Film

Buffalo Soldiers

Tyler Perry: A 6888. zászlóalj

  • - turcsányi -
  • 2025. január 8.

Kritika

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

Az Egyesült Államok számos külső és belső háborút viselt történelme során, melyek mindegyikében kitüntették magukat fekete katonák, kifejezetten fekete katonai alakulatok is, s a filmipar láthatóan nem felejt ki semmit, bár a polgárháború és a II. világháború nyilván többször és hangsúlyosabban kerül elő, mint, mondjuk, az amerikai–spanyol vagy éppenséggel az ún. indiánháborúk (ebben a kontextusban). Akkor is könnyen igazolható tétel ez, ha csak hevenyészett szemlét tartunk.

A Frank Capra filmjeként fennmaradt 1944-es dokumentumfilm, A néger katona bár egyértelműen katonai propagandatermék, toborzófilm volt, mindazonáltal olyan jelentős alkotók vettek részt az előkészítésében, mint William Wyler vagy Ben Hecht, s komoly kritikai sikert hozott. 1951-ben Sam Fuller már az éppen csak befejezett koreai háborúban játszódó Acélsisakkal vált maradéktalanul befutott alkotóvá (a film a fekete és fehér katonák ellenté­tei­ről és egymásrautaltságáról szólt; a rendező munkássága pedig egy évtizeddel később az európai új hullámok – különösen francia – egyik legfontosabb hivatkozási alapja lett). A szakág – az indiánháborúk idején, az őrmesterig bezárólag csak fekete katonákból álló híres 9. lovasezred köreiben játszódó – magna cartája, a Rutledge őrmester pedig 1960-ban született, ki más, mint John Ford tollából (aki itt fordult, ha nem is először, de először látványosan szembe korábbi életműve fősodratú értelmezésével). A sor innentől szakadatlan és impozáns, gondoljunk csak az öt Oscar-jelöléséből hármat (az egyiket épp Denzel Wa­shington keze által) hazavivő 54. hadtestre (Glory, 1989), amely már színigaz, bár többféleképpen is értelmezhető történetet mesél nagy képalkotó erővel. A jó házból való fehér fiú szigorúan, de igazságosan katonákat farag a szedett-vedett fekete népségből, feláll a híres massachusettsi gyalogezred, aztán jobb ötlete a jövőjük felől nem lévén, a vágóhídra viszi őket. A blaxploitation kilencvenes évekbeli feltámasztásán buzgón, ám mérsékelt invencióval mesterkedő Mario Van Peebles a Jessie Lee bosszúja (Posse) című, 1993-as művében a spanyol–amerikai háborúból nagy halom arannyal megtérő, de különben rendesen üldözött fekete szakaszának legyőzhetetlenségét zengi, s hát az ilyen hátterű filmeket életvitelszerűen előállító Spike Lee kiterjedt munkásságának vonatkozó darabjait se hagyjuk szó nélkül (a Csoda Szent-Annánál a II. világháborúban, Az 5 bajtárs Vietnámban játszódik).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk