Magyar Narancs: Megjelent szeptember elején egy szolgálati közlemény a Budapesti Építész Kamara (BÉK) honlapján, amely változásokat vetített előre a BÉK tulajdonában lévő FUGA kulturális központtal kapcsolatban. Mi volt ennek az apropója?
Csapó Balázs: Mindez tulajdonképpen egy hosszú folyamat végeredménye, amely egy következő folyamat kezdete lenne. A FUGA a BÉK önként felvállalt kulturális missziója, amelyről az alapításkor úgy gondolta a kamara, hogy nagyon hiányzik a városból. Akkor még működött az N&N és a HAP Galéria, és már jó ideje megvolt a Kortárs Építészeti Központ. Ebbe a magángalériás rendszerbe jött be a kamara mint komoly intézményi háttérrel megtámasztott szereplő. Utána a magángalériák működési lehetősége beszűkült, kevesen élték túl ezt az időszakot, végül a FUGA mentőhajóként magával tudta vinni a magángalériás múlttal rendelkező szereplők szakmai életét, és tölt be pont ezért máig nagyon fontos szerepet: ez a fajta intézmény azóta is hiánycikk a városban, de talán országosan is. Ez a misszió meghatározó a BÉK életében, mert egy olyan hiányterületet fed le, amelyet részben a kulturális mecenatúra hagyott lefedetlenül, részben nagyon fontos része lett a kamarai identitásnak, hiszen nyitott, befogadó hely, itt a kultúrán keresztül létre tudunk hozni olyan kapcsolatokat, amelyeket egy zárt kamarai rendszerben nem. A FUGA a BÉK legfontosabb külső kapcsolati arca. Később persze megjelentek az olyan nagy szereplők, mint a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Építőművészek Szövetsége, amelyek párhuzamos rendszerben élnek a kamarával.
Fotó: BÉK/Kádár Viktor
Az viszont némileg pontosításra szorul, hogy a kezdetektől ugyanazok vezetik az intézményt: 2007-ben Farkas Krisztina volt az ügyvezető, 2008-ban O. Ecker Judit, utána Sára Lászlóné, aki a BÉK titkára volt. 2011-ben Mónus János vette át a feladatot, 2012-ben Beleznay Éva (aki korábban Budapest megbízott főépítésze volt), és 2013-ban jött Winkler Barnabás. Hozzá csatlakozott 2019-ben Koszorú Lajos, ők ketten most párhuzamosan ügyvezetők. Koszorú Lajos mindig határozott időre vállalta a megbízatást, de eddig mindig kértük, hogy hosszabbítson. A szakmai vezetőket az ügyvezetők, valamint a kamara egyetértésével választották. 2008-ban Vajai Tamás töltötte be a koordinációs igazgatói posztot, és Wesselényi-Garay Andor volt a programigazgató, utána 2009-ben zajlott le az a szakmai pályázat, amelyet Rév András és Nagy Bálint közös pályázata nyert meg. A többi történelem.
MN: A mostanra megváltozott közegben az elnökség elképzelése szerint hol lenne a FUGA helye?
CsB: A FUGA-t nagyon közel szeretnénk tartani a budapesti kamarához. Semmiképp sem szeretnénk bedobni valamelyik nagy intézmény együttműködésébe, mert akkor megint arctalanul maradunk, inkább egyre több kulturális jellegű kamarai részfeladatot szeretnénk oda átcsoportosítani. Igazából erre vonatkozott a felhívás: jó lenne feltérképezni 10 év után, hogy egyáltalán mit jelent egy építészeti központ ebben az évtizedben. Amikor megalakult a FUGA, Nagy Bálinték pályázata nagyon adekvát válasz volt az adott helyzetre, és nyilván ezért döntött az akkori elnökség úgy, hogy őket kéri fel a művészeti vezetésre. Most viszont a demokratikus működésből levezetve szükséges egy újabb pályázatot kiírni. Ehhez szükséges egy jövőkép is, egy megfelelő pályázati brief összeállításához a képviseleti demokrácia eszközeihez kell nyúlni. Megszoktuk, hogy Magyarországon nagyon nehéz valamin változtatni, nincsenek jó gyakorlatok arra, hogy hogyan lehet megindítani egy szakmai párbeszédet. Ez a mostani felbolydulás azért példaértékű, mert ha még csak csírájában is, de már látom azokat a független gondolkodókat, akik elkezdtek néhány lépéssel hátrébbról tekinteni a helyzetre.
