koncert - THE BEDLAM

  • - vincze -
  • 2009. március 26.

Zene

A nagy érdeklődés borítékolható volt ezen a pénteken. A Bedlam karrierjét a közelmúltbeli interjúk több helyütt is (lásd például múlt heti számunkat!) részletesen kivesézték, de a Diesel-klubot majdnem teljesen megtöltő, zömében harminc-negyvenes korosztályból való közönség bármelyik tagja nyilvánvalóan amúgy is pontosan tisztában volt a General Rejection és a Dreamland In Misery demók, valamint az Inside Ash jelentőségével, és azzal is, hogy miért is volt akkora dolog ezektől a kazincbarcikai arcoktól világszínvonalú rockzenét hallani itthon az átkos legvégén, angol nyelven. A koncert pontosan annyira különlegesre sikerült, mint amilyet vártam.
A nagy érdeklõdés borítékolható volt ezen a pénteken. A Bedlam karrierjét a közelmúltbeli interjúk több helyütt is (lásd például múlt heti számunkat!) részletesen kivesézték, de a Diesel-klubot majdnem teljesen megtöltõ, zömében harminc-negyvenes korosztályból való közönség bármelyik tagja nyilvánvalóan amúgy is pontosan tisztában volt a General Rejection és a Dreamland In Misery demók, valamint az Inside Ash jelentõségével, és azzal is, hogy miért is volt akkora dolog ezektõl a kazincbarcikai arcoktól világszínvonalú rockzenét hallani itthon az átkos legvégén, angol nyelven.

A koncert pontosan annyira különlegesre sikerült, mint amilyet vártam. A klasszikus Bedlam-felállásból csak Mester Csaba basszusgitáros hiányzott, õt Nagy Levente, a Neck Sprain kedves mackóra emlékeztetõ, nagyszerûen helytálló húzóembere helyettesítette. A többi Bedlam-tagról pedig senki nem mondaná meg, hogy bõven harminc feletti emberekrõl van szó: a még mindig kiválóan szólózó Jánosi Szabolcs gitáros egyenesen egy fiatal Kim Thayilre emlékeztetett (még a kezében lévõ öreg Gibson SG is pont olyan volt, mint a Soundgarden gitárosáé), míg a láthatóan felszabadult, mosolygós Fodor Zoltán énekes az ifjú Layne Staley energikusságával szántott-vetett a színpadon. A kissé gitárszegény hangzás és az egy-két mellényúlás-mellééneklés sem volt különösebben zavaró (sõt, inkább ezektõl vált igazán emberközelivé a koncert), a három friss szám teljesen rendben volt, ami meg a régi Bedlam-dalokat illeti, egyenesen döbbenetes, mennyire megállják ma is a helyüket. Csak a General-demós The Mourning After és az Inside Ash záró dala, a The Healin' Time hiányzott nekem, de inkább azt hangsúlyoznám, hogy a ráadásként elõvezetett egyik legnagyobb Bedlam-dal, a Dreamland In Misery (egybefûzve az Inside Ash csodás Secretsével) még most is pontosan ugyanannyira megrázó, mint húsz évvel ezelõtt.

Diesel Klub, március 20.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.