Kultúra

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

A mértéktartó és kimért elbeszélői nyelvhasználat dinamikussá és rokonszenvessé teszi az író első regényét. 

A punkzenéből sarjadt hardcore zenei kifejezésmódjában erőteljesebb és szikárabb riffeket hozott.

Azt lehetett tudni, hogy Demjén Ferenc dalaival minden eladható, csak valami nem nagyon bonyolult sztorit kell rittyenteni hozzá: legyen benne szerelem, nyár, vonat, sajtból Hold.

Laura Marling legutóbbi albumának dalait (Song for Our Daughter, 2020) egy képzeletbeli gyermekhez írta.

Almut és Tobias szerelme olyan tökéletes, hogy azt tényleg csak valami nagy tragédia kuszálhatja össze...

Az újságíró 2021-ben egy dokumentumfilmmel már bemutatta, hogy az 1940-es évek legsötétebb napjainak megismertetésében milyen hatásos eszköz a párhuzamos történetvezetés.

Az, hogy valaki kontratenorként jól énekel barokkot, távolról sem garantálja, hogy a német dalirodalommal is remekel majd.

Harlan Coben művei kis jóindulattal a majdnem jó krimik fachjába gyömöszölhetők.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Heti kulturális programajánló