MN: A Tilos Rádión az erről folytatott beszélgetésben említette, hogy azt szeretné, ha a kamara élete jobban megjelenne a FUGA-ban. Ez mit jelent pontosan, hogyan lenne ez elképzelhető?
CsB: Olyan ember vagyok, aki nem szereti a szakmát részekre bontani. Sokan mondják, hogy a kulturális szervezetek feleljenek azért, ha valami esztétikus, a kamara pedig foglalkozzon a jogszabályokkal, meg adja ki a jogosultságokat. Ez azért érthetetlen számomra, mert az építészet integráló szakma, egységre törekszik, és én ezt a szemléletmódot képviselem. Valami egyszerre legyen szép, hasznos és tartós is, nem pedig külön-külön. Ez lenne az alapgondolat.
MN: Ezt hogyan lehetne megvalósítani?
CsB: Ezt nem egyedül akarom eldönteni; erre vonatkozott a társadalmi párbeszédre felhívás. Nyilván van a fejemben egy működési modell, de nem ez az érdekes, hanem hogy milyen olyan határterületek vannak, ahol még nem jelentünk meg. Az elnökjelölti programomban is szerepel, hogy a digitális térben nem túl erős a jelenlétünk, ezzel kamarai szinten is foglalkozunk. Célom az is, hogy generációs kontinuitást teremtsünk, hogy megpróbáljuk megszólítani a fiatalokat. Van egyfajta ellenállás a fiatalabb, pályakezdő építészek körében a kamarával szemben: nyilván mindenki meg akarja valósítani az elképzeléseit, és akadályként érzékeli, hogy csak kamarai tagsággal lehet önálló tevékenységet folytatni. Ezen az ellenérzésen próbálok kamarai szinten változtatni, mert látom, hogy kialakult egyfajta légüres ér, és ki kell valamit találni, hogy a folytonosság meglegyen. Ez hosszú folyamat, és az intézményrendszerünkben nagyon nehéz igazi reformokat végrehajtani. Minden le van tapadva, semmit nem lehet megmozdítani, ha valami egyszer már úgy volt.
MN: A FUGA-ra ezt levetítve: ott is generációváltás szükségét érzi?
CsB: A FUGA-ra levetítve az igazi cél, hogy megmaradjon az intézmény megújulási készsége. Bejártunk egy viszontagságos növekedési pályát, ami fantasztikus, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy társasházi büdzséből működik. Talán egy érett pályán is túl vagyunk már. Ha cégelméleti alapon nézem, akkor minden cégnek van egy növekedő, érett és hanyatló görbéje, és akkor lehet csak folytonosan a jó eredményt tartani, ha beteszünk olyan elemeket, amelyekkel az intézmény meg tud újulni. Nem azt mondom, hogy garnitúrát kell váltani, vagy hogy vérfürdőt kell rendezni, hanem hogy ki kell alakítani egy olyan előre látható rendszert, hogy a vezetői pozíciók valamilyen szinten illeszkedni tudjanak az elnökségi ciklusokhoz. Szokásos gyakorlat a több évtizedes múltú művészeti intézményeknél, hogy időről időre pályáztatják a kulcspozíciókat. Ebből persze mindig botrány van, de ha nincs pályáztatás, akkor nincs üzenet sem a fiatalabb rétegeknek, hogy nekik is lesz lehetőségük.
Nagyon fontos a pályáztatás abból a szempontból is, hogy az építész szakma a pályázatokat egyfajta szentségnek tartja, nagyon hiszünk a nyílt versenyben. A jelenlegi építészeti közéletnek az egyik legnagyobb problémája, hogy eltűntek a tervpályázatok. Azért fontosak a tervpályázatok, mert akkor lehetősége van az építészeknek statementeket is megfogalmazni, kötöttségek nélkül. A tervpályázati rendszer a megújulás eszköze is. Ebben a nagyon csendes és feszült, nem mozduló közegben jött most a kamarától az a gondolat, hogy a saját működésén belül jó példával elöl járva egy pályázati rendszert illesszen be a saját gyakorlatába. Nem várhatjuk el a megbízóinktól, hogy pályáztassák az építészeti tervezést, ha mi a saját kreatív tevékenységünket elzárjuk a pályázati rendszertől.
MN: Erről volt egyeztetés a jelenlegi vezetőkkel?
