Ami akkor még csak fikció volt, mostanra valóság lett: tavalyelőtt a zenésznek megszületett a kislánya, nemrég pedig kiderült, hogy második gyermekét várja. Új anyagának nyitódala rögtön egyértelművé teszi, hogy ez nem csupán lényegtelen életrajzi lábjegyzet, a babagügyögés hangjaival kezdődő Child of Mine egyfajta anyai ars poetica.
Az anyaságot és az idő múlását körbejáró Patterns in Repeat az énekes-dalszerző nyolcadik albuma. Kívülről légiesen könnyűnek tűnik az idevezető út a debütáló lemezétől (Alas, I Cannot Swim, 2008), amelyet mindössze tizenhét évesen rögzített, és rögtön Mercury-díjat is kapott érte. A megelőlegezett bizalom nem volt érdemtelen, a következő években megjelent egységesen erős anyagain következetesen járta azt az utat, amelyet tinédzserként elkezdett. Marling leginkább a hetvenes évek folkelőadóiból táplálkozik, és néha kísérletezett ugyan zenekari hangzással is (Short Movie, 2015), azért többnyire az egy szál gitáros hagyományokat követi. Ez a minimalista koncepció jellemzi új albumát is, helyenként vonósokkal és szintiszőnyeggel színezve. Nem a reggeli tömött metróra való a Patterns in Repeat, sokkal inkább az esti elcsendesedés mellé illik. Nem bombázza a hallgatót ingerekkel, mégsem önismétlő és nem eseménytelen. Laura Marling úgy mesél szövegeivel és dallamaival, hogy az ember észre sem veszi, hogy lepörgött a bő félórás lemez.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
