Színház

És mindenki másnak

Én, Daniel Blake

Kritika

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Egy erőteljes hang a kiszolgáltatott kisemberek védelmében. Daniel Blake az orvosi vélemény szerint még nem dolgozhat, támogatást viszont csak akkor kaphat, ha bizonyítja, hogy keresett, csak nem talált munkát. Mondhatnánk, hogy micsoda idióta és életidegen szabályok ezek ott Angliában, csakhogy naponta találkozhatunk hasonlóan idióta és életidegen szabályokkal itthon is. Gondoljunk csak arra a közösségi oldalakat már befutó esetre, ahol azt láttuk, hogy valaki évek óta küzd egy rokkantaknak szóló parkolási engedélyért, de az, hogy lélegeztető géppel kell élnie a mindennapjait, még nem elég indok erre. De a rokkanttá nyilvánítási eljárás útvesztői mellett említhetjük a mindössze három hónapos álláskeresési járadékot (munkanélküli-segélyt), vagy beszélhetünk a digitalizált közigazgatásban elveszetten bolyongó idősebb generáció tagjairól, akik egyáltalán nem akarnak digitális állampolgárok lenni, csak azt szeretnék – ahogy Daniel Blake is mondja –, ha beszélhetnének valakivel, akinek személyesen elmondhatnák a problémájukat. Mert ez jár egy állampolgárnak.

Valló Péter rendezése egyértelmű kiállás a bürokrácia útvesztőibe belekényszerített, érdekérvényesítési lehetőségekkel nem bíró társadalmi csoportok mellett. Az előadás szövegébe (dramaturg Kelemen Kristóf) a hazai közbeszédből ismert mondatok is kerültek, például arról, hogy ha semmid sincs, annyit is érsz, amit a színlapon Dühös férfiként jelölt szereplőtől (Porogi Ádám) hallunk. Daniel Blake-ben viszont éppen az a szívszorító, hogy nem dühös. Schneider Zoltán Danjének széles hátán fát lehet hasogatni, türelmesen és méltósággal járja a maga labirintusát, próbálja megérteni a rendszer működését, és ha erőteljesebben felszólal, általában azt sem önmagáért, hanem másért teszi. A színész olyan természetességgel és hézagtalanul válik Daniel Blake-ké, hogy nehéz lenne mást elképzelni erre a szerepre. Mindeközben nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a tisztességes és türelmes alapállás előbb emészti fel a főhőst, mint hogy rést tudjon ütni az ezeknek az értékeknek ellenálló rendszeren.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.