Lemez

Mindent megértve

Beth Gibbons: Lives Outgrown

  • - minek -
  • 2024. június 12.

Kritika

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Az Exeterben született angol énekesnő csonka, de népes családban egy farmon nőtt fel, és kezdett énekelni. Végül Bristolba költözve találta meg azokat az alkotótársait, Geoff Barrow elektronikus zenei producert, zenekészítőt és DJ-t, majd a jellegzetes, módfelett drámai, sokszor Morricone spagettiwestern filmzenéit idéző gitárhangzásért felelős Adrien Utley-t, s az ő oldalukon ki tudott teljesedni.

A Portishead – nevét egy tengerparti angol városkától kölcsönözve – az 1994-es Dummy című lemezével futott be, mely korong önmagában is definiált egy zenei korszakot. A jól kiválasztott hangminták, a hatásos hangszeres futamok, a bőr alá hatoló, gyors addikciót okozó dallamok és leginkább Beth Gibbons szenvedélyes, érzelmek garmadáját megjelenítő, néha hihetetlen magasságokba kalandozó és ott is remekül érvényesülő hangja egy egész generáció számára tette kötelező hallgatni valóvá az albumot. Szabálytalan slágerek sorakoztak rajta, amelyek ama ritka adottsággal bírtak, hogy egyszerre bizonyultak fülbemászónak és szívbe markolónak.

Bristol amúgy is a kreatív producerek, énekesek, zenészek valóságos gyűjtőhelyévé vált ekkoriban – a Portishead mellett elég csak a szomszédságukban alkotó Massive Attack kollektíva és Tricky nevét említenünk – ráadásul az előadók egymás dolgait is remixelgették, és akadtak közösbe adott zenei motívumaik is. A zenei sajtó természetesen nem állta meg, hogy a néha konvergensnek tűnő stílusuk és hangzásuk miatt ne dobja rögvest skatulyába őket – ez volt a legfeljebb egyszeri poénnak jó trip hop – és persze azokat, akik több-kevesebb eredetiség és ötletek birtokában a nyomukba léptek. A Portishead megfontoltan és ráérősen, a rájuk szakadt siker terhével inkább több, mint kevesebb sikerrel megbirkózva folytatta karrierjét, lemezt akkor adtak ki, amikor volt elég mondanivalójuk, így azután minden megjelenésük eseménynek számított. Amikor pedig szünetelt a zenekar, Gibbons is visszavonultabban élt, de azért közben is akadtak figyelemre méltó zenei produkciói. Például a 2002-es Out of Season album, amelyet a Talk Talk egykori basszusgitárosával, a Rustin Man néven alkotó Paul Webb-bel készített: Gibbons erősen folkhatású énekhangja jól kiegészíti a posztpunk hangulatú zenét. Az énekesnő hosszú visszavonultság után még 2019 márciusában publikált egy olyan élő felvételt, amely a merészségével vívta ki az ítészek elismerését. Henryk Górecki: Symphony No. 3 (Symphony of Sorrowful Songs) címen a jeles lengyel kortárs zeneszerző zenedarabját a lengyel rádió szimfonikus zenekarával, Krzysztof Penderecki vezényletével adta elő, és látszólag képzetlen hangja tökéletesen működött a zenekarral való szimbiózisban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.