbak, 86 százalékos feldolgozottságnál több mint 90 ezer szavazattal vezet. Arizona után 11 elektor jár.

Biden kevéssel vezet Nevadában (6 elektor), meggyőzően Maine-ben (4 elektor). Ha ezeket mind megnyeri, meglesz a szükséges többsége (legalább 270 elektori szavazat).

A még nyitott államok közül Trump vezet Pennsylvaniában, Észak Karolinában, Georgiában és Alaszkában, de a Wisconsin-Michigan-Arizona-Nevada négyesből is vinnie kellene legalább egyet, hogy esélye legyen nyerni. Georgiában magyar idő szerint szerdán lehet még eredmény.

Pennsylvaniában, Nevadában és Észak-Karolinában azonban valószínűleg nem lesz, az ugyancsak csatatér államnak számító Pennsylvania csak péntekre ígéri a szavazatok összesítését. Így biztos végeredmény sem várható, bár kommentárok szerint a később megszámolt levélszavazatokban inkább Biden jobb szereplése várható.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.