Kultúra

Ahogy mindenki a legjobbat akarja megvalósítani és megélni, úgy Will, a negyvenéves színész is Romeo akart lenni valaha, meg Hamlet.

Habár Pharrell Williamsnek 2006-ban már volt egy (amúgy közepes) szólólemeze, egészen a tavalyi évig elsősorban producerként volt elismert. Társával, Chad Hugóval (Neptunes néven) alapjaiban határozták meg az ezredforduló utáni mainstream popzene irányait. Pharrell a stúdiózások alkalmával jó párszor elvállalt egy-egy verzét, és ez tavaly sült el számára a legjobban, amikor közreműködött az év két legsikeresebb dalában, a Daft Punk Get Luckyjában és Robin Thicke Blurred Linesában.

Magyarország egyik legsikeresebb angolul éneklő rockzenekara, a budapesti Subscribe három év után jött ki negyedik lemezével, ami a This Moment Will Soon Be Gone címet kapta. Az igen erősre sikerült, a Subscribe-tól eddig megszokott eklektikus dalokat és meglepő zenei fordulatokat jóval letisztultabban, érettebben prezentáló album megjelenése alkalmából (a képünkön balról első, illetve harmadik) Csongor Bálint énekes és Horváth Attila gitáros válaszolt a kérdéseinkre.

Az érdekes nevű magyar duót néhány éve hozta létre Horányi Júlia és Álmos Gergely, és már tavaly megjelent egy ingyen letölthető nagylemezük Behind The Line címmel, amelyen leginkább a downtempo elektronikát házasították akusztikus zenei elemekkel.

Nemcsak a kampányba fulladt március 15. nyomasztó csinnadrattája közben, de még egy átlagos szombati kora délután komótosan rideg zakatolásában is nehéz észrevenni ezt a félórás nemzetközi magazint. Pedig ha mi, magyar rádióhallgatók (nemzeti ünnep volt, most ér ilyeneket mondani) felemelnénk a tekintetünket a köldökünkről, talán még egy miniszterelnöki beszéddel súlyosbított napon is találnánk érdeklődésre méltó műsort.

A Szkéné Színház koprodukciós partnerként létrehozott előadásai ma már lényegében minden színházi fesztiválon meghívott, gyakran díjazott vendégek. A színház anyagi gondokkal sem küzd, és még csak nem is a szórakoztatásban hisz. Ez meg hogy lehet?

"Az én hazám eltűnt, felszívódott, és ma beszéd sincs róla - mondja Kelet-Németországról Aenne Quinones, a nagy berlini befogadó színház, a HAU vezetője. - Talán ezért is szeretném megmutatni ezeket a vasfüggönyön túli országokat."

Nézem a film azon jelenetét, melyben George Washington, Benjamin Franklin, Lincoln és Clinton egyként csatlakoznak a kis főhőshöz, amikor kijelenti: "Én is kutya vagyok!", és elfut némi irigység. Mikor nem válna nálunk azonnal közröhej/megbotránkozás/általános értetlenség tárgyává egy mesefilm, melyben mondjuk Széchenyi, Árpád vezér, Horn Gyula és Horthy tenné ugyanezt?

A magyar közmédia vélekedésével ellentétben az építészet nem egy nagyon szűk réteg szakmai ügye, hanem közügy, sőt létkérdés. Hogy ez mennyire így van, arról tanúskodhat, aki az elmúlt hét végén a Toldi moziban legalább két filmet végignézett az idei Budapesti Építészeti Filmnapokon. Mindabból, ami a közszolgálati csatornák kínálatából évek óta tendenciózusan kimarad, a négy nap alatt jó kis merítést láthatott a budapesti közönség.

A helytálló, s kissé mégis félrevezető szerzői meghatározás (lírai jelenetek) ma már tán nem társul a közönség fejében a pasztelles melankólia képzetével: az Anyeginnél ugyanis kevés opera beszél nyíltabban a boldogtalanságról, a szerelmi és párkapcsolatok reménytelenségéről, és persze a magányról.

Hogyan lehet ma Magyarországon egy kisgyerekkel szeptember 11-éről beszélni? Milyen rezonanciákat kelt a New Yorkban élő, egyiptomi származású kisfiú, Nasszír története, akinek a feltámadó iszlámellenes indulatok miatt örökre megszakad a barátsága Johnnal? Átélhető, transzformálható sztorit várunk előítéletekről, elfogadásról, olyan témákról, amelyek az ajánlott 8 év feletti korosztályban mindennaposak. Csalódnunk kell.