Magyar Narancs: Rostand-tól néha ugyan színpadra állítják A sasfiókot, de a közelébe sem ér a Cyrano sikerének. Egyslágeres szerzővel lenne dolgunk?
Alexis Michalik: A maga idejében senki sem gondolta volna egyslágeresnek. Bár a Cyrano születése és a saját halála között eltelt húsz évben alig néhány darabot írt, A sasfiók és a Kakas – e két, a Cyrano 1897-es megjelenését követő munka – szintén sikert aratott, még ha távolról sem akkorát, mint a nevezetes mű, mely a fordulópontot jelentette Rostand életében. Előtte – noha előkelő családba született – elkerülte a hírnév, a siker és a pénz is. A Cyrano megjelenésével azonban egy csapásra nemzeti büszkeséggé, hivatalosan is elismert nagy francia költővé vált. Amikor 1918-ban elhunyt, grandiózus búcsúztatásban volt része.
MN: Az utókor számára Rostand neve persze egyet jelent a Cyranóval.
AM: Ez minden idők egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb színpadi sikere. Az egyetlen olyan darab a francia színháztörténetben, amely kivétel nélkül minden alkalommal üzembiztosan megtölti a nézőteret, e tekintetben nincs az a francia klasszikus – sem Corneille, sem Racine, sem Molière –, aki a nyomába érne. De a nem franciáknak, még Shakespeare-nek sincsenek ilyen jó mutatói. A franciák legnagyobb kedvence: úgy a darab, mint a hőse.
MN: Az Edmond-ban Rostand és pályatársa, Feydeau többször is összetűzésbe keverednek egymással. Valóban létezett ez a kakaskodás?
AM: Egyáltalán nem. De nekem szükségem volt egy olyan íróra, aki mást képvisel, mint Rostand, a darabnak pedig szüksége volt egy ellenlábasra, így esett rá a választásom. Mielőtt Rostand Cyranója megjelent, Feydeau volt az ügyeletes drámaírósztár Párizsban. Ám ellentétben azzal, ahogy a darabomban ábrázoltam, igazán rendes alak volt, nagyon is tudott örülni a pályatársai sikereinek, és maga volt a szellemesség magasiskolája. Nem is ment ki a divatból soha.
MN: Lehetséges, hogy Rostand sem volt az a rokonszenves férfiú, ahogy önnél szerepel?
AM: Az igazi Rostand-nak méretes egója volt, és hát nem volt egy könnyű természet. Nyugtalan ember volt, nagyjából az élet minden területén. Ehhez jött még az egészségi állapota, mely távolról sem volt acélos. Gyógyszereken élt, el is hagyta Párizst, Dél-Franciaországba száműzte magát. Elég terhelt személyiség volt, amihez nagyban hozzájárult, hogy kétségbeesetten ácsingózott a sikerre, ám a Cyrano előtt kifejezetten dagályos, komolykodó, szomorú verses drámákat írt, s kifejezetten ódivatúnak számított a modern színház és a mozgókép születésének korában.
MN: Az Edmond azzal indul, hogy bemutatják a 27 éves Rostand verses darabját, a Messzi hercegkisasszonyt az isteni Sarah Bernhardt főszereplésével. Feydeau fintorog, a darab bukik. Valóban ennyire pocsék lett volna ez a Cyrano előtt mindössze két évvel született darab?
AM: Nem volt annyira rossz, csak egy kicsit hosszú és unalmas. Fájón hiányzik belőle a humor. A Messzi hercegkisasszony Sarah Bernhardt tündöklését szolgálta. Rostand a nagy színésznő protezsáltja volt, ő támogatta az írót, aki neki írta ezt a darabot. Hosszan és még annál is hosszabban beszélnek benne versben, nem csoda, hogy a közönség hamar elunta. Egy hét elteltével le kellett venni a műsorról.
| ||
MN: Nem úgy a Cyranót.
AM: Ami rögtön beütött, persze volt egy kis morgolódás az elit köreiben, gyanút keltett a sikere és az, hogy a mű minden volt, csak modern nem. A nagyközönség reakciója viszont elsöprő volt. És bár abban az időben azért jóval kevesebben jártak színházba, mint manapság, hiszen jóval kevesebben tudták kifizetni a jegy árát, a darab három éven át telt házzal futott a Théâtre de la Porte Saint-Martin színházban.
MN: A Cyrano gazdaggá tette Rostand-t?
AM: Gazdag családba született, de jól is nősült, a felesége is tehetősnek számított. A Cyrano persze sokat dobott a családi kasszán, a bevételekből hatalmas villát építtetett Dél-Franciaországban, Baszkföld francia részén, nem messze Biarritztól, akkora kerttel, mintha Versailles-ban sétálna az ember. Ide költözött a feleségével, abban a reményben, hogy a fővárosi társasági élet majd követni fogja őket. A nagy távolság miatt persze senki sem jött. Mindenesetre Rostand-ék helyi előkelőségekként éldegéltek a Villa Arnaga néven híressé lett hatalmas házban. A kassza pedig megállás nélkül csilingelt, hiszen a Cyrano levehetetlennek bizonyult.
MN: Az Edmond-ban Rostand-nak három hete van, hogy megírja a Cyranót.
AM: Ez is az én kitalációm. Mint ahogy a szerelmi háromszög is, ugyanis a Cyrano fordulatait is bele kellett applikálnom Rostand életébe. Semmi köze a valósághoz, de nagyon sok köze van a Cyranóhoz. És beleírtam a darabba a saját, íróként, rendezőként és színészként szerzett tapasztalataimat is. A háromhetes határidő a saját sztorim: az első darabomat, a Le Porteur d’histoire-t három hét alatt kellett megírnom.
