Animációs film

Mr. Peabody és Sherman kalandjai

Film

Nézem a film azon jelenetét, melyben George Washington, Benjamin Franklin, Lincoln és Clinton egyként csatlakoznak a kis főhőshöz, amikor kijelenti: "Én is kutya vagyok!", és elfut némi irigység. Mikor nem válna nálunk azonnal közröhej/megbotránkozás/általános értetlenség tárgyává egy mesefilm, melyben mondjuk Széchenyi, Árpád vezér, Horn Gyula és Horthy tenné ugyanezt?

Filmünk viszont teljesen organikusan képes beleágyazni cselekményébe az állampolgárrá nevelés kényes feladatát (ehhez persze az is hozzájárul, hogy egy olyan nemzet filmiparából származik, amely saját mítoszait elsősorban a populáris kultúra segítségével termeli újra). Humorral és többnyire didaxis nélkül tudja a gyereksereg elé állítani azokat a kollektív mítoszokat és értékeket, melyeken az "amerikaiság" mint olyan nyugszik (a francia forradalom eszméi, az elnökök/sportolók és az őket övező legendák).

S eközben kellemesen elborult humorával tüntet, mely főleg a felnőttekre céloz (egy tudós kutya örökbe fogadott embergyerekével időutazza be az emberiség történelmét - íme, egy igazán alternatív, de működőképes családmodell), ám a gyerekeknek is végig követhető és szórakoztató. Kapunk még szabályos és minden kezdeti mértéktartás ellenére némi giccsbe fulladó jellemfejlődést, jól megrajzolt és emberi/gyermeki közelségbe hozott történelmi alakokat mellékszereplőként (Agamemnón, Leonardo, Tutanhamon, Robespierre). Nem hibátlan, de rengeteg utalást rejtő és elmés rajzfilm, mely után azzal nyugtathatjuk magunkat, hogy csemeténk tanult valamit.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.