Évek óta nem járt hazájában Venezuela legismertebb sztárja
A venezuelai Édgar Ramírez egy ideje már hollywoodi mozikban szerepel, azonban több mint hét éve nem merészkedett haza, mert többször élesen bírálta az országot irányító rezsimet.
A venezuelai Édgar Ramírez egy ideje már hollywoodi mozikban szerepel, azonban több mint hét éve nem merészkedett haza, mert többször élesen bírálta az országot irányító rezsimet.
Mit csinálhat egy fesztiválozó napközben a Szigeten, ha éppen nem dörömbölnek a koncertek és nincsenek bulik? Fotóriporterünk, Palágyi Barbara mutatja be a Sziget Fesztivál másik arcát, a szabadidőtöltési lehetőségeket.
Nyolcvan perc majdnem önfeledt szórakozás – egy kicsit megfáradt produkcióra.
Az idén kicsit megbicsaklott Bruce Springsteen és az E Street Band nagyszabású világ körüli turnéja; pont a hozzánk legközelebb eső szakasz esett ki, elmaradt másik három mellett a prágai koncert is. 2025 júniusában térnek majd vissza, hogy pótolják a koncerteket.
A neves fiatal zenekarvezetők közül Darcy James Argue-t érte az a megtiszteltetés, hogy a hr-Bigband, vagyis a Frankfurtban működő tartományi rádiós nagyzenekar rezidens zeneszerzője legyen. (Ez az a német együttes, amelynek Tony Lakatos volt az egyik szaxofonos szólistája 1993 és 2020 között.)
A Ladó Galéria korábbi kiállításán a macskáknak volt kitüntetett szerepük, most pedig – a véletlenek furcsa találkozása miatt – egy speciális, kissé agárszerű kutya a főszereplő. De egyik kiállítás sem a „kis kedvencekről” szól, hanem magáról a művészetről.
Azon túl, hogy szép eredmények és megható pillanatok sorjáznak a szemünk előtt, afféle hülyeségmágnesként is jól funkcionál a párizsi olimpia. A megnyitóra, amely amúgy csak egy játékos mókázás volt, gyorsan ráharaptak a kultúrharc önkéntesei Donald Trumptól a Vatikánon át a Megafon véleményzsoldosaiig. De hát, ha nincs humorérzék, akkor nincs és kész, ezen nem nagyon lehet segíteni.
Az ötkötetesre tervezett regénysorozat második részét sokan abban a reményben veszik kezükbe, hogy az első kötet, a Hajnalcsillag nyugtalanító eseményeiről, az égen megjelenő idegen égitestről, a feltámadó halottakról, a különösen viselkedő állatokról, a halál kapuinak feltárulásáról, és főleg a szereplők további sorsáról olvassanak.
Játsszunk el a gondolattal: 1936-ban egy Földes József nevű magyar író megnyer egy nemzetközi regénypályázatot. Szépirodalmi igénnyel megírt könyve, amely a kivándorlás és a honvágy témáit járja körül egy Párizsba vetődött magyar munkáscsaláddal a középpontban, itthon egymillió példányban kel el.
Angol sorozatban Idris Elba vitézkedett tán utoljára a légtérben, s jövőre is ő fog, most viszont Richard Armitage-dzsel kell beérnünk.