MN: „Giccs, de gyönyörű” – mondta a Cyranóról egy híres magyar író (Szerb Antal – K. G.). Egyetért?
AM: Nem vagyok biztos benne, hogy a giccs a legillőbb szó ide. Klasszikus? Régies? Az biztos, hogy semmi forradalmi nincs benne. Az még csak hagyján, hogy a 17. században játszódik, de Rostand versekben beszélteti szereplőit, pont úgy, ahogy azt hetven évvel előtte a francia színház romantikusai tették. És azt sem lehet állítani, hogy a Cyrano után elszaporodtak volna a verses darabok. A védelmében viszont elmondhatjuk, nem mintha védelemre szorulna, hogy briliáns, csodaszép, humoros, romantikus és szellemes. A forradalmi darabok hajlamosak rosszul öregedni, a Cyrano azonban 123 év elteltével is sikerre van ítélve.
MN: Az Edmond a Cyrano új, prózai fordításával egy kötetben jelent meg magyarul. Cyrano prózában – ehhez mit szól?
AM: A fordítás sok mindenre lehetőséget ad. Ha az angolok Shakespeare-t játszanak, ott nincs mese, a shakespeare-i szöveg az úr, de ha mi, franciák dolgozunk vele, kedvünkre átírhatjuk. Közelebb hozhatjuk például az ifjabb közönséghez. De ez fordítva is igaz: Franciaországban a Cyrano szövege szent és sérthetetlen. De arra nincsen szabály, hogy ha megihlet a darab, mire használhatod. Igaz, az már a saját történeted lesz, és nem Rostand-é. Így tettem én is. Cyrano új fordításban? Miért is ne?! Közkincs, amivel mindenki azt tesz, amit csak akar.
MN: Maga Cyrano de Bergerac 17. századi író volt. Sokat költött az alakjához Rostand?
AM: Mondjuk úgy: több forrásból merített. A hatalmas orrot például egy tanára arcáról kölcsönözte. Ő maga nagyon fiatalon kezdett kopaszodni, hajának korai elvesztése is hozzájárult a darabbéli Cyrano érzésvilágához. Rostand szívesen látta volna magát erős kardforgatóként, de mi sem állt távolabb tőle. Természetesen mindent tudott, ami csak tudható volt a 17. században élt Cyranóról, aki, akárcsak Rostand, színdarabokat is írt. És a siker őt is elkerülte. Aztán jött Molière, és Cyrano munkásságára homály borult. Rostand könnyűszerrel azonosult vele.
MN: Igaz, amit Rostand egyik szereplője, Ragueneau panaszol, hogy Molière ellopott egy jelenetet Cyrano egyik darabjából?
AM: Így történt. De ezek ilyen idők voltak, mindenki lopott mindenkitől, Shakespeare is lopott Marlowe-tól. Amióta világ a világ, ez így megy, mindig lopsz egy kicsit. Ezt hívják alkotásnak.
MN: Rostand-t a 20. század legpusztítóbb világjárványa, a spanyolnátha vitte el 1918-ban. 50 éves volt csak.
AM: A sors iróniája, hogy az első világháborúba vonuló fiatal katonák között nagy népszerűségnek örvendett a Cyrano, a hősiessége nagy hatással volt rájuk. Ez nagyon nem volt Rostand ínyére, ő hevesen ellenezte a háborút, utálta, hogy a mészárszék felé igyekvő fiatal katonák épp az ő Cyranójában látják a hősüket. A háború végét aztán Rostand kitörő lelkesedéssel fogadta: örömében mulatni indult, így kapta el a végzetes spanyolnáthát.
MN: A nagy francia színész, Constant Coquelin volt az első, aki eljátszotta Cyrano szerepét. José Ferrertől Gérard Depardieu-n át Peter Dinklage-ig rengeteg nagyszerű Cyrano-alakítást ismerünk – Coquelin interpretációja hol helyezkedik el a rangsorban?
AM: Coquelin a maga idejében minden valószínűség szerint nagyszerű alakítást nyújtott. De senki sem pótolhatatlan, ezt, mivel magam is színész vagyok, tapasztalatból tudom. „Mi a múló perc művészei vagyunk” – hangzik el az Edmond-ban, mielőtt felgördül a függöny és elkezdik a Cyranót játszani. Az én generációm Depardieu Cyrano-alakításán nőtt fel, fiatalon láttuk a filmet, nagy hatással volt sokunkra. Én már azelőtt felfedeztem a darabot, hogy láttam volna Depardieu filmjét, ezért van egy saját képzeletbeli Cyranóm. A tökéletes Cyrano-alakítással.
MN: Szoktak beszélgetni is?
AM: Egy sora mindig a fejemben van. Amikor Cyrano jó barátja, Le Bret az orrmonológ után azzal jön, hogyan lehet úgy élni, hogy valaki rendre csak gyűjti az ellenségeket, Cyrano azt feleli: „Vadonban tévelyegtem, nem tudtam, mit válasszak, merre menjek, olyan szövevényes volt ez az egész, és végül úgy döntöttem… Úgy döntöttem, hogy a legnagyszerűbb utat választom. Elhatároztam, hogy csodálatra méltó leszek” (Bognár Róbert és Várady Szabolcs új Cyrano-fordításából – a szerk.). Ennél szerintem nincs is jobb életvezetési tanács.
