Könyv

Kozmikus hétköznapok

Karl Ove Knausgård: Az öröklét farkasai

  • Domsa Zsófia
  • 2024. augusztus 7.

Kritika

Az ötkötetesre tervezett regénysorozat második részét sokan abban a reményben veszik kezükbe, hogy az első kötet, a Hajnalcsillag nyugtalanító eseményeiről, az égen megjelenő idegen égitestről, a feltámadó halottakról, a különösen viselkedő állatokról, a halál kapui­nak feltárulásáról, és főleg a szereplők további sorsáról olvassanak. 

(Az első részről lásd: Lesz még egy életünk, Magyar Narancs, 2023. június 13.) Ezzel azonban a következő kötetekig kell várnunk. Az öröklét farkasaiban ugyanis épp csak felbukkan a hatalmas csillag a regény végén, és alig bolygatja meg a főszereplők életét. Ettől még bőven akad a regényben nyugtalanító elem, amelyek az előző kötethez hasonlóan összefüggéseket sejtetnek a világot irányító emberfeletti erőkről. Dacára a Hajnalcsillaghoz való laza kapcsolódásnak, Az öröklét farkasait nem ajánlott az első kötet ismeretének hiányában olvasni, sőt a 830 oldal során gyakran ébredhet bennünk az a gondolat is, hogy ez a regény a teljes, ötrészesre tervezett sorozat ismeretében nyer majd igazán értelmet. Egyelőre csak sejteni lehet, hogy mi lesz fontos, hogy mit érdemes a számos, részletgazdagon leírt esemény vagy esszéisztikus gondolat közül alaposabban az emlékezetünkbe vésni. Ily módon Knausgård próbára teszi az olvasót, bízva nemcsak abban, hogy több száz, összességében pedig több ezer oldalon kitart mellette, hanem hogy képes kellően összpontosítani is. Az önéletrajzi írás alapkövévé vált hatkötetes Harcom alapján azonban sejthetjük, Knausgård nem tart attól, hogy elveszti olvasói türelmét és bizalmát, és a Hajnalcsillag-sorozattal minden eddiginél nagyszabásúbb tervet valósít meg. Ebben a mega­lomániás és kompromisszumot nem ismerő vállalkozásban ez a könyv kapta azt a szerepet, hogy a befogadás határait tágító vásznat feszítsen ki a világvége-jóslat köré oly módon, hogy a csillag felbukkanásának előzményeivel ismertet meg bennünket időben egészen a hetvenes évekig visszamenve, a földrajzi teret Norvégiáról Oroszországra bővítve. A regény ugyanakkor számos szépirodalmi utalásával és esszéisztikus passzusával a Hajnalcsillag-jelenség eszme- és tudománytörténeti hátterét is felvázolja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.