A Borsodból indult ötös húsz évvel ezelőtt a legnagyobb magyar reménységnek számított a rock/metál színtéren: a General Rejection és a Dreamland In Misery demók olyan fantasztikusan összetett és ötletes zenét tartalmaztak, amilyet akkoriban külföldön is csak ritkán lehetett hallani. A zenekar egyetlen nagylemezt jelentetett meg (Inside Ash, 1994), utoljára a 95-ös Sziget fesztiválon állt színpadon. A tagok úgy döntöttek, hogy idén életre keltik a legendát: március huszadikán a Diesel Klubban ismét fellép a Bedlam. A képünk előterében látható Ujvári Péter dobossal, Fodor Zoltán énekessel és Hankó Zoltán gitárossal ebből az alkalomból beszélgettünk.
*
Magyar Narancs: Nem féltek kicsit ennyi év után újra színpadra állni?
Fodor Zoltán: Személy szerint én izgulok inkább, méghozzá azért, mert szeretném, ha az emberek, akik kialakítottak maguknak egy képet a Bedlamről, nem csalódnának. Száz százalékot szeretnénk nyújtani.
MN: Mit gondoltok, 2009-ben van keresnivalója a Bedlamnek?
FZ:Mi mindent megteszünk, hogy legyen helye.Idő kell hozzá, hogy kiderüljön, mi lesz belőle. A Nomadot csinálom öt éve, és mostanában kezd beérni az embereknél.
MN: Szerintetek a Bedlam képes megragadni a fiatalabb korosztályt?
Ujvári Péter:Korunk legnagyobb butasága, hogy az emberek gyorsan el akarják fogyasztani a dolgokat, hogy aztán megkaphassák a következő adagot. Minden dolognak az idő mutatja meg az értékét. A koncert megválaszolja számunkra, hogy mekkora érték volt az, amit 18-19 éves korunkban alkottunk. Az, hogy mit mondunk a fiataloknak, nehezebb kérdés. Sokszor a saját lányommal sem találom a hangot.
Hankó Zoltán: Pont most kommentelt egy fiatal srác a Myspace-oldalunkra, hogy most hallotta a zenekart, és nagyon bejön neki. Ráadásul egy demós témát emlegetett, nem is egy Inside Ashes dalt.
FZ: Az én teóriám egyébként az, hogy ami tíz éve menő volt, az most ciki, ami meg húsz éve volt az, már ismét trend, ezért menő. Van egy ilyen körforgás, figyeld csak meg.
MN: A General Rejection demója ezek szerint pont aktuális.
UP: A Dreamland is majdnem, az egy évvel később készült.
FZ: Aminek a masterszalagjára egyébként eredetileg valamilyen szinkron lett felvéve, és ha figyelsz, akkor a dalok alatt hallatszik a szövegelés. A stúdiós ember egyébként is szeretett minket, amikor odaállítottunk tízperces dalokkal.
UP:Azt mondta konkrétan, hogy: "Öt deka aggyal nem lehet stúdióba jönni!"
FZ:Ez azóta szállóige lett a zenekaron belül.
MN: Mennyire számított annak idején sikeresnek a Bedlam?
UP:A Láng Művházban volt a Thrash-Mosh Club, Somogyi Peti (ma Tilos Rádió) szervezésében: ott játszottunk mi is sokat. Ezres, ezerötszázas nézőszámok mentek. A 92-es Bedlam-turné pesti állomására, ami talán a Mahart Művházban volt, ezerháromszázan vettek jegyet. Akkoriban, ha zsírkrétával rajzoltál egy plakátot, hogy itt és itt heavy metal koncert, özönlöttek az emberek.Információhiány volt. Volt egy-két csatorna, német adók, Headbanger's Ball, el lehetett kapni egy-két korai klipet. Exodus, Death Angel, ezek a zenekarok mentek, kamionos szomszédok hozták Németországból a lemezeket.
FZ:Azért ittunk Heinekent, mert láttuk a képeken, hogy a Metallica is olyat ivott. Akkor még itthon nem lehetett kapni. Mindenre kiterjedt ez. Például a Reebok cipő, amit láttunk a Testament-videóban: Berlinbe mentünk ki, hogy vehessünk egy olyat.
MN: Ezek szerint ti is tudtatok klasszikus turnét játszani Magyarországon, amikor nemcsak hét végén van koncert.
FZ:91-ben egy Barkasszal végigtúrtuk az országot, úgy, hogy mindennap játszottunk három héten át. Arra emlékszem arról a turnéról, hogy az első bulit például lekéstem.
UP: Amiről nekünk a mai napig fogalmunk sincs, hogy miért (nevet). Most már nincs nagy különbség magyar és nyugati bandák között: mindenkihez eljut az információ, hogy hogyan kell a rock műfajt csinálni. Annak idején semmi ilyen nem volt adott: se az anyagiak, se a profi hangszerek, mégis ugyanazt a varázst kellett produkálnunk, amit a külföldi bandák. Innen-onnan, például klipekből lestünk el dolgokat: igazából igyekeztük modellezni - külsőségekben, zenében - a külföldi nagy zenekarokat, és érdekes módon a rajongók is ugyanígy a videók alapján tanultak. A stagediving is akkoriban kezdődött: látták az Anthrax-klipekben, és utána ugráltak ők is, még az sem zavarta őket, ha csak húsz centi magas volt a színpad.
