Trumppal és Zelenszkijjel érkezett Macron a Notre-Dame nyitóünnepségére

  • narancs.hu
  • 2024. december 7.

Külpol

A szombat esti nagyszabású eseményre közel 50 állam- és kormányfő kapott meghívót, de feltűnt Elon Musk is a vendégek között.

A párizsi Notre-Dame szombat esti nyitóünnepségén Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is részt vesznek. Az ukrán elnököt és a megválasztott amerikai elnököt Emmanuel Macron hívta meg, az esemény előtt a három vezető háromoldalú találkozót tartott az Élysée-palotában, írja a Telex a a francia Le Monde nyomán.

Trumpnak ez az első külföldi útja a novemberi elnökválasztás óta, Trumpot az ünnepségre 150 fős delegáció kíséri el. A Notre-Dame-ot a 2019-es tűzvész után több mint öt évig építették újra. A munkálatok a belső terekben már befejeződtek. A katedrális külső terein még mindig dolgoznak.

Az ünnepségről és a prominens vendégekről képgalériát a hvg.hu közölt.

Az újranyitási szertartást Laurent Ulrich párizsi érsek vezeti, ő és a papság tagjai bekopogtatnak a templom kapuján, majd azok kinyílnak. Ezután

az érsek „szimbolikusan felébreszti” a Notre-Dame dübörgő nagyorgonáját.

A programban egyházi zene és ima következik, később pedig több klasszikus zenei világsztár ad koncertet a székesegyház és a felújításban résztvevők tiszteletére.

A nagyívű esemény vasárnap délelőtt is folytatódik. A párizsi érsek felszenteli az új, meglehetősen modern oltárt, majd misét celebrál. Az eseményen a párizsiak és a francia fővárosba érkezők is részt vehetnek. A francia hatóságok a Szajna déli partján 40 ezer ember befogadására alkalmas, nyilvános nézőtereket állítottak fel, hogy az emberek képernyőkön követhessék a kétnapos ünnepséget.

Közel 50 állam- és kormányfő kapott meghívót az ünnepségre. Többek között Joe Biden is, akit felesége, Jill Biden képvisel a megnyitón, valamint Vilmos herceg is.

A jelek szerint Macron már Trump januári beiktatása előtt fel akarja venni a fonalat a megválasztott amerikai elnökkel, akivel a világ vezetői közül az egyik legjobb kapcsolata volt az előző ciklusa alatt. Macron volt az első nyugati nagyhatalmi vezető, aki telefonon gratulált Trumpnak a győzelméhez.

A francia elnök azért kezdett ismét nagy erőkkel diplomáciai akcióba, mert lassan elérkezik a második és egyben utolsó ciklusának vége, ami után már nem választhatják újra.

Macron igyekszik a belpolitikai nehézségek mellett a külpolitikában is maradandóbbat felmutatni.

A felújítás alatt álló székesegyház 2019 áprilisában kapott lángra, a fából készült tetőszerkezet néhány óra alatt szinte teljesen leégett, és összeomlott a katedrális huszártornya is. A Notre-Dame felújítására pillanatok alatt 900 millió eurónyi támogatás gyűlt össze.

A nyitóünnepséget élőben itt lehet követni.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.