Legutóbb az egykor csodagyerekként induló Alois Mühlbacher próbálkozott Mahler- és Richard Strauss-Liedekkel, kellemes, de nem eléggé meggyőző eredménnyel, most pedig Philippe Jaroussky vette a bátorságot Schuberthez, miután zongoristájával, Jérôme Ducros-val nagy sikerű koncertet adtak a londoni Wigmore Hallban. A 46 éves kontratenortól, aki az utóbbi években szívesen vett karmesteri pálcát is a kezébe, sokkal elmélyültebb, lírai hozzáállást követel ez a repertoár, mint a nagy drámákra és kitárulkozásra alkalmas barokk, ráadásul néhány dal (Des Fischers Liebesglück) kifejezetten nehezen adja magát. Persze olyan dalokat válogatott, amelyek kidomborítják éneklésének erősségeit, az éteri pianókat, a melankolikus hajlításokat, a gyengédséget (Nachtstück), az angyali, androgün falzettben rejlő izgalmat. És olyat is választott, amelyet már sokszor hallottunk: az utolsó szám előtt az Ave Maria csendül fel. Lehet, hogy lesznek, akik nem elégedettek a német dikcióval, és a hangfaj egészen más lehetőségeket tartogat, mintha egy bariton énekelne. De mégis Jaroussky – egy szinte már veterán énekes – ösztönös tehetségét halljuk ezen a lemezen. Aki ezúttal ráadásul sokkal kevésbé bízza magát a rutinra, és hallhatóan nagy kedvvel kalandozik ismeretlen területre.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