HZ:Később, az Inside Ash idején játszottunk az E-Klubban. Még akkor is bérelnem kellett a gitárerősítőt, és BKV-val vittük a helyszínre, majd másnap vissza: ilyen körülmények voltak.
FZ:A zenekar Nyugaton többet elérhetett volna szerintem, hogyha megkapja a lehetőségeket. Konkrétan terveztük, hogy kimegyünk San Franciscóba. Cicóval (Jánosi Szabolcs gitáros - V. Á.) haza is mentünk elbúcsúzni Kazincbarcikára. Kaptunk otthon egy kis zsebpénzt, amit Budapestre visszafelé sikeresen el is ittunk. Na, így nem ment a Bedlam külföldre.
MN: Az első magyar grunge-lemeznek aposztrofált Inside Ashig hogy jutottatok el?
FZ:Sokan mondják hogy az Inside Ash grunge, ezzel teljes mértékben nem értek egyet. Nyilvánvalóan volt rá hatása, ugyanakkor keveredett azzal, amit hoztunk magunkkal: Metallica, Slayer. Ebből lett az Inside Ash, ettől ilyen a hangulata.
UP:Gyakorlatilag úgy készült egyébként, hogy Cicó és Judy (Hankó Zoltán beceneve - V. Á.) bezárkóztak egy lakásba fél évre, semmit nem csináltak, csak gitároztak.
FZ:Jellemző arra az időszakra, hogy nem emlékszem semmire. Nagyon durván éltük a rock 'n' roll életformát. Van ott egy-két olyan év, ami összemosódik: úgy 93-94 táján. Jönnek a haverok a korabeli sztorikkal, én meg a nagy részükre nem emlékszem.
HZ:Nekem volt egy olyan telem, amikor nem láttam a napot. Mindig délután négy körül ébredtünk, és csak éjszaka mozogtunk a városban.
MN: Az Inside Ash után viszont megfáradt a zenekar.
UP:Volt egy olyan turné, ahol az előzenekarnak -Cadaveres De Tortugas - már nagyobb sikere volt, mint nekünk. Gyakorlatilag történt egy szerepcsere: felnőtt egy következő zenészgeneráció, akik már a még aktuálisabb dolgokat hozták be kintről: a Biohazardot, Sepulturát és társait, és gyakorlatilag felülírtak minket. Ez is közrejátszott már abban, hogy nem voltunk akkora hatással az emberekre. A Bedlam pedig szét volt esve, nem volt, aki összetartsa, nem foglalkoztunk vele, nem is érdekelt minket egyáltalán.
MN: Ezután jött a feloszlás?
UP:Lehet, hogy a végszót pont én mondtam ki a próbahelyen. ASzigetre készültünk, és megbeszéltük, hogy ez lesz az utolsó koncert. Mosolyogtunk. Olyan volt, mint amikor a nagyapám a halálos ágyán énekelt. Nagyon szép volt az egésznek a vége. Adtunk egy botrányos koncertet...
FZ: (csodálkozva)Rossz volt?
UP:Eléggé. Beszakadt a pergő...
FZ:Azt azért fontosnak tartom, hogy amikor az Inside Asht csináltuk, meg voltunk győződve arról, hogy aktuális zenét játszunk. Bennem legalábbis nem voltak ilyen érzések, hogy az utolsókat rúgjuk. De visszagondolva azt érzem, hogy jókor hagytuk abba. Fölszabadító is volt, azzal együtt, hogy nehéz is, hiszen tizenhat éves korom óta az volt a mindenem.
UP:Baromi érdekes, hogy akárhány együttesben megfordultam később, mindenki a Bedlamet emlegette. Valamelyik zenekarommal a Republic előtt játszottunk,odajött a Republic roadja, és mutatta a lábára tetovált Dreamland-borítót.
MN: A rock 'n' rollos, kábítószerezős időszak után megtértetek.
FZ: A hozzám hasonló emberek keresik a helyüket a világban. Nemcsak a lázadás kedvéért másztam bele a drogokba, hanem hogy kikapcsolja a valóságot, amit a mai napig sem nagyon szeretek egyébként. Fiatalon, tele álmokkal és idealizmussal nem találtam értelmét sok dolognak. Nagyon sok lelki vonatkozású könyvet olvastam, különböző filozófiákba belemélyedtem, de nem találtam olyat, ami kielégített volna minden mértékben. Az Inside Ash környékén azt fogalmaztam meg magamban, hogy a szeretetben hiszek.Nem sokkal később találkoztam egy-két emberrel, akik Jézusról beszéltek, a Bibliát olvasták, és olyan szeretet áradt belőlük, amit nem tapsztaltam sehol máshol.Ez megfogott engem, és inkább ilyen emberekkel akartam lenni, mint olyanokkal, akik csak élnek, pusztítják magukat, mint ahogy én is. Egyre inkább életre kelt a dolog, és egy idő után azt mondtam, hogy nem akarok mással foglalkozni, mert ebben van az igazság.
MN: Erről is szólnak majd az új dalok, akár direkt módon is?
FZ:Erről beszélni kell. Előjön a szövegekben és sokszor direkt módon is, de erre szerintem szükség van a mai világban, mert mindenki olyan hangerővel kiabálja a hülyeségeit, hogy úgy érzem, teljes joggal mondhatom el én is a véleményem. Az sem nagyon érdekel, ha valakit zavar, mert engem is nagyon sok minden zavar, amit mondjuk az agymosó médiából kapok.
