Színház

És mindenki másnak

Én, Daniel Blake

Kritika

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Egy erőteljes hang a kiszolgáltatott kisemberek védelmében. Daniel Blake az orvosi vélemény szerint még nem dolgozhat, támogatást viszont csak akkor kaphat, ha bizonyítja, hogy keresett, csak nem talált munkát. Mondhatnánk, hogy micsoda idióta és életidegen szabályok ezek ott Angliában, csakhogy naponta találkozhatunk hasonlóan idióta és életidegen szabályokkal itthon is. Gondoljunk csak arra a közösségi oldalakat már befutó esetre, ahol azt láttuk, hogy valaki évek óta küzd egy rokkantaknak szóló parkolási engedélyért, de az, hogy lélegeztető géppel kell élnie a mindennapjait, még nem elég indok erre. De a rokkanttá nyilvánítási eljárás útvesztői mellett említhetjük a mindössze három hónapos álláskeresési járadékot (munkanélküli-segélyt), vagy beszélhetünk a digitalizált közigazgatásban elveszetten bolyongó idősebb generáció tagjairól, akik egyáltalán nem akarnak digitális állampolgárok lenni, csak azt szeretnék – ahogy Daniel Blake is mondja –, ha beszélhetnének valakivel, akinek személyesen elmondhatnák a problémájukat. Mert ez jár egy állampolgárnak.

Valló Péter rendezése egyértelmű kiállás a bürokrácia útvesztőibe belekényszerített, érdekérvényesítési lehetőségekkel nem bíró társadalmi csoportok mellett. Az előadás szövegébe (dramaturg Kelemen Kristóf) a hazai közbeszédből ismert mondatok is kerültek, például arról, hogy ha semmid sincs, annyit is érsz, amit a színlapon Dühös férfiként jelölt szereplőtől (Porogi Ádám) hallunk. Daniel Blake-ben viszont éppen az a szívszorító, hogy nem dühös. Schneider Zoltán Danjének széles hátán fát lehet hasogatni, türelmesen és méltósággal járja a maga labirintusát, próbálja megérteni a rendszer működését, és ha erőteljesebben felszólal, általában azt sem önmagáért, hanem másért teszi. A színész olyan természetességgel és hézagtalanul válik Daniel Blake-ké, hogy nehéz lenne mást elképzelni erre a szerepre. Mindeközben nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a tisztességes és türelmes alapállás előbb emészti fel a főhőst, mint hogy rést tudjon ütni az ezeknek az értékeknek ellenálló rendszeren.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.