Film

Vijay és én

  • 2014. április 20.

Film

Ahogy mindenki a legjobbat akarja megvalósítani és megélni, úgy Will, a negyvenéves színész is Romeo akart lenni valaha, meg Hamlet.

Ám ahogy szinte mindenkinek, úgy Willnek, az izzasztó nyúljelmezben egy kretén mesesorozat főhülyéjeként bohóckodni kénytelen komikusnak is azzal kell szembenéznie, hogy tökéletesen és véglegesen elcseszte. Az egészet. Az életet magát.

De, mert filmben vagyunk, jóféle kortárs vígjátékban, amit nem alacsony IQ-jú fogyasztókra specializálódott hollywoodi profik, hanem Goldonin, Moliére-en, sőt Molnár Ferencen iskolázott szerzők írtak - köztük az egyre jobb komédiákat produkáló rendezővel, Sam Garbarskival (A Rashevski-tangó, Irina Palm) -, ezért itt igenis van még egy esély. Egy ellopott, majd balesetben szénné égett autó kell csak hozzá, s a halottnak vélt színész, az elnyűtt lúzer új életre kelhet méltóságteljes megjelenésű, egzotikus, férfiasan vonzó szikh bankárként. Mint Vijay szembesül azzal, hogy valójában ki is volt ez a Will - korábbi önmaga - a környezete számára. A kép nem hízelgő. De most, Vijayként lenyűgözheti a Willt lenéző korábbi barátokat, s újra meghódíthatja saját özvegyét.

A könnyed mókázás nyugtalanító kérdéseket vet fel. Szerep és ún. realitás felcserélődik, de tükrözi is egymást. Vijay azokat az energiákat mozgatja, amelyeket nem használt, sőt el is nyomott az a személy, akit korábban környezete Willként fogadott el. Az élet maga is szerepjátéknak mutatja magát. De csakugyan valaki mássá kell-e változnunk ahhoz, hogy újra szeretni tudjuk szeretteinket, és elnyerjük a szeretetüket?

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.