Az olasz Fabrizio Mammarella és a német Philip Lauer külön-külön, de együtt is az utóbbi negyedszázad elektronikus tánczenéjének legkreatívabb és legszórakoztatóbb figurái közé tartoznak.
Azt csak a kéretlenül is másokért buzgólkodó jogvédők hiszik, hogy a dolgok átnevezése bármit is segít a társadalom nagyobb együttérzésére és főleg segítségére valóban rászorulókon.
Ki ne szeretett volna végre egy olyan könyvet kézbe venni, amelynek a szereplői vérszívó erdőjárók, titkos rákbetegek és rejtőzködő halhatatlanok?
Audrey Diwan (Esemény; 2021) nem kevésre vállalkozott, amikor feminista, önreflexív énkeresésként gondolta újra a 70-es évek klasszikus szexmoziját.
A hazai és külföldi alkotók fényművészeti, illetve art science installációi láthatatlan jelenségeket próbálnak „láthatóvá” tenni, érzékszerveink, illetve olykor pusztán a képzeletünk stimulálásán keresztül.
A budapesti közönség előtt sem egészen ismeretlen a német-japán zongoraművész, Alice Sara Ott, aki a lírikus zeneszerzők világában érzi otthonosan magát.
