Visszhang: tévésorozat

Red Eye – Halálos repülés

  • - ts -
  • 2024. augusztus 7.

Visszhang

Angol sorozatban Idris Elba vitézkedett tán utoljára a légtérben, s jövőre is ő fog, most viszont Richard Armitage-dzsel kell beérnünk.

Nem nagy ügy, szeretjük őt is. A mű továbbá nem tévesztendő össze az azonos című 2022-es Wes Craven-filmmel, melyben Cillian Murphy alapított kis híján légügyi dinasztiát.

Most brit tudósok egy csoportja konferenciázik Pekingben, amikor egy csinos kém mindannyiukat elkezdi ölelgetni egy fogadáson, ami kétségkívül baljós előjel, jobb is elpucolni. Armitage a rosszul végződő este után indul is az első géppel, s mit tesz isten, a többi brit orvostudor is azzal megy. Ám alighogy megérkeznek a Heathrow-ra (a honi fellegjárók nagy örömére a Stansted játssza), már fordulhatnak is vissza, mert a kínai belügy meglátása szerint Armitage eltette láb alól Mata Harit, a többiek pedig kellenek tanúnak. A kormány éppen Kínával építtetne atomerőművet Shakespeare hazájába, tehát hezitálás nélkül visszafordítja tudósait, de még egy rendőrt is ültet a nyakukba, hogy biztosan odaérjenek, kivált Armitage. Az avatatlan néző is tudja már ekkor, hogy innentől még öt részen át olyan minőségi időtöltés következik, amelynek minden perce fecsérlés, fecsérlés, fecsérlés. De ki kell élvezni az utolsóig.

Ilyenformán a nagyvonalúan értelmezett pingpong-diplomácia jegyében oda-vissza pihenés nélkül röpdöső 357-es járat maga lesz a sűrű, kalandos élet, a raktérben egy kapucnis aliennel, aki időnként kitör és öl. Versenyben van az MI5, az MI6, a kínai titkosszolgálat és a CIA – ki lesz a hunyó a végén? Spoiler: az, aki mindig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.