Kultúra

Az egészen konkrét szlovák irodalom

Néhány éve egy budapesti konferencián Michal Hvorecký, az egyik legismertebb fiatal kortárs szlovák prózaíró félig viccesen, félig komolyan arról beszélt, hogy a szlovák irodalmárok leginkább arra vágynak, hogy legalább a csehek és a magyarok figyeljenek arra, ami a szlovák irodalomban történik – de mindhiába. Merthogy a két szomszéd népen kívül ugyan kit is érdekelhetne egy ötmilliós nemzet irodalma?
  • Németh Zoltán
  • 2016. május 21.

A gyanú esztétikája

Thomas Pynchon védjegyei közé tartozik, hogy művei jól megragadható korszakokat igyekeznek definiálni.
  • Makai Máté
  • 2016. május 21.

Csendes szörnyetegek

A történet szintjén bűnfilmként megvalósult felnövés- és (vissza)fejlődéstörténet a 2014-ben a legígéretesebb tehetségnek járó Európai Filmdíjjal elismert alkotás.
  • 2016. május 21.

„Nem akarok félelemben élni”

Hogyan hat a metálzenészekre a terrorizmus? Nevet kell-e változtatni, ha az anthraxról már nem a thrash metálra, hanem terroristatámadásokra asszociálnak az emberek? És miért olyan az internet, mint a rák? Az augusztus 3-án a FEZEN-en is fellépő zenekar dobosával beszélgettünk.
  • Soós Tamás
  • 2016. május 21.

Bátorságpróba

A dzsessz azért tűnik néha megfoghatatlannak, mert a legjobbjai újra és újra kitolják a határait. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon ezt három világhírű zenekar is bizonyította.