Zelenszkij: Megtalálunk minden szemétládát, aki a honfitársainkra lőtt

  • narancs.hu
  • 2022. március 7.

Külpol

Nem lesz nyugtuk, csak a sírban - mondta az ukrán elnök a menekülő lakosságot tűz alá vevő oroszokra utalva.

Mint arról vasárnap a Narancs.hu is beszámolt, a lakosság menekítését lehetővé tevő humanitárius folyosók kialakításának ellenére az orosz hadsereg tűz alatt tartotta a menekülő civileket. Az Irpiny városából távozó polgári lakosságot érő támadásban többen meghaltak, a halálos áldozatok között volt egy négyfős család is. Az oroszok ugyancsak megszegték a tűzszünetet Mariupolban: itt akkor kezdtek lőni, amikor megkezdődött volna az evakuálás.

Volodimir Zelenszkij ilyen előzmények után tartott beszédet vasárnap késő este. Az ukrán elnök azt mondta, az orosz erők olyan létesítményeket bombáztak, melyeket még a szovjet kormány építtetett, és ma már lakossági zónákban vannak, ahol ezrek dolgoznak. A Telex tudósítása szerint az ukrán elnök szóvá tette, hogy egyetlen nyugati vezető sem reagált a vasárnapi eseményekre. Úgy vélte, a történtek azt is bizonyítják, hogy az eddigi szankciók nem riasztják el a támadó erőket. Hangsúlyozta, meg fogják büntetni azokat, akik az említett bűntetteket elkövették.

„Megtalálunk minden szemétládát, aki a városainkra, a honfitársainkra lőtt, aki bombázta az otthonainkat, aki kiadta a parancsokat. Nem lesz nyugtuk, csak a sírban”

– mondta.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.