Soros 360 millió forintot ad az állam által nem támogatott magyar művészeknek

  • narancs.hu
  • 2019. július 4.

Kultúra

Azokat a függetleneket segítik e sötét időkben, akik nem remélhetnek állami támogatást.

Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke a Népszavában írta meg, mi a céljuk a támogatással. A cikkből idézünk:

"Bejelentjük, hogy 360 millió forintot adományozunk a Summa Artiumnak, egy művészettámogató szervezetnek, amely 2003-ban, Budapesten jött létre azzal a céllal, hogy a független művészek számára elérhetővé tegye a vállalati és magánszektorból érkező támogatásokat. Mi az adományunkkal válaszoltunk a Summa Artium nyílt felhívására. A szervezet egy alap megteremtését látta szükségesnek, „hogy megvalósulhassanak azok a művészeti és kulturális projektek, amelyek a Magyarországon uralkodó körülmények között nem reménykedhetnek állami támogatásban.

A Nyílt Társadalom Alapítványok ugyanakkor nem vesznek részt a független alap forrásainak elosztásában, és nem szólnak bele, hogy ki és mi kaphat támogatást.

Örömmel nyújtunk segítséget ilyen esetekben. Ugyanakkor mélyen aggasztanak minket azok a Magyarország sötétebb időszakait idéző körülmények, amelyek megteremtették ezt az igényt."

(...)

"Mindannyian tudjuk, hogy manapság Magyarországon a kormányzati ellenőrzés árnya mindent beborít, a kultúrát és a művészetet is. Júniusban például a kormány bezárta az 1956-os magyar forradalom történetét kutató 1956-os Intézetet, melynek látásmódja eltér attól a narratívától, amelyet a kormány sugall a forradalomról. Láttuk azt is, ahogy a társadalomtudományok területén élen járó regionális központot, a CEU-t arra kényszerítik, hogy egyetemi campusát Budapestről Bécsbe költöztesse át. A parlament a napokban fosztotta meg a Magyar Tudományos Akadémiát az önállóságától, és kényszeríti jogos tulajdonának átadására. Magyarország, a rendszerváltás minden reményét megcsúfolva, nem a szabad gondolat, a művészet szabadságának hazája többé."

(...)

"A miniszterelnök a művészet segítségével kívánja megerősíteni a monolit nemzeti mítoszokat és politikailag hasznosnak ítélt téveszméket. Talán elég sokat fizet ezért, de a gyűlölködő politikai megrendelés nem hozhat létre művészi értékeket. Mi inkább kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen mások szemén keresztül látni a világot. Szeretnénk, hogy a művészek lepjenek meg, gyönyörködtessenek és provokáljanak azzal, amit mutatnak nekünk" - írja Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.