Kultúra

rés a présen: A Minden Rossz Varieté óta sikeres a TÁP Színház, be sem lehet férni az előadásokra. Vajdai Vilmos: Általában a nagyobb eseményeink vonzzák a nagyobb közönséget, nagyobb a hírünk, jó a gerillamarketingünk, divatosak vagyunk, celebek is szerepelnek nálunk stb., de most is van sok igazán remek előadásunk, ami 20-30 fős közönség előtt zajlik, amit egyáltalán nem bánok. Ha öt fő alá megy az egyszeri nézőszám, akkor egy kicsit talán majd aggódom.

INDUL A TITANIC Március 26. és április 5.

Amikor megtelefonálták a hírt, hogy meghalt - hétfőn éjjel, fellépésről hazatérve lefeküdt, de kedden már nem ébredt fel, megállt a szíve -, szomorúságot és szégyent éreztem. Persze a sajnálat az első, meg a düh, hogy ez nem lehet igaz. De mindig igaz. A szomorúságban osztozom feleségével, gyerekeivel, barátaival is, a szégyen csak az enyém. Bele kell gondolnom, hogy milyen régóta mennyire kevéssé követtem nyomon, amit csinált, pedig nagyra értékeltem a - mit is... Leginkább azt, ahogyan zenélt. Szőnyei Tamás

1. Thomas Pynchon: Súlyszivárvány (Magvető, 2009. Fordította: Széky János) 125 pont 2. Péterfy Gergely: Halál Budán (Kalligram, 2008) 116 pont 3. Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél (Palatinus, 2008) 110 pont 4. Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent (Magvető, 2008) 70 pont 5-6. Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen (Magvető, 2009.

A pesti zsidó negyedet a hányatott sorsú építészeti öröksége miatt gyakran vetik össze Krakkó egykori zsidó városrészével, a Kazimierzzsel. A problémák hasonlóak: pusztuló városi örökség, eszköztelen műemlékvédelem, gyanúsan viselkedő városi hatóságok, mindenre kész befektetők. Bizonyos fénytörésben Kazimierz, a Kázmér-negyed egyenesen sikersztori, de ezt a fénytörést a turistákon kívül kevesen élvezik.

A Borsodból indult ötös húsz évvel ezelőtt a legnagyobb magyar reménységnek számított a rock/metál színtéren: a General Rejection és a Dreamland In Misery demók olyan fantasztikusan összetett és ötletes zenét tartalmaztak, amilyet akkoriban külföldön is csak ritkán lehetett hallani. A zenekar egyetlen nagylemezt jelentetett meg (Inside Ash, 1994), utoljára a 95-ös Sziget fesztiválon állt színpadon. A tagok úgy döntöttek, hogy idén életre keltik a legendát: március huszadikán a Diesel Klubban ismét fellép a Bedlam. A képünk előterében látható Ujvári Péter dobossal, Fodor Zoltán énekessel és Hankó Zoltán gitárossal ebből az alkalomból beszélgettünk. Vincze Ádám

Az idei szemlén a külföldi kritikusok díját az Apaföld című film nyerte; az újrakezdést egy darabka földön képzelő börtönviselt apa szerepében egy igazi magyar filmlegendával. Hungler Tímea

A múlt héten a Baader Meinhof csoport, két hét múlva a berlini techno-szcéna bugyraiban forgolódó Berlin Calling a mozikban, ám e héten egészen a videokölcsönzőig kell elmásznunk a betevő németjeinkért. Voltaképpen a Wir sind das Volk megéri a sétát, érdekes egy zsiráf (olyan állat nincs).

Õrült halotti szertartás Vidnyánszky Attila rendezésének első képe: óriás, torz fémember halálának beálltát állapítják meg, majd raknak tüzet a fejében; megszólal egy hegedű, száll a füst, s egy aszszonykórus siratja a holtat. Noha a Borbély Szilárd verseiből összeállított előadásnak látszólag semmi köze Vidnyánszky egy évvel ezelőtti rendezéséhez, az Úri murihoz, valójában mégis erős szálak fűzik össze a két debreceni bemutatót.

Az immár 85 éves énekes-dalszerző annak a nagy sanzongenerációnak a túlélője, amely a II. világháború végétől a Beatles felbukkanásáig a mainstream könnyűzenét testesítette meg Európában.

A budai és pesti kövezeten senki sem érezhette biztonságban magát tőle. Elég volt egy óvatlan pillanat, és már nem volt mit tenni: a háztartási alkalmazott és a kegyelmes úr, az igavonó ló és a gesztenyeárus, az utcaseprő és a tavasz, a társaskocsi utasa és a vidékről felrándult atyafi újságban kinyomtatott tárcahősként, karcolatszereplőként, netán egy-egy költői kép kellős közepén végezte.

Mindenkinek megvan az élmény, amikor a menzán a hétfői sült hús maradványai visszaköszöntek a keddi zöldbabfőzelék mellé adott brassóiban, a szerdai menüben meg a rántástól vagy a habarástól lecsutakolt zöldbabok mosolyogtak vissza a rakott zöldbab álorcájában. Ez a retróélmény büfög most vissza a Tintaszív című kalandregény és adaptációja kapcsán.

Két PeCsa-, egy szigetes és egy mezőtúri Wan2 fesztiválos koncert után ötödször köszönthettük Magyarországon Max Cavalera fő zenekarát, a Soulflyt. Ha hozzávesszük ehhez Cavalera egykori zenekara, a Sepultura szintén nem kevés honi fellépését, máris állítható, hogy ha a "törzsi thrash" itthoni prezentálásáról van szó, kétségkívül el vagyunk kényeztetve. A Soulfly, ahogy rendesen, most is a legirgalmatlanabb számaival kezd: a nyitó Blood Fire War Hate után olyan kellemes slágerek mozgatják meg, emelik ki a helyükről, majd törik porrá még a köveket is, mint a Prophecy, a Primitive, a Seek 'N' Strike vagy a Downstroy - negyed óra alatt a hangzás is helyreáll, s egyetlen szusszanásnyi szünet sincs egészen a koncert közepéig, a Mars akusztikus szólójáig.

Két barátommal délután három órára beszéltem meg egy találkozót a Tóth kocsmába. Volt más intéznivalóm is előtte, háromnegyed háromkor már a Jászain voltam, benéztem az antikváriumba, hogy teljen az idő.