Olvasni muszáj

A gyilkos elhallgat, zenél tovább a Dolly Roll

Sorköz

Dulai Péter Amiért halál járt című könyve a Kádár-rendszerben kivégzett köztörvényes bűnözők ügyeit mutatja be.

Aki ítélkezni akar, meg fogja ismerni a körülményeket.

Gész Istvánt például már háromszor büntették lopásért, mire elvitték katonának. A honvédségnél a tatabányai szénbányában dolgozott, 1956-ban szerelt le. Berúgott, ellopták egy összegben felvett fizetését, 8670 forintot. A tettes nem került elő, ő bedühödött. November 23-án éjjel két hazafelé dülöngélő ittas emberre ráordított oroszul, pisztoly alakú fadarabbal fenyegette, kirabolta őket. Így találkozott vele a várpalotai tanácselnök is, oroszul válaszolt neki, hogy rossz emberrel szórakozik.

A Tolna megyei Bölcskén az uradalmi épületben kialakított szolgálati lakások újdonsült beköltözői összebarátkoznak. Egy asszonynak udvarolni kezd a szomszéd ember, ő először ellenáll, aztán viszonyt kezdenek. A nő egy éjjelen fölkel, átmászik a férjén, azzal, hogy ki kell mennie WC-re, bekopogtat a szomszédasszonyhoz, és baltával agyonveri, hogy a férfi – aki épp Budapesten jár –, tényleg csak az övé legyen.

Gyöngyöspatán 1973-ban válással ér véget egy rossz házasság, a férfi azonban nem akar elmenni. Az utcán hallják, ahogy bent a nő sikoltozik, aztán hörög, a férfi meg énekel. Bemenni nem akarnak, rendőrt hívnak, a körzeti megbízott másfél óra múlva ér oda, már későn.

Egy tatabányai segédmunkás 1975-ben agyonver a pénzéért egy éjjeliőrt, aztán a barátnőjével elmegy a Fekete Gyémánt étterembe. A baráti társaságot azzal szórakoztatja, hogy Chaplint utánozza.

1981-ben Miskolcon az avasi lakótelepen három gyerek lezuhan egy panelház tetejéről. Gyűlik a szörnyülködő tömeg, egy férfi kendőt tesz az egyik gyerek fejére, a másikat megsimítja, vizet kér neki, mert még él. Rászólnak, ne nyúljon hozzá, ő azt mondta, „én vagyok az apja a gyerekeknek, én dobáltam le őket”.

Péren 1985. november 8-án este 10-kor egy ház lakói lekapcsolják az udvari villanyt, de megint felgyullad, mert kintről is lehet kapcsolni. A tévében a Meghökkentő mesék megy (aki emlékszik még a főcímzenére, annak most föláll a szőr a hátán). A szülők kimennek, megnézik, mi történt. A két kislány akkor látja őket utoljára élve, mert egy férfi, aki a szerelmével zaklatta az anyjukat, késsel várja a házaspárt a sötétben.

1985-ben Kisvárdán egy egykori rendőr vadászpuskával megöli a feleségét, aztán a két sógornőjéhez is elmegy, azokat is lelövi, mert szerinte miattuk hidegült el tőle a felesége. Azt, hogy mindezt miért teszi, fölmondja a kocsijában egy kazettára, amire eredetileg a Dolly Roll Eldoradoll című albumát vette fel. A kazetta az autósmagnóban marad, ami egy rokonhoz kerül. Ő egyszer zenét akar hallgatni, benyomja, és elkezdődik a monológ. Ahogy vége, folytatódik a zene, a Kolibri panzió című szám jön.

Dulai Péter az Amiért halál járt című könyvben azokat a büntetőügyeket vizsgálja meg újra, amelyek vádlottjait halálra ítélték és ki is végezték 1957 és 1988 között. Ismerteti, értelmezi a korabeli tudósításokat, jegyzőkönyveket beszél még élő szemtanúkkal, érintettekkel. Az olvasó az érintett kívülállók félelméről, gondatlanságáról vagy lélekjelenlétéről is benyomást szerez, ahogy a bűnüldözők aprómunkájáról, bravúrjairól vagy figyelmetlenségéről. Például arról, hogy az említett bölcskei gyilkosság vizsgálatakor, kihallgatás közben a nyomozó vacsorázik, kimegy egy kis időre, de ott felejti az asztalon a zsebkését a tettes előtt, aki megsebzi vele magát. Jellemzi a kort ugyanennek az esetnek a leírásában, hogy a helyszínelésnél a bámészkodók között ott áll egy egykori csendőr. Megjegyzi, hogy a tettest a házban kellene keresni, de egy rendőr helyreteszi: „nem ért ahhoz maga, öregem”. S vajon lehet-e azt mondani, hogy a 21. századi ember sokkal fogékonyabb a szörnyű szenzációkra, mint a régiek, a bulvárlapok miatt, ha ebben a könyvben azt olvassuk, hogy a gyerekgyilkos Nyéki Oszkár büntetőügyét a nagy érdeklődésre való tekintettel a Ságvári Művelődési Házban tárgyalta a megyei bíróság 1975-ben?