CsB: Évek óta napirenden van a generációváltás, de hogy milyen formában, és hogy ez mennyire váratlan, az más kérdés. Winkler Barnabás is azt mondta, hogy elfogadja, hogy van ilyen gondolat, csak a módját kritizálja. A legfontosabb üzenetem per pillanat az, hogy rá kell lépni a megújulás útjára, mert az ma nem egy érvényes gondolat, hogy a FUGA következő 10 évében is minden maradjon úgy, ahogy ma. Ez nem jövőkép, hanem a jelen állapot rögzítése. Nagy Bálint nagyon temperamentumos ember, számítottam arra, hogy lesz egy hangosabb, zajosabb kifakadás, de ezt fontos stimulációnak tartom abból a szempontból, hogy kialakuljon a párbeszéd. A mai magyar közéletet mindenképpen be kell gerjeszteni valahogy, csak arra kell figyelni, hogy ez ne önpusztító legyen, hanem a gondolatokat hozza elő.
MN: Van ebben politika? A jelenlegi feszült politikai légkörben nyilván mindenki automatikusan erre gondolt.
CsB: Az a legfontosabb politikai üzenet, hogy a kamara nem politikai tér.
MN: Megkérdőjelezte ezt bárki?
CsB: A Magyar Narancs cikke sejtet egyfajta politikai narratívát. A szakmán és a kamarán belül valójában az építészet a téma, és nem a politika, ezért nem is tudom értelmezni ezeket a felvetéseket. Érezném, ha lenne politikai nyomás, de nem érzem. A BÉK-ben a legkülönfélébb emberek is konszenzusban tudnak együttműködni, ha a szakmai értékrend stabil. A saját belső szakmai értékrendünket tekintjük alapvetésnek, és mindenkivel együtt dolgozunk, aki ezt az egységes értékrendet el tudja fogadni. Tartottam attól, hogy rossz, vagy szerencsétlen időpontban jön most a felhívásunk, de elnöki ciklusokban élünk. Cselekedni 4 éves időintervallumokban tudunk, és nagyon nagy mozgásterünk nincs: vagy most csináljuk, vagy 4 év múlva.
Tizenegy év után lecserélnék a FUGA vezetését
Eltávolítaná a FUGA kulturális központ eddigi vezetését a fenntartó Budapesti Építész Kamara. A döntést a kamara elnöke maga közölte az érintettekkel, de egyelőre nem világos, hogy mi a célja a központtal. A FUGA-t 11 éve hozta létre a Budapesti Építész Kamara (BÉK) a Petőfi Sándor utca 5.
MN: Említette, hogy az új rendszerben az elnöki ciklusokhoz igazítottan választanának művészeti vezetést. Elég 4 év ahhoz, hogy egy koncepciót meg lehessen valósítani és ki tudjon teljesedni?
CsB: Ezt vitára bocsátom, meg kell határozni, hogy mennyi az elegendő. Azt nem tartom jó ötletnek, hogy a szakmai vezetés mandátuma kifejezetten az elnöki ciklusokhoz kötődjön, de az szükséges, hogy legyen egyfajta megújulási szisztéma beépítve.
MN: Nagy Bálinték azzal érveltek, hogy a FUGA nem maga a ház, hanem a szellemisége, amit ők maguk képviselnek, és hogy nélkülük ez nem lenne ugyanaz. Erről mit gondol?
CsB: Nekik pont az a feladatuk, hogy megtöltsék tartalommal, erre kérte fel őket a közösségünk. De az én olvasatomban ez nem örökre szóló felkérés, még akkor sem, ha most épp határozatlan idejű helyzetben dolgoznak. És nem személyi oldalról, hanem intézményfejlesztési oldalról mondom ezt.
MN: A FUGA jelenlegi koncepciója az, hogy az építészetet mint művészetet a társművészetekkel együtt jelenítse meg, ezáltal nagyon erős művészeti profilja van. Az ön elképzelése szerint ez megmaradna?
CsB: Ez egy kurátori koncepció, én nem szólok bele a kurátori munkába. Ha beleszólnék, az komoly problémát jelezne.
MN: Egy pályázati kiírásban viszont meg lehet jelölni az irányokat.
CsB: Igen, erre indítottuk a társadalmi párbeszédet, és az erőteljes visszhangból nem volt nehéz rájönni, valós igény mutatkozik arra, hogy ez a fajta összművészeti szerep megmaradjon. Ha a személyes véleményemet kérdezi: imádom, hogy vannak képzőművészeti kiállítások, a zenei helyszín pedig városszerte híres. De hangsúlyozom, hogy ez alapvetően kurátori koncepció, amit nem tudunk előre meghatározni. Magasabb rendű célokat tudunk csak definiálni, például hogy az építészet értékeit közvetítse. Érkezett olyan kritika is, hogy pont az építészeti oldala az intézménynek nem olyan erős, de ezt sem én fogalmaztam meg.
