Lemez

A big band mint titkos társaság

Darcy James Argue’s Secret Society: Dynamic Maximum Tension

Kritika

A neves fiatal zenekarvezetők közül Darcy James Argue-t érte az a megtiszteltetés, hogy a hr-Bigband, vagyis a Frankfurtban működő tartományi rádiós nagyzenekar rezidens zeneszerzője legyen. (Ez az a német együttes, amelynek Tony Lakatos volt az egyik szaxofonos szólistája 1993 és 2020 között.)

Argue azonban saját big bandet is vezet Sercet Society néven, amely hasonlóan a Modern Art Orchestrához és Fekete-Kovács Kornélhoz, két célt tűzött ki maga elé: gondosan hangszerelt eredeti nagyzenekari kompozíciókból (és albumokból) álló repertoár felépítését, illetve stilisztikailag olyan saját utat, amely nem lép ki a jazz általában hagyományosnak elfogadott hangzásvilágából, azonban a kortárs klasszikus zene felől igyekszik új impulzusokkal korszerűsíteni azt. Argue 2005-ben alapított 18 tagú nagyzenekarával mindig tökéletesen eredeti darabokat adott elő. Nem a jazzhagyomány nagy egyéniségeinek bűvöletében éltek – ami egyébként elfogadott attitűd a nagyzenekaroknál –, legfeljebb megengedtek maguknak néhány utalást a nagy elődökre, az új lemezen például Duke Ellington neve bukkan fel.

Argue új szerzeményei főleg olyan egyéniségekhez címzett dedikációkat viselnek, akik a Secret Society számára a teljes disztópia felé haladó világunk reményt adó zsenijei lehet(né)nek, hiszen mi más is lehetne egy valamirevaló „titkos társaságnak” a célja. A dupla CD-n és megosztókon is hallható, szándékolt utalással kék-sárgára színezett borítójú Dynamic Maximum Tension című legutóbbi albumukon ezt impozánsan, hol rabul ejtő melódiákkal, hol izgalmas ritmusokkal, hol pedig tágas tájakra emlékeztető hangzásképpel fejtik ki.

Az album címe tehát nem fenyegető disszonanciára, hanem magas feszültségű gondolati töltetre utal. A dedikációk hosszú sorából például R. Buckminster Fuller feltaláló-filozófusnak, továbbá a számítógép és a mesterséges intelligencia egyik úttörőjének, Alan Turingnak írt ajánlásokból arra is következtethetnénk, hogy Argue geekszerűen gondolkodik a fenyegető jövőről, de például a nagy díva, May West előtti tisztelgés azt mutatja, hogy nincs itt semmi gond. Argue szeret és tud gondolkodni a végső kérdésekről, és ezt be is tudja szőni sokrétegű, komplex zenéjébe. Két közreműködő szólistát érdemes a lemezről megemlíteni, mert az ő nevük is orientál: Ingrid Jensen trombitást és Cécile McLorin Salvant énekesnőt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.