A jövő héten, északi élményeink után végre pihenni térünk, durcás rozmárként nyúlunk el a rádió és a CD-játszó elé terített fókabőrünkön, jéghideg fjord vodkát kortyolunk szlöjd-mártással; Hanslickot olvasunk vagy kedves Nietzschénket, netán Carlról, a Beethoven szerencsétlen unokaöccséről szóló köteteket búvároljuk, és legfeljebb a Kocsis Zoltán dirigálta koncertre bújunk elő jégsátorunkból (MűPa, június 26.) melyen a MÁV Szimfonikusok játszanak, Csajkovszkij giccshegedűversenyét Vadim Gluzman húzza, miközben peckesen kihagyjuk a nemzetközileg jegyzett jeles kókler, Philip Glass hangversenyét (MűPa, július 3.).
Koncert híján marad tehát az otthoni ejtőzés és sóvárgás valami nagy művészpálya iránt, és erre a legalkalmasabb olvasmányok egyike Denis Diderot (képünkön) Rameau unokaöccse című költői-filozofikus dialógusa, a dilettáns, a maga korlátait jól ismerő és ettől szenvedő középszer hatalmas vallomása.