rés a présen - Bármit megengedünk magunknak - Vajdai Vilmos színész, a TÁP Színház vezetője

  • .
  • 2009. március 26.

Trafik

rés a présen: A Minden Rossz Varieté óta sikeres a TÁP Színház, be sem lehet férni az előadásokra. Vajdai Vilmos: Általában a nagyobb eseményeink vonzzák a nagyobb közönséget, nagyobb a hírünk, jó a gerillamarketingünk, divatosak vagyunk, celebek is szerepelnek nálunk stb., de most is van sok igazán remek előadásunk, ami 20-30 fős közönség előtt zajlik, amit egyáltalán nem bánok. Ha öt fő alá megy az egyszeri nézőszám, akkor egy kicsit talán majd aggódom.

Néha aggaszt is a siker, mert az olyan, aminek látszólag meg kell felelni, ez viszont szűkíti a szabadságot, ami azért egyik alapvető tulajdonságunk; talán ettől szeret minket a közönségünk. Viszont úgy látom, hogy amitől például még kult lettünk, és amit pár éve szinte csak mi csináltunk, hogy bulihelyen, kocsmában játszunk, az örömteli módon terjed, s ezt a mi hatásunknak és legnagyobb eredményünknek tartom. Most a helyek, kávézók, kocsmák nemcsak koncertben, dj-ben gondolkodnak, hanem színházban is, és ettől most - bizonyára a mindenféle válság miatt is - pezseg az alternatív kultúra.

rap: Hogyan áll össze alkalmanként a társulat?

VV: Az állandó embereken kívül: aki ráér épp. Szabad színház ez, nem kötnek konvenciók, hagyományok. Nem tudjuk, hogy kell színházat csinálni, ezért dilettáns módon bármit megengedünk magunknak. Nemszínház színházat csinálunk.

rap: A Kurátorok című darab nemcsak sokszereplős, hanem sokszerzős is. Tendencia lesz, hogy drámaírók, szerzők csatlakoznak?

VV: Szeretném, ha az lenne.

rap: A te fő munkád mára teljesen a TÁP színház?

VV: Nem. A Katonában is játszom, tag vagyok, rádiójátékokat is készítek, de tény, hogy itt adom magamnak a legtöbb munkát, és sok egyéb mániám is koncentrálódik a TÁP-ban.

rap: Több darab is megy párhuzamosan. Mit tartotok repertoáron a régebbiek közül, mi az, ami új, mikor, hol lesztek tavasszal?

VV: Azt tartjuk repertoáron, amit meg tudunk szervezni, tudunk játszani, és van rá még igény és hely. A játszóhelyeink: Kamra, Merlin, Merlin előtt, Tűzraktér, Trafó, kocsmák, kávézók, bulihelyek. Még játszott darabjaink közül: Keresők, Fisherman's Friends, Teliholdkor az emberek olyan bolondosok, Kurátorok (kétórás változat) egyszer-egyszer. És persze ami már lassan harmadik éve készül, és folyamatosan játsszuk a fázisait, hol színházi, hol koncertváltozatban, az Odüsszeisz (május 15., Trafó). Ezenkívül az egyszeri ad hoc darabjaink: Hangjátékszínház-Vj. Némafilmszínház-Dj., Minden Rossz Varieté, Sit Down Tragedy! (Stand Up Comedy, március 27., Tűzraktér) stb. stb.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.