Színház

És mindenki másnak

Én, Daniel Blake

Kritika

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Egy erőteljes hang a kiszolgáltatott kisemberek védelmében. Daniel Blake az orvosi vélemény szerint még nem dolgozhat, támogatást viszont csak akkor kaphat, ha bizonyítja, hogy keresett, csak nem talált munkát. Mondhatnánk, hogy micsoda idióta és életidegen szabályok ezek ott Angliában, csakhogy naponta találkozhatunk hasonlóan idióta és életidegen szabályokkal itthon is. Gondoljunk csak arra a közösségi oldalakat már befutó esetre, ahol azt láttuk, hogy valaki évek óta küzd egy rokkantaknak szóló parkolási engedélyért, de az, hogy lélegeztető géppel kell élnie a mindennapjait, még nem elég indok erre. De a rokkanttá nyilvánítási eljárás útvesztői mellett említhetjük a mindössze három hónapos álláskeresési járadékot (munkanélküli-segélyt), vagy beszélhetünk a digitalizált közigazgatásban elveszetten bolyongó idősebb generáció tagjairól, akik egyáltalán nem akarnak digitális állampolgárok lenni, csak azt szeretnék – ahogy Daniel Blake is mondja –, ha beszélhetnének valakivel, akinek személyesen elmondhatnák a problémájukat. Mert ez jár egy állampolgárnak.

Valló Péter rendezése egyértelmű kiállás a bürokrácia útvesztőibe belekényszerített, érdekérvényesítési lehetőségekkel nem bíró társadalmi csoportok mellett. Az előadás szövegébe (dramaturg Kelemen Kristóf) a hazai közbeszédből ismert mondatok is kerültek, például arról, hogy ha semmid sincs, annyit is érsz, amit a színlapon Dühös férfiként jelölt szereplőtől (Porogi Ádám) hallunk. Daniel Blake-ben viszont éppen az a szívszorító, hogy nem dühös. Schneider Zoltán Danjének széles hátán fát lehet hasogatni, türelmesen és méltósággal járja a maga labirintusát, próbálja megérteni a rendszer működését, és ha erőteljesebben felszólal, általában azt sem önmagáért, hanem másért teszi. A színész olyan természetességgel és hézagtalanul válik Daniel Blake-ké, hogy nehéz lenne mást elképzelni erre a szerepre. Mindeközben nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a tisztességes és türelmes alapállás előbb emészti fel a főhőst, mint hogy rést tudjon ütni az ezeknek az értékeknek ellenálló rendszeren.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.