Lemez

Mindent megértve

Beth Gibbons: Lives Outgrown

  • - minek -
  • 2024. június 12.

Kritika

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Az Exeterben született angol énekesnő csonka, de népes családban egy farmon nőtt fel, és kezdett énekelni. Végül Bristolba költözve találta meg azokat az alkotótársait, Geoff Barrow elektronikus zenei producert, zenekészítőt és DJ-t, majd a jellegzetes, módfelett drámai, sokszor Morricone spagettiwestern filmzenéit idéző gitárhangzásért felelős Adrien Utley-t, s az ő oldalukon ki tudott teljesedni.

A Portishead – nevét egy tengerparti angol városkától kölcsönözve – az 1994-es Dummy című lemezével futott be, mely korong önmagában is definiált egy zenei korszakot. A jól kiválasztott hangminták, a hatásos hangszeres futamok, a bőr alá hatoló, gyors addikciót okozó dallamok és leginkább Beth Gibbons szenvedélyes, érzelmek garmadáját megjelenítő, néha hihetetlen magasságokba kalandozó és ott is remekül érvényesülő hangja egy egész generáció számára tette kötelező hallgatni valóvá az albumot. Szabálytalan slágerek sorakoztak rajta, amelyek ama ritka adottsággal bírtak, hogy egyszerre bizonyultak fülbemászónak és szívbe markolónak.

Bristol amúgy is a kreatív producerek, énekesek, zenészek valóságos gyűjtőhelyévé vált ekkoriban – a Portishead mellett elég csak a szomszédságukban alkotó Massive Attack kollektíva és Tricky nevét említenünk – ráadásul az előadók egymás dolgait is remixelgették, és akadtak közösbe adott zenei motívumaik is. A zenei sajtó természetesen nem állta meg, hogy a néha konvergensnek tűnő stílusuk és hangzásuk miatt ne dobja rögvest skatulyába őket – ez volt a legfeljebb egyszeri poénnak jó trip hop – és persze azokat, akik több-kevesebb eredetiség és ötletek birtokában a nyomukba léptek. A Portishead megfontoltan és ráérősen, a rájuk szakadt siker terhével inkább több, mint kevesebb sikerrel megbirkózva folytatta karrierjét, lemezt akkor adtak ki, amikor volt elég mondanivalójuk, így azután minden megjelenésük eseménynek számított. Amikor pedig szünetelt a zenekar, Gibbons is visszavonultabban élt, de azért közben is akadtak figyelemre méltó zenei produkciói. Például a 2002-es Out of Season album, amelyet a Talk Talk egykori basszusgitárosával, a Rustin Man néven alkotó Paul Webb-bel készített: Gibbons erősen folkhatású énekhangja jól kiegészíti a posztpunk hangulatú zenét. Az énekesnő hosszú visszavonultság után még 2019 márciusában publikált egy olyan élő felvételt, amely a merészségével vívta ki az ítészek elismerését. Henryk Górecki: Symphony No. 3 (Symphony of Sorrowful Songs) címen a jeles lengyel kortárs zeneszerző zenedarabját a lengyel rádió szimfonikus zenekarával, Krzysztof Penderecki vezényletével adta elő, és látszólag képzetlen hangja tökéletesen működött a zenekarral való szimbiózisban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.