Kultúra

A fejetlen ember keze

Papíron minden rendben. Bár akadnak kisebb-nagyobb súrlódások, a család szép, főleg a nagylány, ő profin tud tízméteres magasságból fejest ugrani.
  • Iványi Zsófia
  • 2009. március 26.

Időbűnök

Időgépből a legszellemesebbet Michel Gondry mutatta be az időgépek bejegyzett fórumán, a moziban. Ez volt Az álom tudományában feltalált egy másodperces masina, amivel G.
  • - dombi -
  • 2009. március 26.

Az üldöző

Az üldöző - Viseltes zsánerben indított filmnél már az is öröm, ha a darab legalább kicsit eltér a sablontól, így aztán csak dicsérni lehet az első filmes Na Hong-Jin abbéli igyekezetét, hogy bemutatkozó munkája lehetőleg minél több ponton átírja a sorozatgyilkosok utáni hajszákat megéneklő thrillerek szabálykönyvét - de ennek a gyakorlatnak is vannak hátrányai. Az üldözőben nem azok, nem úgy és nem akkor gyürkőznek neki a problémáknak, mint az egyébként nyilvánvaló (hiszen meg is idézett) előképül szolgáló közelmúltbeli hollywoodi menetekben, de Na számára annyira fontos a meghökkentés, hogy a remek ötletek mellé a hihetőtől bántón távolra rugaszkodó fordulatokat is beletuszkol a rendelkezésére álló százhúsz percbe.
  • - greff -
  • 2009. március 26.

Volt egy kocsmám Reykjavíkban - Baltasar Kormákur filmrendező

Első filmjével, a 101 Reykjavíkkal több mint meggyőző bizonyítékát adta, hogy Izland is rajta van a filmes világtérképen. Tavaly a Vérvonal című krimijével Hullámtörők díjas lett a Titanicon, ahová idén mint zsűrielnök és a programban szereplő Fehér nászéjszaka rendezője tér vissza. Köves Gábor

"Most másképp szörnyű" - Gothár Péter a Kinóban

Magyar filmrendezőt láthatott szombat este a Kino kisszínpadán, aki az Ajándék ez a nap vetítése után sem hagyta el ülőhelyét: Gothár Péter 1979-ben készült első nagyjátékfilmje után maga Gothár Péter következett, akit a filmjeiből rendezett vetítéssorozat alkalmából Gelencsér Gábor filmesztéta és Török Ferenc filmrendező bírt beszélgetésre. Köves Gábor

film - A túlvilág szülötte

"Kicsit hisztis, szeme színét váltogató, csinos amerikai lány vagyok, és eltévedtem a stúdióban. Több forgatásra is betévedek, egyszer Indiana Jones rovarhadába ütközöm, máskor az Iszonyat falból nyúló kezei kapkodnak utánam, és többfelé is hatalmas konyhakésekkel felszerelt, Basedow-kóros kiscsávók tűnnek fel.
  • Iványi Zsófia
  • 2009. március 26.

koncert - ORCHESTRA BAOBAB

Bármily könnyen kínálja az analógiát a Buena Vista Social Club, többszörösen indokolt velük párba állítani az Orchestra Baobabot: a fenomenális kubai és szenegáli öregek egyaránt azt igazolják, hogy a fiatalsághoz hasonlóan az idős kornak is lehet varázsa - tehetség kérdése csak. (Plusz még ott az az életrajzi apróság, hogy mindkettőjükre ugyanaz az európai producer, Nick Gold nyitotta rá a nagyvilág fülét, továbbá, hogy a Baobab az afrokubai zene történetében játszik kitüntetett szerepet.) Miként az ezer évig elélő baobab - magyarul majomkenyérfa - szolgálja gyümölcsével, levelével, víztartálynak alkalmas törzsével az embert, az Orchestra Baobab is tökéletesre érlelt táplálékot ad testnek és léleknek.
  • Sz. T.
  • 2009. március 26.

tánc - TRANZDANZ: RE-DNS

Három férfi feketében: Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Bora Gábor és Katona Gábor Baka.
  • - sisso -
  • 2009. március 26.

film - Vak szerelmek

Egy barcelonai kutatócsoport felderítette, hogy a szerelem a maga dopamin-, illetve szerotonintermelésével - hisz mi más is ez a zsigereket átjáró romantikus baromság, mint színtiszta kémia - kikapcsolja az agy azon zónáját, ami az egyes személyek értékeléséért felelős. Némi vigasz - a patkányokon végzett kutatásokból derült ki -: ez a folyamat az állatoknál is végbemegy.
  • Rauschenberger Péter
  • 2009. március 26.

koncert - THE BEDLAM

A nagy érdeklődés borítékolható volt ezen a pénteken. A Bedlam karrierjét a közelmúltbeli interjúk több helyütt is (lásd például múlt heti számunkat!) részletesen kivesézték, de a Diesel-klubot majdnem teljesen megtöltő, zömében harminc-negyvenes korosztályból való közönség bármelyik tagja nyilvánvalóan amúgy is pontosan tisztában volt a General Rejection és a Dreamland In Misery demók, valamint az Inside Ash jelentőségével, és azzal is, hogy miért is volt akkora dolog ezektől a kazincbarcikai arcoktól világszínvonalú rockzenét hallani itthon az átkos legvégén, angol nyelven. A koncert pontosan annyira különlegesre sikerült, mint amilyet vártam.
  • - vincze -
  • 2009. március 26.

web - DABA GIRLS

Méltatlanul kevés szó esik a gazdasági válság egy megrendítő mellékhatásáról - legalábbis a DABA (Dating a Banker Anonymous) lányok szerint. 'k azok a húszas éveik derekán járó nők, akiket eddigi életük során Wall Street-i bróker pasijuk tartott ki, akiknek személyi edző segített spinningelni, hogy nap mint nap izmosabb lábakon tipeghessenek át a kozmetikushoz, s akikről pénztől magabiztos macsók, igazi alfahímek tépik le a kétszáz dolláros csipketangát estéről estére.
  • Kovács Bálint
  • 2009. március 26.

lemez - ESCLIN SYNDO: SLEEPING TRAVELER

A már hat éve létező, s 2006-ban újraformázott társulat produkciója jó érzékkel vegyíti az elektronikus hangzást és a majdnem hagyományos, "rockos" megszólalást - ám a dalokat valósággal uralja Berger Dalma változatos regisztereken megszólaló orgánuma. A Sleeping Traveler, amely a korai demók után a társulat első hivatalos albuma, nagy ívű kísérlet egy új, a maga nevében párját ritkító hangzás megformálására - s el kell ismernünk, valóban sikerült egy csak rájuk jellemző, félreismerhetetlen formanyelvet és megszólalási módot kialakítani.
  • - minek -
  • 2009. március 26.

"Az ember, aki mögötte van" - Berger Dalma énekesnő

A húszas évei közepén járó Berger Dalma pillanatnyilag öt formáció énekese (Esclin Syndo, Singas Project, Seen, Realistic Crew és a nemrég indult Volkova Sisters), megjárta már a Glastonbury fesztivált, szinte minden műfajban énekelt a dzsessztől a reggae-n át az atmoszferikus rockig. A legfrissebb lemez, amelyen énekel, az Esclin Syndo Sleeping Traveler című albuma (kritikánkat a lemezről lásd a Visszhang rovatban - a szerk.) - többek között erről is beszélgettünk.
  • Hó Márton
  • 2009. március 26.