MN: Milyen észrevételek jöttek még?
CsB: Ennek a folyamatnak még nagyon az elején vagyunk. Úgy érzem, hogy az első ijedtségen túljutott a szakma, és már talán van esély arra, hogy valós gondolatok is megjelenjenek. Meglátjuk, hogy mennyire lesz sikeres az egyeztetés: kapunk-e annyi ötletet, amennyit már be lehet építeni egy pályázati briefbe, vagy csináljunk inkább egy olyan briefet, ami be tud fogadni különböző ötleteket.
MN: A cikkünk megjelenése után a kamara oldalán közzétett egy nyilatkozatot, amelyben azt írta, hogy mediációt, tárgyalásokat kezdeményez a FUGA jelenlegi vezetőivel. Ez elindult?
CsB: Elindult, elvileg a héten fogunk szűk körben leülni. Fontosnak tartom, hogy valós párbeszéd alakuljon ki mind a FUGA vezetésével, mind társadalmi szinten, mert szeretném a kontinuitást fenntartani. Kritizálták is, hogy én a váltást miért gondoltam annyira hamar végigvinni, mint ahogy ezt egyébként egy magánbeszélgetésben felvetettem.
MN: Ez a december 31-i váltás lett volna?
CsB: A december 31-i váltás alapvetően az ügyvezetői mandátumokra szólt, de én addigra terveztem volna a pályázatot is lebonyolítani. Ez még nem az átadás-átvétel lett volna, csak hogy legyen előrelépés, arra számítva, hogy ha a járvány miatt bejön egy újabb lezárás, akkor az újranyitás már az új építkezéssel induljon. Innen pedig következett a félreértések halmaza. Valóban volt szó a FUGA bezárásáról a járvány következtében, és volt szó ciklikus megújulásról is. Az előbbinek nyilván az is lehet az eredménye, hogy egyfajta hiátus alakuljon ki a működésben, még akkor is, ha a jelenlegi művészeti vezetés újraindul és megnyeri a pályázatot. Nyilván enigmatikus is a helyzet: mivel személyi kérdések is érintettek, ezért nem a nagy nyilvánosság előtt terveztem kitárgyalni a részleteket, de lehet, hogy ez hiú ábránd volt.
MN: Mi lesz akkor most a következő lépés?
CsB: Eredetileg úgy számoltam, hogy október végére lesz elég visszajelzés, de még nem indult be úgy a folyamat, hogy valós eredménye legyen. Lehet, hogy még ráerősítünk kérdőívezéssel, és szeretnénk egy kerekasztal-beszélgetést is szervezni, nyilván a FUGA jelenlegi vezetésének a részvételével, mint a helyet és a potenciált ismerő személyekkel. Minket nem az érdekel, hogy ki fog beülni és ki kit vált le. Minket az érdekel, hogy 10-20 év múlva hol kellene tartson egy építészeti központ. A FUGA önmagából kinőtt történet, most pedig egy intézményi működésbe kell megérkezni. Ha nem tudjuk ezt a szintet meglépni, akkor nem látom, hogy hosszú távon tudjuk-e vinni ezt az egyébként nagyon fontos missziót. Nem azért, mert bármiféle ártó szándék lenne, de ha csak egy ember vihet egy intézményt, akkor az hiába jelent nagyon sokat, valójában korlát is. Azt is lehet mondani, hogy minden pont így jó és semmi mást nem akarunk, de akkor nem lesz fejlődés.
A FUGA programja rendkívül gazdag, de összességében nagyon könnyű igen komoly veszteségeket felhalmozni. A másik célunk ezért a gazdasági modellt olyan szintre hozni, hogy megfelelő módon leképezze a művészeti működési folyamatokat. Ami most van, az nem transzparens. Sosem tudom, az a telefon jön-e, hogy 6 millió forintot azonnal utalni kell, mert különben fizetésképtelen a hely, vagy az, hogy most minden jó. Inkább az előbbi szokott jönni.
MN: Ennek ellenére a kamara el szokta fogadni az intézmény gazdálkodását.
