koncert - THE BEDLAM

A nagy érdeklődés borítékolható volt ezen a pénteken. A Bedlam karrierjét a közelmúltbeli interjúk több helyütt is (lásd például múlt heti számunkat!) részletesen kivesézték, de a Diesel-klubot majdnem teljesen megtöltő, zömében harminc-negyvenes korosztályból való közönség bármelyik tagja nyilvánvalóan amúgy is pontosan tisztában volt a General Rejection és a Dreamland In Misery demók, valamint az Inside Ash jelentőségével, és azzal is, hogy miért is volt akkora dolog ezektől a kazincbarcikai arcoktól világszínvonalú rockzenét hallani itthon az átkos legvégén, angol nyelven. A koncert pontosan annyira különlegesre sikerült, mint amilyet vártam.

A nagy érdeklõdés borítékolható volt ezen a pénteken. A Bedlam karrierjét a közelmúltbeli interjúk több helyütt is (lásd például múlt heti számunkat!) részletesen kivesézték, de a Diesel-klubot majdnem teljesen megtöltõ, zömében harminc-negyvenes korosztályból való közönség bármelyik tagja nyilvánvalóan amúgy is pontosan tisztában volt a General Rejection és a Dreamland In Misery demók, valamint az Inside Ash jelentõségével, és azzal is, hogy miért is volt akkora dolog ezektõl a kazincbarcikai arcoktól világszínvonalú rockzenét hallani itthon az átkos legvégén, angol nyelven.

A koncert pontosan annyira különlegesre sikerült, mint amilyet vártam. A klasszikus Bedlam-felállásból csak Mester Csaba basszusgitáros hiányzott, õt Nagy Levente, a Neck Sprain kedves mackóra emlékeztetõ, nagyszerûen helytálló húzóembere helyettesítette. A többi Bedlam-tagról pedig senki nem mondaná meg, hogy bõven harminc feletti emberekrõl van szó: a még mindig kiválóan szólózó Jánosi Szabolcs gitáros egyenesen egy fiatal Kim Thayilre emlékeztetett (még a kezében lévõ öreg Gibson SG is pont olyan volt, mint a Soundgarden gitárosáé), míg a láthatóan felszabadult, mosolygós Fodor Zoltán énekes az ifjú Layne Staley energikusságával szántott-vetett a színpadon. A kissé gitárszegény hangzás és az egy-két mellényúlás-mellééneklés sem volt különösebben zavaró (sõt, inkább ezektõl vált igazán emberközelivé a koncert), a három friss szám teljesen rendben volt, ami meg a régi Bedlam-dalokat illeti, egyenesen döbbenetes, mennyire megállják ma is a helyüket. Csak a General-demós The Mourning After és az Inside Ash záró dala, a The Healin' Time hiányzott nekem, de inkább azt hangsúlyoznám, hogy a ráadásként elõvezetett egyik legnagyobb Bedlam-dal, a Dreamland In Misery (egybefûzve az Inside Ash csodás Secretsével) még most is pontosan ugyanannyira megrázó, mint húsz évvel ezelõtt.

Diesel Klub, március 20.

*****