lemez - ESCLIN SYNDO: SLEEPING TRAVELER

  • - minek -
  • 2009. március 26.

Zene

A már hat éve létező, s 2006-ban újraformázott társulat produkciója jó érzékkel vegyíti az elektronikus hangzást és a majdnem hagyományos, "rockos" megszólalást - ám a dalokat valósággal uralja Berger Dalma változatos regisztereken megszólaló orgánuma. A Sleeping Traveler, amely a korai demók után a társulat első hivatalos albuma, nagy ívű kísérlet egy új, a maga nevében párját ritkító hangzás megformálására - s el kell ismernünk, valóban sikerült egy csak rájuk jellemző, félreismerhetetlen formanyelvet és megszólalási módot kialakítani.
A már hat éve létezõ, s 2006-ban újraformázott társulat produkciója jó érzékkel vegyíti az elektronikus hangzást és a majdnem hagyományos, "rockos" megszólalást - ám a dalokat valósággal uralja Berger Dalma változatos regisztereken megszólaló orgánuma. A Sleeping Traveler, amely a korai demók után a társulat elsõ hivatalos albuma, nagy ívû kísérlet egy új, a maga nevében párját ritkító hangzás megformálására - s el kell ismernünk, valóban sikerült egy csak rájuk jellemzõ, félreismerhetetlen formanyelvet és megszólalási módot kialakítani. A zenekarról szólván - néha öndefiníciós jelleggel is - gyakorta emlegetik a "triphop", a "posztpunk", esetleg az "indusztriális metál" mûfaji kategóriákat, amibõl annyi bizonyára igaz, hogy az ES-re is hatottak a kilencvenes évek érzelmes vokált kattogós elektronikával és néha síró vagy zúzós gitárokkal vegyítõ hibrid zenéi (Portishead, Massive Attack, Tricky és társaik) meg a nyolcvanas-kilencvenes évek posztpunk/new wave gitár- és szintipop zenekarai. De mindez csak a nyersanyag, a produkció tudatosan asszimilálja a hatásokat, s az alkotói folyamatot pontosan követi a lemez szerkezete is. A szándékoltan rideg, futurista felütést (melyet külön nyomasztóvá tesz a boszorkányvokál és a démoni sikítások) az album közepének dark-pop allúziói, s kvázi folkos, csaknem chill out hangulatok követik. A fináléban (Halfway To Recognition) elõtûnik Dalma hangjának eredendõen megkapó, csilingelõ vidámsága - meglepõ befejezés, egyben egy ígéretes, ha nem is tökéletes nyitány lezárása: ha tetszik, a hallgató szinte már várja is a folytatást.

CLS, 2009

****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.