CsB: A FUGA pénzügyi és szakmai beszámolóját az Elnökség fogadja el, majd az elnöki beszámoló részeként kerül a Területi Küldöttgyűlés elé. Hogy mi mennyi pénzből gazdálkodunk, azt pedig az országos küldöttgyűlés fogadja el. Sokat tettünk azért, hogy a több éve 50 ezer forint körül stagnáló tagdíjat emeljük, így tudtuk emelni a FUGA támogatását is. A legutóbbi ciklusban 15 millió forint éves támogatásról indultunk, most ez már 23,8 millió forint. Ők ezt havi bontásban, egyenletesen kérik, de közben időnként hiány alakul ki és kérnek még plusz milliókat, amit majd visszafizetnek. Ez számomra azt jelzi, hogy a FUGA-n belül van egyfajta kompetenciahiány, amely a pénzügyi tervezés területén jelentkezik.
A 10 éves jubileumi év végén például engem úgy tájékoztattak, hogy 10 millió forint feletti nyereség van, utána a beszámolóból derült ki, hogy ennek épp a fordítottja igaz. Ilyenkor hiába van ott az intézmény számláján a rengeteg pénz, ha a könyvelő kihozza, hogy veszteséges a társaság, ráadásul az a januári pénz április közepére teljesen elfogyott. A mostani alapvető konfliktus ezért alakult ki a jelenlegi vezetéssel. Ez nem egy valódi ellentét, mert közös a célunk, csak más-más oldalról látjuk a helyzetet. Mégis kialakult egy ütközőzóna, aminek nem örülök, ezt az éles kommunikációt nem lehet folytatni. Abból a szempontból szigorú vagyok, hogy a gazdálkodásnak rendben kell lennie, mert nekem kell kiállnom a tagság elé, ez az én felelősségem. A FUGA nem függetlenül működik, hanem gazdaságilag szervesen össze van kötve a BÉK költségvetésével. Az intézmény abból élt és él a mai napig, amit a BÉK havi rendszerességgel átutal neki. Ezt úgy fizetjük a tagdíjakból, hogy a kamara életében vannak más, kötelező feladatok is, tehát amit magunkon meg tudunk spórolni, abból tudunk fizetni a FUGA-nak. Ezt mi örömmel tesszük, a támogatásunk kellő és jó alap ahhoz, hogy más támogatásokat is le lehessen hívni, de az elszámolásnak pontosnak kell lennie. Terveim között ugyanis a kamara fejlesztése is szerepel, és az nem lehet, hogy egy önként vállalt plusz feladat elveszi a levegőt az alapfeladatok fejlesztésétől.
MN: A FUGA bezárása valós félelem mint legrosszabb forgatókönyv?
CsB: Ezt irdatlan butaságnak tartanám, de ha ekkorák a feszültségek, akkor nagyon könnyű sérelmeket okozni magunknak. Most riadtság uralkodott el mindenkin, ezért előfordulhat a szakadás, de mi akkor is mindent megteszünk, hogy minél gyorsabban fel tudjon újra állni a rendszer. De ez már károkozás, eddig nem szeretnék eljutni.
MN: Tehát a kamarának nincs ilyen terve, de előfordulhat, hogy felmondanak emberek?
CsB: Ezt nem tudom előre megmondani. Van megvalósítandó célunk és víziónk, és van egy értékrend, amit szeretnénk megtartani. Abban bízom, hogy azok, akik 10 évig vitték a FUGA-t, nem tűnnek el az intézmény életéből. Ehhez azonban saját magunkon kell tudni átlépni. Ez most a legnagyobb feladatunk.
MN: A FUGA a saját oldalán indított petíciót, és 65 építész nyílt levélben állt ki a jelenlegi vezetés mellett. Ezeket hogyan veszi figyelembe a társadalmi párbeszédben?
CsB: Próbálom megkeresni azokat a közös pontokat, amelyek alapján ki párbeszédet tudunk kialakítani. Örülk, hogy megnyilvánultak a kollégák, mert ez azt mutatja, hogy a FUGA körül tényleg kiépült egy támogató közeg, és az intézményi vezetésnek is van erős támogatása: ez a kettő együtt jár. Ezt a közeget nagyon szeretnénk hosszú távon is megtartani. Nem az a cél, hogy a sikereket romba döntsük, hanem hogy ugyanilyen színvonalon tudjunk működni hosszú távon is. Ezek azok a pontok, ahol a nyílt levél és a petíció valós tartalmához, az értékalapúságához csatlakozni tudunk. Hogy ezt a színvonalas működést milyen metódussal tudjuk biztosítani, abban már más megoldási javaslatokat látunk. Az a fő kérdés, hogy az egyéni célokat a közösségi célok mögé tudjuk-e helyezni. Abban hiszek, hogy a továbblépéshez ez szükséges, ha nem sikerül, akkor van igazán bajban a társadalom.