A történetek középpontjában mindig a tettes áll, hiszen fölötte mondtak ítéletet. Milyen ember az, aki az élettársát is, a húgát is megölte, aztán a börtönben, mikor a szemére vetették, hogy ügyetlenül önti ki a felmosóvizet, ököllel verte a fejét?

Mit jelent az, hogy valaki nem elmebeteg, nem is gyengeelméjű, csupán kóros személyiség, sivár érzelmi élettel, szűk látókörrel? Hogyan lehet megítélni, hogy valaki tudatában volt-e annak, amit csinált, ha azt vallotta, nem emlékszik semmire?

Mit érthetett a szakértő az alatt, hogy az „alacsony intellektusnívójú, primitív személyiségű” tettesnek ez az adottsága „jelen cselekménye szempontjából korlátozó tényezőként nem vehető figyelembe”?

 
A könyv címlapján látható fotón Horváth Kálmán tatabányai segédmunkás a beöltöztetett próbababán megmutatja, hogyan ölt a céges baltával
 

A könyv illusztrációi is emlékezetesek. Egy részük nem csak a helyszínt ábrázolja, hanem a tettest is, akinek a „bizonyítási kísérlet” során meg kellett mutatnia, hogyan csapott le a baltával, miképpen szedték a gyümölcsöt a földről, amikor először szóba került, hogy ölni kellene a boldogsághoz. Az áldozatot vagy dublőr alakította, vagy próbababa, amit fura háromlábú állvánnyal rögzítettek. Vannak rajzok, amelyeket gyilkos készített, vannak eszközök: balta, tőr, igazolvány- és rendőrségi képek kinézetre egészen megnyerő arcokról is.

Néha úgy fest, mintha az állam kísérletezett volna a társadalommal: fenevadakat engedett szabadon, felelőtlenül, abban a reményben, hogy majd maguktól szépen megjavulnak. Kézenfekvő a következtetés, hogy ha ezeket időben, hamarabb kivégzik, vagy hosszabb büntetést kapnak, emberek menekülnek meg.

E dilemma megoldása azonban nem ilyen egyszerű, mert – mint Dulai Péter könyvében az egyik bíró mondja – a halálbüntetés mellett érvelni sokkal könnyebb, mint ilyen ítéletet hozni, és aztán hivatalból végignézni a végrehajtását. Nem az a legfontosabb kérdés – főleg a DNS-azonosítás korában –, hogy mi történik, ha utóbb bebizonyosodik, nem az igazi tettest végezték ki. Inkább az, hogy ennek a büntetésnek van-e elrettentő hatása. A könyvben megszólaló bírónak – aki egykor maga is hozott halálos ítéletet – az a meggyőződése, nem igaz, hogy egy társadalom védelme hatékonyabb, ha szigorítanak a büntetéseken. Arra hoz bizonyítékokat, hogy a büntetőjog humanizálódásával együtt erősödött a társadalmak biztonsága. Elég összehasonlítani a mai európai bűnügyi viszonyokat a 17. századiakkal, amikor egy sor bűncselekményért még halál járt. A Kádár-rendszerben ítélkező bírók között is akadtak, akik a kivégzést elvből ellenezték – és az is előfordult, hogy ezzel együtt egy adott gyilkossági ügyben ezt a legsúlyosabb büntetést szabták ki. Min múlt, hogy így döntöttek? Tényleg nem volt más választásuk? A könyv arra jut, hogy „a korszakban uralkodó szervezeti kultúra súlya lehetett az, ami nyomhatta egy bíró vállát, amikor meggyőződése ellenére halálos ítéletet hozott”.

A mostani legsúlyosabb büntetésről, a tényleges életfogytiglanról is elmondható, hogy sérti az emberi méltóságot. De vajon meg lehet-e máshogy védeni a jogkövető embereket azoktól, akik úgy járnak-kelnek a világban, mint egy középkori uraság pallosjoggal?

Dulai Péter: Amiért halál járt. Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban. Cser Kiadó, 2023, 4995 Ft

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk