Kultúra

Visszaemlékezéseiben lebbenti fel a fátylat a 100. születésnapját nemrég ünneplő kommunista veterán, hogy milyen volt, amikor irodalmi vonalra került a pártban.

A jövő hét legsúlyosabb eseménye a Művészetek Palotájában rendezett Mahler-ünnep szeptember 6-11. között.

kulthírek

Legfrissebb listánkon szembeötlő, hogy a klasszikusok állnak az élen, amennyiben Örkény Istvánt annak tekintjük, és nincs okunk rá, hogy ne tekintsük annak, hiszen darabjait rendszeresen játsszák, és egyperces novellái sem hajlandók elavulni - hála istennek. Örkényről megjelent már monográfia, de tudomásunk szerint Szirák Péter könyve az első teljes pályakép a rendszerváltás után.

Idén három fellépővel beszéltünk a világzenei színpad konténeröltözői között - olyanokkal, akik eddig még nem szerepeltek a fesztiválon. Meglehetősen különböző stílusokat képviselnek, talán csak az elkötelezettségük hasonlatos: Seun Kutié Afrika felemelkedése, R-K Slouanié a közösségteremtő vándorlás, Adrian Sherwoodé a zenei perfekció iránt. - kovácsy -

Eddigi két lemezén (Veneer, In Our Nature) elbűvölő, akusztikus gitárra és énekhangra komponált, intim szerzemények hallhatók, és számos kiváló feldolgozás is kötődik a nevéhez. Közülük az egyik, a Heartbeats (eredetileg a szintén svéd The Knife dala) tette híressé: az szólt ugyanis a Sony Bravia népszerű, színes golyós reklámjában. Augusztus 17-én éjjel hat-hét ezres tömeg előtt adott kiváló koncertet a Sziget egyik sátrában; interjúnkra aznap délután került sor.

A légy, a Jurassic Park, A függetlenség napja, a Silverado, az Édes vízi élet és egy csomó egyéb kasszasiker ötvenhat éves, Oscar-jelölt sztárja most a Fay Grim című DVD-újdonságban látható mifelénk (kritikánk az augusztus 14-i Visszhang rovatban - a szerk.). A Berlinalén beszéltünk vele. Kriston László

Pár tucat nukleáris bomba, világuralomra pályázó főellenség, jó kocsi, ledér nő és egy aktakukacból feltörekedett ügynök: aki látott már filmet Steve Carellel (Evan, a minden6ó; Negyvenéves szűz), látatlanban is sejtheti, mi vár rá. Egyedül Anne Hathaway (Neveletlen hercegnő I-II; Az ördög Pradát visel) nevénél merülhetne fel, hogy is kerül légy a levesbe? Nem kerül, ez nem légy és nem leves, hanem díszesen szervírozott trópusi rovarfogás, bő mártással (szósszal), s hasonló technikai és gazdasági háttérrel.

A bábművészetre koncentráló fesztivál keretében háromnapos szülő-gyermek összehangolásnak (lásd még emberkísérletek) lehettünk tanúi. Míg sorban álltunk a hétpecsétes próbákért, még informálódni is lehetett a valahonnan ismerős többi szülőtől, például arról, hogyan egyeztethető össze a gyereknevelés és a rakendroll.

dán zeneszerző volt az ötödik Arcus Temporum Művészeti Fesztivál zenei programjának fókuszában. Valószínű, hogy a szervezőkön kívül nálunk senki sem ismerte korábban az idén ötvenéves komponista munkásságát.

A londoni négyes immár nyolc éve nyűvi a rajongók és a laikus érdeklődők hangrendszerét: a csapat albumait rendre üdvözlik a kritikák, élő fellépéseik pedig zajos sikert aratnak - korántsem függetlenül az ilyen alkalmakkor felrobbantott hegedűktől és csellóktól. A nemzetközi brigád (az egyik multiinstrumentalista zenekészítőt Panos Ghikasnak, egy másik érdemdús kollégáját pedig Johannes Von Weizsäckernek hívják) rendkívül jó érzékkel gereblyézi össze mindazt, ami a popzene nagy-nagy raktárudvarán a földre hullott.

Fél Párizs benne van - a külső kerületek éppúgy, mint a belváros - minden idők egyik legnagyobb, csakis DVD-n kapható összeesküvésében. Pont az ilyen konspirációkért találták ki a házimozit (meg a Risi-, Wilder-, Truffaut-összesért - csak az egy másik írás), azért tehát, hogy ne kelljen kiöltözni minden gonoszan hunyorgó háziorvos és a mögöttük felsorakozó szektás elmebetegek kedvéért.

Elméletben tökéletes underground esemény lehetett volna ez a vasárnap este, hiszen a többek között a Neurosis-tagok kiadójával, a Neurot Recordingsszal is dolgozó brooklyni Made Out Of Babiest mostanában szinte a legtöbb szakmabeli az új üdvöskeként emlegeti a zajos-üvöltözős posztrockvonalon. Az énekesnővel (Julie Christmas) felálló zenekar lemezen valóban érdekes: nagyon magas labda lenne a Neurosis és Jarboe közös albumát emlegetni velük kapcsolatban, de a stílus ismerőinek talán így lehet a legjobban körbeírni a kvartettet.

Ha közel négy éve szuperlatívuszokban beszéltem a zenekar első lemezéről (Genetik Gift), akkor most hatványozottan így kell tennem: a Beat Dis az elmúlt években nemcsak hogy sokkal határozottabb profilú, a műfaj magyar mezőnyében meszsze a legmarkánsabb hangzásvilágú zenekarrá nőtte ki magát, de immár teljesen profi terméket kapunk kézbe e lemezzel, amely teljes mértékben versenyképes (lenne) a nyugati pályatársakkal. A műfaji tájolás a trip-hop "nehezebb" vonala (Massive Attack, Tricky) és a hiphop legjobb hagyományai irányából képzelhető el, ám semmiképp sem skatulyázható be egyértelműen, hiszen néhol mintha folkelemekkel találkoznánk (Bland Blame), másutt pedig indusztriális, illetve azt imitáló zörejek ellensúlyozzák a skás hatású gitáralapot (Humanoid - ennek videoklipje nemrégiben készült el). De hallhatunk szomorkás elégiát (Conclusion), "minimalista" slágert (Just like - az MR2-n listavezető is volt), illetve metál ihlette hardcore rapet is (Make an effort). Mindez a zenekar felismerhető, saját hangján szólal meg, ismét csak kiválóan keverve.