"A zeném sokkal nagyobb lett, mint amilyen én vagyok" - állapította meg magáról ez a szerény, kölyökképű srác, aki negyvenévesen egyszer csak igazi világsztárrá vált. Tavaly év végén már ennek tudatában mutatta be az örömtől kicsattanó Happy című dalát és a hozzá forgatott 24 órás (!), nem kevésbé feldobott, jókedvstimuláns videót. Most pedig itt a nagylemez, a borítóján Pharrell-lel és három lánnyal, valamint négy betűvel: GIRL.
A lemezre Pharrell azt a retrós formulát vitte tovább, amivel tavaly is tarolt: a motownos témákat, a szexi gitárokat és a forró basszusalapokat mindössze a nyolcvanas évekbeli Michael Jackson izgatottságával egészítette ki. Pharrell jól tudja, hogy neki nem a nagylemez az igazi terepe, de nem aggódta túl a dolgot. Meghívott néhány jó nevű előadót, akivel korábban már dolgozott közösen, és összedobott velük néhány dalt, amelyek kamaszos feminizmusukkal tulajdonképpen semmi másról nem szólnak, mint hogy milyen csodálatosak a lányok.
Rögtön a filmzenés vonósokkal díszített, programadónak szánt Marilyn Monroe megadja az egész lemez alaphangját. Előkerülnek a történelem nagy múzsái Kleopátrától Jeanne D'Arcig, közben pedig lüktet az inkább csábítóan, mintsem fullasztóan fülledt soul-funk. Érdekes, hogy miként Pharrell is közreműködőként vált naggyá, itt is a vendégek viszik el a lemezt. Justin Timberlake és a Daft Punk pont azt hozza, ami várható: egy-egy kislemezesélyes beköszönést. Az utolsó számban vendégeskedő Alicia Keysszel közös szuper reggae-R&B pedig új lendületet tud adni a végére azért - meg kell hagyni - kicsit ellaposodó lemeznek. Az igazi csúcspont azonban, meglepetésre, a Miley Cyrusszal összedobott Come Get It Bae. Tapsolós alapjaival ez a szám ügyesen megbolygatja a lemezt, melynek biztonságos nosztalgiáját végre a tényleges jelenhez köti. A GIRL egészén azonban nem tud változtatni, így a lemez megmarad kellemesen ártalmatlan tavaszi udvarlásnak.
Sony, 2014
