Karácsonyi ének

részlet

  • Charles Dickens
  • 2013. december 25.

Kultúra

Minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt kívánunk – örök kedvencünk művének részletével.

Hej, ez a Scrooge! Hét bőrt tudott lenyúzni mindenkiről! Zaklató, szipolyozó, zsugori, markoló, kaparintó, kapzsi vén bűnös volt! Kemény és éles, mint a kovakő, amelyből acél még nem csiholt soha nagylelkű szikrát: titkolózó, zárkózott és magának élő, akárcsak az osztriga. A benne lakozó hideg megfagyasztotta öreg vonásait, pirosra csípte hegyes orrát, összeaszalta arcát, merevvé tette járását; vörösre festette szemét, vékony ajkait meg kékre, és durván csikordult meg érdes hangjában is. Fagyos zúzmara lepte be fejét, szemöldökét, borostás állát. Ez a hidegség elkísérte mindenüvé; kánikulában is jégbe hűtötte irodáját, és karácsonykor sem tette egy fokkal sem langyosabbá.

 

false


Hideg vagy meleg idő nemigen hatott Scrooge-ra. Meleg fel nem hevítette, tél meg nem borzongatta. Fúvó szél nem volt csípősebb, hulló hó nem könyörtelenebb, sem záporeső hajthatatlanabb, mint Scrooge. A rossz idő nem fogott ki rajta. A legnagyobb eső, hó, jég, dara csak egyetlenegy dologgal büszkélkedhetett, amiben különb volt nála. Ezek gyakran adtak „sokat a jóból” – Scrooge soha.

Soha senki sem állította meg az utcán, hogy örvendező pillantással így szóljon hozzá: – Hogy van, kedves Scrooge? Mikor jön el hozzám? – Koldus nem kért tőle soha alamizsnát, gyerekek nem kérdezték meg, hogy hány az óra, és senki fia-lánya soha életében nem tudakolta Scrooge-tól, merre van az út ide vagy oda. Még a vakok kutyái is mintha ismerték volna: mikor jönni látták, kapu alá vagy udvarba ráncigálták gazdájukat, aztán farkukat csóválták, mintha azt mondták volna: „Vak gazdám, jobb, ha egyáltalán nincs szeme az embernek, mint hogyha ilyen gonosz szeme van!”

De bánta is ezt Scrooge! Éppen ez kellett neki. Utat vágni magának az élet zsúfolt ösvényein, minden emberi rokon érzést figyelmeztetve, hogy kellő távolságban maradjon tőle – ez volt az, amit a hozzáértők úgy fejeztek ki: ez kell Scrooge-nak.

Egyszer – az évnek valamennyi áldott napja közül éppen karácsony estéjén – a vén Scrooge szorgoskodva ült az irodájában. Hideg, zord, harapós idő volt, s még hozzá ködös is: hallhatta, amint odakünn az udvaron zihálva járnak-kelnek az emberek, mellüket csapkodják és nagyokat toppantanak a kockakövekre, hogy fölmelegítsék a lábukat. A toronyórák csak az imént ütötték el a hármat, de már egészen sötét volt – ki sem világosodott egész nap –, és gyertyák lobogtak a szomszéd irodák ablakaiban, mint megannyi vöröses folt a megmarkolható, barna levegőben. Minden résen, minden kulcslyukon beszivárgott a köd, odakünn pedig úgy megsűrűsödött, hogy bár az udvar a legszűkebbek közé tartozott, a szemközt levő házak puszta árnyéknak látszottak. Amint a szennyes köd leszállt, és sötétbe borított mindent, szinte azt gondolhatta az ember, hogy a Természet valahol itt lakik a közelben, és erős, sűrű sört főz.

false



Scrooge irodájának ajtaja nyitva volt, hogy szemmel tarthassa írnokát, aki éppen levelet másolt a túlsó, szomorú kis fülkében. Scrooge-nál is nagyon kis tűz égett, de az írnok tüze annyival kisebb volt, hogy mindössze egyetlen darab szénnek látszott. Nem rakhatta meg újra, mert Scrooge a maga szobájában tartotta a szenesládát; és valahányszor az írnok bement hozzá a lapáttal, gazdája arról kezdett beszélni, hogy kénytelenek lesznek megválni egymástól. Erre aztán az írnok nyaka köré csavarta fehér sálját, és a gyertya lángjánál próbált melegedni; igyekezete hiábavaló volt, nem lévén elég erős a képzelőtehetsége.

– Vidám karácsonyt, bácsikám! Isten éltesse! – kiáltotta egy vidám hang.

Fordította: Benedek Marcell

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.