Film

Vijay és én

  • 2014. április 20.

Film

Ahogy mindenki a legjobbat akarja megvalósítani és megélni, úgy Will, a negyvenéves színész is Romeo akart lenni valaha, meg Hamlet.

Ám ahogy szinte mindenkinek, úgy Willnek, az izzasztó nyúljelmezben egy kretén mesesorozat főhülyéjeként bohóckodni kénytelen komikusnak is azzal kell szembenéznie, hogy tökéletesen és véglegesen elcseszte. Az egészet. Az életet magát.

De, mert filmben vagyunk, jóféle kortárs vígjátékban, amit nem alacsony IQ-jú fogyasztókra specializálódott hollywoodi profik, hanem Goldonin, Moliére-en, sőt Molnár Ferencen iskolázott szerzők írtak - köztük az egyre jobb komédiákat produkáló rendezővel, Sam Garbarskival (A Rashevski-tangó, Irina Palm) -, ezért itt igenis van még egy esély. Egy ellopott, majd balesetben szénné égett autó kell csak hozzá, s a halottnak vélt színész, az elnyűtt lúzer új életre kelhet méltóságteljes megjelenésű, egzotikus, férfiasan vonzó szikh bankárként. Mint Vijay szembesül azzal, hogy valójában ki is volt ez a Will - korábbi önmaga - a környezete számára. A kép nem hízelgő. De most, Vijayként lenyűgözheti a Willt lenéző korábbi barátokat, s újra meghódíthatja saját özvegyét.

A könnyed mókázás nyugtalanító kérdéseket vet fel. Szerep és ún. realitás felcserélődik, de tükrözi is egymást. Vijay azokat az energiákat mozgatja, amelyeket nem használt, sőt el is nyomott az a személy, akit korábban környezete Willként fogadott el. Az élet maga is szerepjátéknak mutatja magát. De csakugyan valaki mássá kell-e változnunk ahhoz, hogy újra szeretni tudjuk szeretteinket, és elnyerjük a szeretetüket?

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.