Meghalt Bíró András újságíró, emberi jogi aktivista
A zöld gondolat egyik első hazai képviselőjeként küzdött egy elfogadóbb és felelősebb társadalomért.
A zöld gondolat egyik első hazai képviselőjeként küzdött egy elfogadóbb és felelősebb társadalomért.
Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.
Zsigmond Gábort nevezik ki a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatójának.
Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.
Minden idők egyik legjövedelmezőbb mozijának sikeréhez kellettek annak színészei is – ez pedig egész életüket megpecsételte. Hiába volt őrülten sikeres a film, ők alig kaptak belőle valamit.
Több mint húsz éves szakmai együttműködést szakítana meg az iskolaigazgató.
Összegyűjtöttünk öt jazzkoncertet a kedvenceim közül, különböző stílusokban, amiket szerintem bárki előfeszítés nélkül is élvezhet.
Az Oscart odaítélő Amerikai Filmakadémia múzeuma Hollywoodland: Zsidó alapítók és a film fővárosának kialakítása címmel rendezett kiállítást, de a tárlat feliratain többen is felháborodtak. Nem ez az első alkalom, hogy az intézményre kritikák zúdulnak.
Az ügy összetett, több felelőse is van a balesetnek.
Dulai Péter Amiért halál járt című könyve a Kádár-rendszerben kivégzett köztörvényes bűnözők ügyeit mutatja be.
Lapunk újságírójának, Barotányi Zoltánnak, illetve Upor Lászlónak, az SZFE volt tanárának könyve jelenik meg a sorozatban. Vasárnap mindkét szerzővel találkozhatnak a Vörösmarty téren.
Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.