Kultúra

"A Ráday utca állócsillag a magyar gasztronómia fénylő egén." Ez, vagy valami hasonló hülyeség járhatott a fejünkben, amikor vasárnap délután erre vitt az utunk. A "nem volt annyira meleg" nem azt jelenti, hogy hideg volt, ennek ellenére a teraszok üresebbek, mint a fagylaltoskehely babazsúr után.

SZADAT, KHOMEINI IRÁNI FILMEN Az 1981-ben meggyilkolt Anwar Szadat családja perrel fenyegeti az iráni tévében az iszlám újjászületés mártírjainak tiszteletére sugárzott, angolul Assassination of a Pharaoh címen futó film gyártóit, mert jóváhagyásuk nélkül készítették el azt. Az egykori egyiptomi elnököt az Izraellel kötött 1979-es béke miatt gyilkolták meg, merénylőinek egyikéről, a halálbüntetéssel sújtott Khaled Islambouliról utcát neveztek el Teheránban. Behrouz Afkhami iráni rendező filmet forgatott az 1979-es iszlám forradalmat vezető Khomeini ajatollahról: a Farzand-e Sobh (A reggel gyermeke) bemutatóját februárra, a forradalom 30.

Nem sokat hallunk mostanában az olaszokról. Nálunk egyedül talán a furfangos Eco hajtja a lovakat, de ki olvas ma már Moraviát, Buzzatit? És mintha Italo Calvino mesés posztmodernsége is elavulóban lenne.

A könyvhétre jelent meg eddig kéziratban lappangó önéletrajzi regénye. Ezzel párhuzamosan előkerült egy ismeretlen fényképe is 1931-ből. De vajon nem lappang-e egész életműve, vajon nem ő az ismeretlen ismerős a Nyugat nagyjai közül?

Ha azt mondjuk, a felhasználók által szerkesztett, állandóan formált, toldozott-foldozott lexikon, elsőre sokaknak Douglas Adams Galaxis Útikalauza fog beugrani. Tudják, ahol a Föld nevű bolygóról mindössze annyi olvasható: "jobbára ártalmatlan". Ám ha ez mégsem elégítené ki minden igényünket, keressük fel a Wikipédiát (http://hu.wikipedia.org)!

Page Hamilton az elmúlt héten először járt Magyarországon zenekarával, az 1989-ben alapított Helmettel, amely a maga páratlanul tömör zenéjével világszerte több ezer rockzenekarra gyakorolt komoly hatást az elmúlt két évtizedben - többek között olyan híresebb társaságokra is, mint a Therapy?, a Korn vagy a Linkin Park. Az idén negyvennyolc éves Hamilton különös figura: a 80-as évek elején dzsesszzenésznek tanult New Yorkban, aztán a noise irányába tapogatózott, hogy végül a 90-es évekbeli alternatív mezőny egyik legfontosabb figurájává váljon a Helmet élén. Július 1-jén szenvedélyesen és hazai színpadon alighanem sosem látott precizitással zúzott kilencven felejthetetlen percen át az A38 hajón, másnap pedig ragaszkodott hozzá, hogy elvigyék a Bartók Béla útra, hogy lefotóztathassa magát a kedvenc zeneszerzője nevével ékesített utcatábla alatt. Koncertje előtt lelkesen hadart a Narancsnak.

Régiónk voltaképpen egyetlen A kategóriás, meghívásos premierfesztiválja, az idén július 4-től 12-ig tartó Karlovy Vary-i versenyprogramjába iktatta A nyomozó című - az idei hazai szemlén is dúsan díjazott - filmjét. Ebből az alkalomból beszéltünk vele.

Alulöltözött és túlsminkelt tinilányok betyárkodnak, övön aluli poénok és lábszárat dugó ölebek cikáznak a levegőben; Colin Firth és a hol nőnek, hol férfinak maszkírozott Rupert Everett egymáséi lesznek. Sokat mondok, ennyi emléket hagy maga után a St Trinian's - Nem apácazárda című film, mely - mint a beszédes alcím is jelzi - egy mérsékelten konszolidált közegben, pontosan egy rendkívül rossz hírű bentlakásos iskolában játszódik.

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerző 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya első személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülői terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyről mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne.

Régi idők filmre vett opera-előadásai általában csalódást keltenek. A színház is ki van téve az elavulásnak, de az élő felvétel legalább konzerválja és dokumentálja az aznapi spontán hangulatot, míg a stúdióba vitt opera többnyire steril és kulisszaszerű, megterhelve az utószinkronnal, amely az éneklés fizikai megnyilvánulásának eltüntetésével az éneklés illúzióját is eltünteti.

A Thomas August Darnell Bowderként (Bronxban, hol másutt) született, később Kid Creole néven elhíresült arc egyike volt a hetvenes-nyolcvanas évek legérdekesebb zenecsinálóinak - sok tekintetben megelőzte korát, ennek megfelelően dolgait még ma is szívesen játsszák a klubokban (ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy a maga idejében sikertelen lett volna). Első jelentős zenekarát a Dr.

Shakespeare Vízkereszt vagy bánom is én című darabját - Nádasdy Ádám fordításában - a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában láttam Gyulán, a Shakespeare-fesztiválon, Telihay Péter rendezésében. A Tószínpadon - ideális környezetben. A darab nagyjelenetei közül legelébb Malvolio "levéláriája" kínál nagy lehetőséget a színésznek, Csernik Árpád kidolgozott mozgással és intonációval készítette elő a nagy váltást, amikor is - elúrhodván rajta a kevélység - már a legfölső polcra képzelte magát.

Ismerős? Az afrikai éhínségről nemzetközi konferenciákon szónokoló dagadt, hurkanyakú négerek; otthoni szerelmükben csalódott, csúnyácska nyugat-európai középosztálybeli lánykák, akik frusztrációikat a "haladó" eszmék iránti rajongásban, no meg a méretes fekete hímtagok befogadásában vezetik le, hogy aztán sietve hazatérjenek nyugodt polgári otthonaikba; és persze a világmegváltó hivatásos forradalmárok, akik minduntalan azzal szembesülnek, hogy a nép bizony nemigen érti őket, minekutána kénytelenek a szavaknál hatékonyabb eszközökhöz folyamodni. A sor folytatható még a szovjet kiképzőtisztekkel, az afrikai dzsungelekben háborúzó "marxista" vagy "antimarxista", bestiálisan kegyetlen harcosokkal, no és természetesen a kezdetben a forradalomért lelkesedő, de az élet értelmét a tiszta szeretetben-szerelemben megtaláló főhőssel.